Minden mindenben

A szalézi rend meghívására az alkalom az óbudai, egykori római amfiteátrum épületmaradványai között valósulhat meg. A helyszín apropóján hamar eszünkbe juthatnak azok a keresztények, akik a korai üldözések idején cirkuszokban, színházakban haltak meg, megvallva ezzel is Jézus Krisztusba vetett hitüket. A kereszt vértanúi ők. Tanúk, akik mindent odaadva tettek bizonyságot arról, hogy Isten Fiának követése elképzelhetetlen a kereszt megkerülésével. Számukra Isten lett minden mindenben. Az Atya iránti kitartó engedelmességük Krisztushoz hasonlóvá tette őket. Ezzel adtak meg minden dicsőséget Istennek. Nekünk, ma élő keresztényeknek ugyanez a küldetésünk. Számos, talán aprónak tűnő dologban kell az Istentől ajándékba kapott szabad akaratunkkal élni. Dönthetünk mellette vagy ellene. Ha Isten mellett döntünk, megdicsőítjük őt. Ez a döntés, még ha nehéz is, de örömöt ébreszt a szívünkben. Ebből a boldogságból fakad a dal, amely önmagáért, Isten személyes közelségéért és mindenható nagyságáért szólal meg. Nem akarunk semmit sem megtartani magunknak, hanem szeretnénk hálatelt szívvel mindent visszaadni annak, akitől azt kaptuk. Hogy csak őt láthassuk. Hogy semmi se vonja el a figyelmünket. Augusztus 25-én, ezen a semmiféle különlegességgel fel nem ruházott keddi napon erre a teljes odaadásra hívunk. Dicsőítsük meg együtt a nekünk mindent adó Istent! Vállaljuk a keresztünket! Legyünk hitvalló keresztényekké! Legyen ő számunkra is minden mindenben!

(További tudnivalók: http://www.eucharist.hu/)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .