Nem csak formaság

 

Tisztelt Ombudsman Úr!

Az Ön által június elején közzétett alkotmánybírósági beadványok elviekben az együtt élő párok és a gyermekek jogait, érdekeit szolgálják. Engedje meg, hogy ezt kétségbe vonjam. A régi közmondás, miszerint „Mindenütt jó, de a legjobb otthon!”, az utóbbi években sokat veszített érvényességéből, mert az iskoláskorú gyermekek nagy része nem él boldog családban. A szülők sok esetben elváltan élnek, vagy soha nem is kötöttek házasságot. A mai gyerekek látszólag mindent megkapnak a szüleiktől, csak éppen a biztonságot nem. Számos olyan édesanyát ismerek, aki szeretné, ha gyermeke apja feleségül venné, de az nem vállalja a házasságkötést, arra hivatkozva, hogy az esküvő puszta formaság, „csak papír”. Az ilyen, élettársi kapcsolatban élő nő érzi társa részéről az elkötelezettség hiányát, de nem tud mit tenni.

Tisztelt Ombudsman Úr!

Ön javaslatával többletjogokat kíván biztosítani olyan emberek számára, akik nem hajlandók több kötelezettséget vállalni a családjukért. Ha az Ön beadványa eléri a célját, akkor meglehet, hogy néhányan anyagi értelemben jól járnak, de a társadalom mindenképpen veszíteni fog, mert a házasságkötés valóban szükségtelen formasággá válik. „Csak papír” lesz, méghozzá olyan papír, amelyet aláírni veszélyes, mert ha az egyik fél később esetleg meggondolja magát, és a házasságot fel akarja bontani, akkor az sok pénzébe kerül.

A régi, nem minden szarkazmus nélküli, ámde tanulságos mondás így szól: „Miért van szükség a szerelemre? Azért, hogy az ember a józan esze ellenére is megházasodjon.” A házasságkötés felelősségteljes dolog, egy fiú és egy leány önzetlen szereteten alapuló, életre szóló döntése arról, hogy hűségesek lesznek egymáshoz, hogy mindent megtesznek egymásért és a gyermekeikért. Ez a vállalás a család alapja, és azok, akik ezt a döntés meghozzák, már akkor is családot alkotnak, ha még nincsen gyermekük. Amióta azonban a szexualitást függetlenítették a házasságtól, azóta „a szerelem nem működik”. Nem ösztönöz a házasságra, s ezért egyre kevesebb a házasságkötés, a boldog család és a boldog gyermek is.

Egy hasonlat. Levélnek nevezzük azt, amit a postás hoz, és levélnek nevezzük azt is, ami a fán nő. De csak annyi közük van egymáshoz, hogy mind a kettő lapos. A család jog szerinti fogalmát az alkotmánybírák és a jogászok határozzák meg, ám a „család” eredeti jelentése ettől a definíciótól függetlenül érvényben marad. A szó valódi értelmében vett család ugyanis csak a férj és a feleség egymás iránti önzetlen szeretetén és a házasságban vállalt, egész életre szóló elkötelezettségén alapulhat.

Ön indítványaival a gyermekek jogait és anyagi érdekeit kívánja védeni. De vajon nem alapvető szükséglete és jogos igénye-e egy gyermeknek, hogy szülei, édesanyja és édesapja szeressék egymást, és hűségesek legyenek egymáshoz? Vagy eleve önzővé akarjuk nevelni gyermekeinket, akik az anyagi javakat fölébe helyezik a szeretetnek?

Fontos volna tudatosítani a társadalomban, hogy a hazáját szerető, becsületes ember házasságkötésével, népes családjával a nemzetét is építi. Tisztelt Ombudsman Úr! Kérem, vonja vissza beadványait a gyermekek, az édesanyák és Magyarország jövője érdekében!

Ön természetesen hivatkozhat a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatára, ám erkölcsi kérdésekben, úgy vélem, nem ez a legilletékesebb fórum. Mint hitét komolyan vevő keresztény vallom, hogy ha a strasbourgi emberi jogi bíróság olyan döntést hoz, amely ellentétes Isten törvényeivel, a tízparancsolattal, akkor számunkra is érvényes Péter apostol szava: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,20).

Tisztelettel

Dr. Rédly Elemér

nyugalmazott plébános

Győr, 2012. július 16.