Nemek a lelkipásztorkodásban (II. rész)

Nem az egymás közti belháborúra. A széthúzás, az egymás ellen támadás minden emberi közösségben tragikus dolog, az egyházban azonban kifejezetten fájdalmas, hisz ezzel a keresztény közösség önmagát, saját lényegét tagadja meg. Köztünk is él a kirekesztés, az irigység, a féltékenység. „A spirituális világiasság néhány keresztényt arra visz, hogy háborúzzon más keresztényekkel, akik útjában állnak hatalom-, tekintély-, élvezet- vagy gazdasági biztonság utáni vágyának” (EG 98). Így megszűnik a közösséghez tartozás, az egyes keresztény már nem a nagy egésznek, hanem kizárólag valamilyen csoportnak, mozgalomnak, lelkiségnek a tagja, minden, az egészre irányuló kötődés, elköteleződés és szolgálatvállalás nélkül.


Egy háborúktól sújtott világban az egyház maga nem válhat harcok színterévé. VI. Pál nem véletlenül mondta kevéssel megválasztása után a Lateráni Egyetemen: „Soha többé háborút, harcot” az egyes keresztények, teológiai iskolák, csoportok között. Egy ilyen kereszténység alkalmatlan küldetése beteljesítésére, nem válik prófétai jellé a világban. „Akik ősi megosztottságok sebeit hordozzák, azok nehezen fogadják el, hogy a megbocsátásra és a kiengesztelődésre buzdítjuk őket, mert úgy gondolják, hogy figyelmen kívül hagyjuk fájdalmukat, vagy arra törekszünk, hogy eltöröljük emlékezetüket és eszményeiket” (EG 100) – írja a pápa. De egyáltalán nem erről van szó. Sokkal inkább a harag, a neheztelés, a kiengesztelődésre való képtelenség kiirtásáról, hisz ezek a lelki világiasság félreismerhetetlen jelei. „Ezért nagyon rosszulesik nekem látni, hogy néhány keresztény közösségben, sőt még szerzetesek között is teret adnak a gyűlölet, a megosztottság, a rágalmazás, a rossz hírbe hozás, a bosszúállás, a féltékenység, a saját elgondolások mindenáron másra erőltetése különböző formáinak, egészen az olyan üldöztetésekig, amelyek végül már kérlelhetetlen boszorkányüldözésnek tűnnek. Kit akarunk evangelizálni ilyen magatartással?” (EG 100).

Mindezek a jelenségek ráirányítják figyelmünket annak szükségességére, hogy újra és újra megtanuljuk a szeretet krisztusi törvényét. Szent Pál figyelmeztet: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem győzd le a rosszat a jóval” (Róm 12,21). A szeretet és a jóság megvallása nélkül senkik sem vagyunk – ez jelöli ki a buzdítás igenjeinek az útját.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .