Nagyvárad központjában élte át a Ceausescu-rendszer bukását s a forradalom eseményeit. „Hálával a szívemben emlékszem arra, hogy hosszú évek után végre szabadon ünnepelhettünk, de megvallom bűnömet is – mondja Tempfli József püspök. – Sajnos éppen karácsonykor végezték ki a Ceausescu házaspárt, s amikor ez megtörtént, elmentem Te Deumot zengeni a templomba – de nem azért, mert karácsony volt. Azóta ezt meg is gyóntam, fel is oldoztak, és remélem, az Úristen is megbocsátott.” A templommal szemben állt a megyei állambiztonsági hivatal épülete. Menekültek a szekusok, bujkáltak, féltek a nép haragjától – idézi fel a történteket a püspök. – Hozzám is jöttek a felkelők, engedjem fel őket a toronyba, hogy onnan lőhessék az állambiztonságiakat. A templom felelős őreként ezt kerek perec megtagadtam, mondván, ha azok visszalőnek, tönkreteszik a templomtornyunkat. Nekem jöttek, kérdőre vontak: „Ön is velük tart!?” Azután valahogy letettek szándékukról, majd sikerült betörniük a Securitate épületébe. Kötegszámra szórták a ház elé a hivatalos jelentéseket, és kezdték felgyújtani. Akkor közbeléptem: ne égessék el, mert ezekből fogjuk megtudni, kik voltak a besúgók. Igazat adtak nekem, s ami nem égett el az iratok közül, azt visszavitték az épületbe. Hatalmas felfordulás volt, ugyanakkor hihetetlen eufória és sok szép gesztus. Például azok a vezetők, akiket ideiglenesen kineveztek a polgármesteri hivatalba, felajánlották, hogy az ünnep idején minden karhatalmi segítséget megadnak, hogy a hívek biztonságban elmehessenek éjféli misére. Persze tudtam, ki az, akitől ezt a felajánlást el lehet fogadni. Váradon éltem már 1942 óta, ismertem az embereket… Emlékszem, az ideiglenes tanács kinyomtatott egy gyönyörű, magyar nyelvű röplapot, amelyen az állt, hogy végre egymásra találhatunk, magyarok és románok, megkülönböztetés nélkül, a közös, boldog jövő építésének reményében, és hasonlók. Kár, hogy ezek a röplapok már nincsenek a birtokomban, valakinek kölcsönadtam, s nem hozta vissza. Az anyaországból pedig (közvetítve más országok felajánlását is) jött a segítség áradata: gyógyszer, ruhanemű, minden… Nem lehet eléggé értékelni ezt az összefogást – folytatja elcsukló hangon a püspök. – Az emberek az autókból kihajolva magyar és román zászlókat lengettek… Az egyház is lelkes volt, nem féltünk. Még a magyarul alig tudó román rendőr is azt mondta: minden segítséget megadunk. Mindenki úgy érezte, hogy egymásra találtunk. Az akkori románság is megcsömörlött a Ceausescu-politikától, megkeseredett attól, hogy a falvakból lakótelepekre szorították. Mi is szenvedtünk az állandó zaklatástól. A váradolaszi plébánián töltött kilenc év alatt nagyon kényes helyzetben voltam, szemben a szeku helyi központjával. Mindenbe belekötöttek: például ha a kertünkben lévő Fájdalmas Szűzanya-szobor lábánál (ahol mindig volt virág) megláttak egy csokrot, amelybe a zöld közé fehér és piros szín is vegyült, már átszóltak: megint tüntetnek itt, Várad központjában!? Mindez azonban elmúlt, s maradt a remény az újrakezdésre… Az európai püspökök második szinódusán, 1999-ben II. János Pál pápa meghirdette, hogy a harmadik évezredbe átlépve végre minden ember alkotta válaszfalat le kell bontanunk, legyen az vallási vagy nemzetiségi, mert Isten mindenkinek egyforma emberi méltóságot adott: más alapon nem tudunk új világot építeni. S hozzáteszem: az ember becsületét és kiválóságát sem a vallás vagy a nemzetiség határozza meg. Alapelvem: igyekszem a magam nemzetiségét, vallását fejleszteni, hagyományait megőrizni, s mindent elkövetni azért, hogy ne bántsák, ugyanakkor a másikét sem akarom lerombolni. Tempfli József tizenkilenc évig volt nagyvárad püspöke, és jelenleg is szentjobbi apát. Szeretné méltó módon rendbehozni a Szent László király alapította apátságot, mert a püspökség ügyeiben már elérte azt, amit elérhetett. Visszaszerezte a nagyváradi Kanonoksort (amelyet Ceausescu idejében le akartak dózerolni, hogy kereskedelmi központot építsenek a helyén), valamint nyolc év pereskedés után visszakapták a barokk püspöki palotát is, amelyről pedig „miniszterek jelentették ki, hogy nem adják”.
– El akarták tüntetni a történelmet, hogy ne emlékeztessen senkit arra, kinek van itt ezer éve létjogosultsága… – mondja a püspök, aki az említett épületek mellett a kommunista-ateista hatalom önkényétől megmentett 85 olajfestményt, 18 ősnyomtatványt (per alatt van még további 14 ősnyomtatvány és 98 más értékes nyomtatvány, amelyeket 1550 előtt nyomtattak), elérte, hogy a nagyváradi püspökség több mint hatezer hektár erdőt visszakapott, amelynek most felelősségteljes erdészek viselik gondját. Az egyház a püspök közbenjárására Váradon visszakapta többek közt az Orsolya-gimnáziumot és a zárdát, több kórházat és intézetet, a régi papneveldét, az alapítványi pénztár épületét, a Dudek-iskolát s az olaszi katolikus iskolát, Nagyszalontán, Margittán, Szilágysomlyón, Tasnádon pedig több ingatlant és majdnem minden plébánián a volt katolikus iskola épületét.
