A XX. századi katolikus teológia egyik meghatározó alakja, Karl Rahner a következőket írta 1966-ban a Geist und Leben című folyóiratban megjelent, Frömmigkeit heute und morgen című írásában: „A jövőben a vallásos ember misztikus lesz, olyan, aki megtapasztalt valamit, vagy egyáltalán nem is lesz.” („Der Fromme von morgen wird ein Mystiker sein, einer der etwas erfahren hat, oder er wird nicht mehr sein.”) Ezt a mondatot sokan idézik, ám kevesen gondolnak bele igazi tartalmába. Az ember ugyanis sok mindent megtapasztalhat, de ahhoz, hogy ne tévedjen el saját benső világában, vezetőkre van szüksége. Ki lehetne alkalmasabb erre a feladatra, mit Keresztes Szent János, a misztikus doktor, akinek Istenismeret és istenszerelem című műve a Sursum Kiadó jóvoltából most már magyarul is olvasható – ahogyan e kiadótól megszokhattuk, egy rendkívül igényes és szépen illusztrált kötetben.
A könyv borítóján, az alcímben azt olvashatjuk, hogy ez a szöveg Keresztes Szent Jánosnak tulajdonítható. Mit is jelent ez? Mint azt a Párbeszéd Házában megtartott könyvbemutatón megtudhattuk, Szent János életrajzírói általában nem említik ezt a művet; először Antonio de Alvarado bencés szerzetes 1616-ban megjelent könyvében találkozhatunk vele. Viszont biztosan Szent János írása a Lobogó istenszeretet, amelynek XVII. századi kiadásában az Istenismeret már benne van. Azok, akik nem tartják autentikusnak ezt a művet, úgy látják, az itt fölfedezhető skolasztikus-didaktikus nyelvezet nem jellemző Keresztes Szent Jánosra. A kötet fordítója, Szepesi Edit szerint viszont ebben a műben a Doctor Coelestis et Divinis azokat a gondolatait fejti ki teoretikusan, amelyeket máshol költői szavakkal ír le.
Az eredetiségről megkérdeztük Béri László Renátó kármelita szerzetest is, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy a XX. század közepén elindult egy komoly, tudományos igényű Keresztes Szent János-kutatás. Ennek során a kármelita rend professzorai – mint Federico Ruiz, José Vicente Rodríguez és Maximiliano Herráiz – már alapvetően kizárták ezt a művet János atya szövegei közül. Az említett írást utoljára 1912-ben illesztették be Keresztes Szent János összes műveibe, azóta azonban már nem. Nemrég viszont megjelent egy olyan spanyol nyelvű összkiadás, melyben az Istenismeret ismét szerepel.
A mű eredeti címe Keresztes Szent Jánosnak tulajdonított értekezés az állító és a negatív módon elért elfátyolozott istenmegismerésről, valamint a lélek Istennel való egyesüléséről a szerelem által. A szerző szerint az isteni dolgok látásának négy módja van: a természetes világosság, a hit természetfeletti világossága és a mennyek országának világossága. A második és a harmadik között helyezkedik el az értelmi szemlélődés, melyet „Isten rövid időre nyújt a lélek számára (…), mely akkor ér bennünket, amikor Isten akarja, és akkor marad abba, amikor Ő jónak látja”. A lélek teljesen biztos abban, hogy ennek eredete Isten.
Az állító szemlélődéssel is eljuthatunk Istenhez, amikor valaki a teremtményektől indul el és lép egyre följebb, hiszen mindennek Isten az eredete. De van egy másik út is, az istenmegismerés magasabb rendű formája. Ez – amint Ál-Areopagita Szent Dénes is írja – a tagadás, amikor minden korlátozottságot megvonva fejezzük ki mindazt, amit Istenről megtapasztaltunk. Ennek alapja, hogy Isten valójában minden létezőt felülmúl. Ez a „negatív módon elért szemlélődés”, amikor „hátrahagyunk minden érzéket és az értelmet is”, ezáltal pedig „Isten felfoghatatlanságának sötét völgyébe szállunk alá”. Ennek kifejezése során látszólagos ellentmondásokba botlunk: Isten tökéletességét, jóságát és irgalmasságát mindezek nem tudása révén ismerhetjük meg.
Az Istenismeret szövege nem könnyű olvasmány. Ebből adódik az is, hogy sokszor nehéz megérteni, pontosan mit is akar átadni nekünk a szerző. A mű középpontjában az a misztikus teológia áll, mely túl van a gondolatokon és az értelmi tevékenységen is. Ugyanakkor azt olvashatjuk, hogy e kontemplációs útra az értelem tevékenysége által is rátérhetünk; ilyenkor az elme „Istenre függeszti magát”, és úgy fogja fel őt, „mint minden tökéletesség foglalatát”. Ennek révén az ember „megízleli az Úr feltétel nélküli mannáját”. A misztikus teológia esetében első a gyakorlat – a tapasztalat –, csak utána jön a megértés. A többi tudománytól eltérően ezt a Szentlélek tanítja meg a számunkra, és teljes mértékben Isten kegyelméből származik. Aki elsajátítja, az szentté, bölccsé és igazzá válik.
„Az igazság szerelmes látásának” kapujáig az értelem révén és a hit – azaz az akarat – által is el lehet jutni. Az isteni erények gyakorlása – mint a hit, a remény és a szeretet – mindenképpen elősegíti azoknak a törekvését, akik a megtisztulás és a megvilágosodás útján járva az állító szemlélődést választják, ám mivel ezt az értelem fénye világítja meg, ezért e módszer inkább megvilágosító, mint átélő jellegű. Először az érzékelést, majd a képzelőerőt és az értelmet, végül a természetfeletti ismereteket is el kell hagyni. Máshol azt olvassuk, hogy az emlékezetet és az akaratot is meg kell tisztítani. Az előbbi esetében a nem Istenre irányuló képektől kell megszabadulni, míg az akarat „lemeztelenítése” során a bűnöktől, azok következményeitől, a teremtett dolgok élvezetétől és az „alakzatokat magukban foglaló szemlélődéstől” is meg kell válni.
És amikor a lélek Isten iránt szomjazva már a megértésben és a megismerésben sem leli örömét, akkor ráléphet a misztikus teológia útjára. Szerzőnk azt is hangsúlyozza, hogy „a misztikus teológiából senki nem záratik ki, mivel az isteni törekvések és a felfelé vezető cselekedetek gyakorlása mindannyiunk számára közös”. Ám azok, akik „a szeretet cselekedeteiben” hitüket gyakorolják, közelebb állnak hozzá. A misztikus teológia gyakorlásának eredménye békesség, nyugalom és lelki gyönyörűség. De „nem látva látni, nem hallva hallani” egyáltalán nem könnyű. Vajon erre a tapasztalásra gondolt Karl Rahner?
(Keresztes Szent János: Istenismeret és istenszerelem. A Misztikus Doktornak tulajdonított rövid értekezés. Sursum Kiadó, 2019. A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
