Nem ünneprontó

A püspök az egyház azon egyéniségei közé tartozik, akik olykor kemény belső küzdelem árán engedelmeskednek, mint például Teilhard de Chardin vagy Mindszenty József. Többször felemelte szavát, ha hazájában vagy történetesen Afrikában, ahová gyakran ment hivatalos útra is, igazságtalanságokat tapasztalt. Ellentmondásos állásfoglalása is volt persze. De sosem feledte, milyen erkölcsi kötelék fűzi hivatásához. Mindenesetre sokszor megtapasztalta azt, amit egy alkalommal így fejezett ki: Istent nem lehet „édeskéssé tenni”.

Rég nem hallottam a nyugalomba vonult főpásztorról. Természetesen azt sem tudtam, hol tölti idős napjait. De biztos voltam abban, hogy ha egészségi állapota engedi, nem tétlenkedik.

Most, hogy tisztelőinek széles köre ünnepre készült, hogy megemlékezzék nyolcvanadik születésnapjáról, kiderült, hogy első nyugdíjas-éveiben lelkipásztori munkát végzett a plébániai papság körében. Hallani sem akar ünneplésről. Már hetvenöt éves korában tréfásan kijelentette: neki ne sorolják fel az érdemeit, mert nála jobban úgysem ismeri azokat senki. Első gondolatom az volt, hogy ez ünneprontás, hiszen nemcsak magát fosztja meg a visszatekintés örömétől, hanem talán tisztelőit is. De elhamarkodottan ítéltem.

A főpásztor ma is lelkiismeretét követi, a helyén van. Ma már nehezére esik a prédikáció, testi gyengeségei miatt visszavonult. Hová? Szellemi és testi rokkant, sérült emberek otthonában él. Joga volna más körülmények között tölteni napjait. De tudja, hogy „a legfontosabb nem az, amit tesz az ember, hanem hogy a helyén van. Velük vagyok.”

Érdemes megjegyeznünk.