Fotó: Lambert Attila
Kaszap István 1916. március 25-én született Székesfehérváron, tanulmányait a helyi ciszterci gimnáziumban végezte. Tagja volt a Mária Kongregációnak, emellett lelkesen cserkészkedett is. Érdeklődő, impulzív fiatal volt, ami sokszor a tanulás rovására ment, azonban korához képest szokatlan érettséggel látott hozzá az önneveléshez: színjelesre érettségizett, emellett ifjúsági tornászbajnok is lett. Nem sokkal az után, hogy 1934-ben belépett a jezsuita rendbe, szervezetét ismeretlen betegség támadta meg.
A fájdalmas kezelések és a sok testi szenvedés mellett az is megnehezítette a helyzetét, hogy 1935-ben el kellett hagynia a rendet. Székesfehérváron hunyt el ugyanabban az évben, december 17-én: mivel beszélni egy korábbi műtét miatt már nem tudott, utolsó erejével még papírra vetett néhány sort szüleinek, majd elvesztette az eszméletét, és fél órával később meghalt.
Ezt az utolsó fél órát idézte fel a Párbeszéd Házában immár negyedik alkalommal a kisteleki Parastúdió Paraliturgikus és Rituálpedagógiai Egyesület. A spirituális mozgásoratóriumnak nevezett előadás közös munka: workshop keretében állította össze Liszkai Tamás röszkei plébános, az egyesület projektvezetője, valamint a darab szereplői.
Az előadás Kaszap István életének utolsó perceit jelenítette meg a novícius naplójegyzetei, kortárs tanúvallomások, József Attila, Sík Sándor, Ortega y Gasset, Sigmund Freud és Popper Péter szövegeinek felhasználásával, valamint meghökkentő, elgondolkodtató dramatikus eszközökkel. Ki volt Kaszap István? Miért éppen ez a fiatal emelkedett ki a társai közül? Vajon megadással fogadta a szenvedést, vagy ő is lázadt olykor-olykor, mint bármelyikünk?
A kerekasztal-beszélgetést Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Kaszap István boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora vezette be. Először az előadás szereplőit kérdezte a darab során őket ért benyomásokról, majd az est fővédnökéhez, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspökhöz fordult. A főpásztor elmondta, számára Kaszap István azt az erőt képviseli, ami próbálja megtartani az embert. Olyan ember volt ő, aki tudott harcolni önmagáért és Istenért. Volt célja, és ma is ezt kell erősíteni a fiatalokban. Spányi Antal felidézte, emiatt választották a 2016-os Kaszap István-emlékév és a 2018-as Katolikus Társadalmi Napok mottójául is: „Van célom.”
Lakatos Gergely cserkész őszinte vallomást tett: kamaszként nem volt vonzó számára Kaszap István életútja, az évek során azonban rájött, a novíciust nem a tökéletességéért tisztelik, hanem éppen azért, mert nem volt az, de törekedett a tökéletességre, és megküzdött a céljaiért. „Nem azt kell mondanunk, hogy vannak álmaink, hanem hogy vannak céljaink!” – buzdította a hallgatóságot Lakatos Gergely. Hasonló értékeket emelt ki Kaszap István életpályájából Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes is: „Kaszap István gimnazistaként sokoldalúan kötötte le magát, s ez jelentősen lerontotta a tanulmányi eredményeit. Azért rendkívüli szent, mert eldöntötte, hogy ezt kijavítja: egy fiatal, aki képes arra, hogy belássa, elvétette a fontossági sorrendet, és ki is javítja ezt, igazán figyelemre- méltó.”
Tóth Tamás székesfehérvár-vasútvidéki plébános, Kaszap István sírjának őrzője élő, jelentős, sőt felekezeti határokon átívelő kultuszról számolt be. „Nem is kell virágra költenünk” – jegyezte meg tréfásan a plébános. A Kaszap Istvánt övező tisztelettel kapcsolatban két fontos gondolatot fogalmazott meg: az első, hogy az élet az élet után kezdődik, a második pedig, hogy ne keseredjünk el, hiszen mindig van remény. Nagyon hétköznapi emberként is lehet üdvözülni.
Barczi Zsolt cserkészvezető 1992-ben alapította meg csapatát a Pest megyei Turán. Beszédében elmondta, azért Kaszap Istvánt választotta névadójuknak, mert nem csak egy nevet, egy legendát akart nyújtani a csapathoz csatlakozó fiataloknak, hanem mércét. Barczi Zsolt 2006-ban Ablak a fényre címmel rockoratóriumot írt Kaszap Istvánról, melyet a helyi fiatalokból verbuválódott Kaszap István Turai Emlékzenekar adott elő.
Rudan Mária, az Ignáci Pedagógiai Műhely vezetője a kiválóságra törekvést – latin szóval a magist – a jezsuita pedagógia alapjaként mutatta be, és hangsúlyozta, hogy a megszerzett tudást meg is kell osztani, és mások javára kamatoztatni. Kovács Gergely posztulátor a színdarab során szerzett benyomásai alapján fogalmazta meg gondolatait. Úgy fogalmazott: Kaszap Istvánt eddig torz megvilágításban láttuk. Úgy tekintettünk rá, mint valami „megcsinált” szentre, „divatszentre”, akit kiteszünk a kirakatba, mint egy történelmi korszak megtestesítőjét. Kaszap István küzdelmes életútja ma is sokak számára erőforrás: bár a maga elé kitűzött célt, hogy jezsuita legyen, nem érhette el, megvalósított egy másikat, az életszentséget.
Liszkai Tamás plébánost szintén gyermekkora óta foglalkoztatta Kaszap István alakja: Ki ez a fiatal? Csak egy kor tette eszményivé? A plébános kifejtette, a darab összeállítása során új kép alakult ki benne Kaszap Istvánról. „Egy divatszent körül nem bontakozik ki élő kultusz – hangsúlyozta, visszautalva Kovács Gergely gondolataira. – Kaszap István élő személy.”
Az emlékest kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek során a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadóknak, valamint megoszthatták egymással a Kaszap Istvánnal kapcsolatos élményeiket is – többek között egy másodlagos ereklyét, amelyet egy idős úr adott körbe.
