Noé modern bárkája a Desedán
Fotó: Kovács Tibor

 

A Tüskevár gyerekhősei – elvegyülve a mai városi lurkókkal – minden bizonnyal szájtátva szemlélnék az óriásakvárium halait, de vélhetően kipróbálnák az interaktív játékokat is, majd beülnének az előadóterembe, vagy a vitrinek és tárlók között járva meghallgatnák a múzeumpedagógust a környék madár- és állatvilágáról. Talán még Matula bácsi is velük tartana, bár lehet, hogy olykor-olykor szót kérne, hogy saját élményei alapján tovább színesítse a látottakat, hallottakat. Lehet, hogy a bölcs öregember néha vitába is keveredne a látogatókkal, ám azt elégedetten nyugtázná: a somogyi megyeszékhely jól sáfárkodik a természet kincseinek népszerűsítésével…
Tudatos városfejlesztés részeként valósult meg a látogatóközpont, hiszen a Desedát, az ország leghosszabb mesterséges tavát kerékpárúton is megközelíthetjük. Sok kisgyermekes család jár ide, mivel nem mindenki teheti meg, hogy élményfürdőbe vigye a famíliát. Ráadásul a gyorsan melegedő, fürdésre alkalmas tóban azt is megfigyelhetik a kicsik, hogy húznak el a nádasba a vadkacsák. Ha pedig továbbsétálnak a tó partján, és csöndben maradnak, az apró stégek horgásztitkait is megleshetik, ugyanis Kaposvár határában valódi víziparadicsom fogadja a látogatókat.
Vagy negyven éve már, hogy a Deseda-patak felduzzasztásával egy nyolc kilométeres, átlagosan három méter mély, 300–500 méter széles mesterséges tó jött létre, amely körül hétvégi házak épültek, így a kertészkedésnek is hódolhatnak itt a természet szerelmesei. A tó és környéke helyi jelentőségű védett természeti terület, hiszen sokféle védett állatnak, vonuló vízimadárnak kedvelt terepe. A tó és környezete flóráját és faunáját mutatja be az ismert íróról elnevezett látogatóközpont, amely már messziről felhívja magára a figyelmet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Európai Unió támogatásával és társfinanszírozásával megvalósult, amolyan modern Noé bárkájára hasonlító, már megjelenésében is impozáns épület a szárazföld és a víz határán épült. A benne megtekinthető Békalencse, vízipásztor, fakopáncs – a Deseda élővilága című kiállítás nemcsak a gyerekeknek kínál élvezetes kikapcsolódást. Miközben szemünk-szánk eláll a látványtól, tanulunk is. Úgy érezzük, mintha mi is részei lennénk az erdőnek vagy éppen a vízi világnak, hiszen egy óriástölgyfa kapott helyet középütt, amelynek lombja alatt halra vadászó szürke gémet, pihenő tőkés récét pillantunk meg, de egy vidrával is farkasszemet nézhetünk. Nem beszélve a pajkos rókacsaládról s a díszes tollú gyurgyalagról, a messzire tekintő őzgidáról vagy a megriadt vadnyúlról. Mintha Fekete István állathősei elevenedtek volna meg, amelyekről oly megindítóan írt egyik legnépszerűbb írónk, aki a humánumot, a békét, a természet- és az istenszeretetet egész nemzedékekben ültette el novellái, regényei által.
Érdemes itt bebújni a dioráma alá, hogy megismerjük a talaj élővilágát, de a látogatók egy rókakölyökkel is találkozhatnak. A galériáról a lombkorona lakóit vehetjük még inkább szemügyre. Egerészölyv, réti héja, macskabagoly, fakopáncs hívogat bennünket, mókus, erdei egér, nagy pele és nyuszt incselkedik velünk, de énekesmadarakat is látunk; füttykoncertjük ugyan felvételről hallatszik, de így is csábító a környezet, amely igazolja: a teremtett világban mindennek megvan a rendje. A táplálékpiramis pedig a létet szavatolja.
Egy húsz köbméteres akváriumban a Deseda növényevő és ragadozó halai úszkálnak. Rendkívül sokféle hal kedvelt élőhelye a tó. Megtalálható itt a harcsa, a sügér, a ponty, a keszeg, a süllő és a csuka is, de védett őshonos halunk, a szivárványos ökle is jól érzi magát ebben a vízben. A kiállításvezetőben arról is olvashatunk, hogy a haltelepítések következtében tájidegen halfajok is kerültek a tóba, ilyen például az amur, az ezüstkárász és a törpeharcsa. Az ezüstkárász több őshonos halfajunknak (például a pontynak) is táplálékkonkurense, agresszív terjedőképességét mutatja, hogy Nyugat- és Közép-Európában eredetileg csak nőstény példányok éltek, és más pontyfélék (ponty, bodorka) hímjeivel ívtak össze. Napjainkban már megjelentek a hím példányok is.
A tó és a környék nádasai színes madárvilágnak adnak otthont, megtalálható itt – többek között – a vízityúk, a barátréce, a dankasirály, a kárókatona, a gémfélék közül a nagy- és kiskócsag, a szürke gém és a bakcsó. A vízparton több kétéltű- és hüllőfajjal is találkozunk: tavi- és kecskebékával, vöröshasú unkával, zöld levelibékával, vízi- és kockássiklóval.
Ezt követően a kagylók és a szitakötők tanulmányozásában, osztályozásában éppúgy elmerülhetünk, mint a vadállatok szőrmintájának simogatásában, hiszen még erre is van mód. A jellegzetes desedai fafajok évgyűrűinek szaporodása ugyan felidézi életkorunkat, de rögtön azt is: az emberi lét csupán egy parány Isten idejében.
Ha rápillantunk az interaktív játékok arzenáljára, nyomban helyrebillen bennünk életkorunk mérlege, így érdemes teret engedni magunkban a homo ludensnek, a játékos embernek, akinek a naiv rácsodálkozás csakúgy sajátja, mint a pajkos derű. S ha már kigyönyörködtük magunkat erdők-mezők-vizek élőlényeiben, és a „hajóablakból” megcsodáltuk a tájat, a szellőborzolta tótükröt, elindulhatunk, hogy a különböző bemutatóhelyekről titkon lessük meg a tóparti élővilágot, de az élményt tetézhetjük egy kölcsönvett csónak ringatózásával is, vagy – ha többen vagyunk a családból – a kirándulóhajóról is pazar panoráma tárul elénk, miközben életre kel a nádas.
A hangulatról, az érzésről nehéz írni. Nem is próbálkozom ezzel, hiszen megtette azt már a száztizenöt esztendeje a Somogy megyei Göllén született, s negyvenöt éve meghalt, 2004-ben szülőfalujában újratemetett Fekete István, aki azt mondta: „Nem tollal, hanem szívvel kell írni.” Meg azt, hogy „kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt…, s közben megtaláltam a Hazámat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.