Az I. világháború történetének e legsötétebb időszaka 1915. április 24-én kezdődött Isztambulban, kétszázharmincöt örmény értelmiségi letartóztatásával. A mészárlás egészen 1917-ig tartott.
A súlyos válságba jutott Oszmán Birodalomban a keresztény örmények vallási tekintetben idegeneknek számítottak, és műveltség, gazdasági szerepvállalás szempontjából is belső ellenségnek minősültek. Amint a történelemben oly sokszor, a kisebbségben élő népcsoport ellen irányult az elszegényedett nép gyűlölete.
Az első pogromok a XIX. század végén történtek. Az 1894 és 1896 közötti időszakban ötven és háromszázezer közé tehető a halálos áldozatok száma. Amikor azután 1909–1912-ben a balkáni népek függetlenségi harca során hatalomra jutottak az úgynevezett ifjútörökök, célul tűzték maguk elé a török nemzetiségű és iszlám vallású egységes török birodalom megteremtését. Az I. világháború jó alkalmat kínált elképzeléseik megvalósítására. Törökország szövetségese, Németország pedig szemet hunyt a véres események felett.
A győztes nyugati hatalmak később nemzetközi bíróság elé állítottak és halálra ítéltek tizenhét török felelőst, de közülük csupán három nyerte el büntetését. Tavaly, a népirtás 99. évfordulóján Recep Tayyip Erdogan akkori török miniszterelnök, jelenlegi köztársasági elnök tett egy szerény lépést a kiengesztelődés felé, de csupán addig jutott, hogy a keresztény örmények emlékezetét méltatta. Továbbra is érvényben maradt azonban a büntető törvénykönyv 301. cikkelye, amely a „török nép megsértésének” minősíti, ha valaki szándékos, tervezett népirtásnak nevezi az örmények tömeges lemészárlását.
Az örmény mártíroknak Franz Werfel német konvertita író A Musza Dagh negyven napja című regénye állított emléket.
