De mit is jelent, hogy a házasság szentség, miként lehet rá felkészülni – ha ez egyáltalán lehetséges. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ most, a nyár közepén, amikor a legtöbb házasságot kötik.
A fent idézett mondatnak van egy megfelelője a Prédikátorok könyvében: jaj az egyedül valónak, ha elesik, nincs aki fölsegítse. Mikor ez „elhangzik”, az ember már nem a paradicsomban van, hanem abban a világban, amelyben mi is élünk, ahol veszedelmek és nehézségek is várnak. Ez ősi tapasztalata az embernek a világról, s ezért keresünk társat, akivel az egész életet megoszthatjuk, és aki felsegít – fogalmazta meg Jelenits István piarista szerzetes. – Az ember, ha egyedül néz szét a világban, saját rabjává lehet, és a világgal sem tud mit kezdeni. Ketten viszont megosztják egymással a tapasztalataikat, gondolataikat, életről való emlékeiket, jövőre nyíló terveiket – ami mindkettejüknek az életét hallatlan mértékben gazdagítja. Manapság elterjedt az a nézet, hogy nem szabad intézményesíteni a szerelmet, hanem rá kell bízni a spontán erőkre. De a szerelem nem egészen magánügy: egyfelől gyerekek születnek, s nem mindegy, ők milyen közegben nőnek fel, milyen magatartásmintákat látnak maguk körül; másfelől a pár élete, a többi emberrel való kapcsolata is más lesz – harmonikusabb, hogyha egymás szeretetében valóban megbízhatnak.
Isten adakozó fél
Mikor Jézusnak feltették a kérdést, mikor szabad elbocsátania a férfinak a feleségét, akkor ő azt mondta: soha. Hiszen egy férfit és egy nőt teremtett az Isten először, és ez annak a jele, hogy egy teljes életet átfogó odaadással rendelte őket egymás mellé – mutatott rá Jelenits István. – A kereszténység nemcsak rávilágított erre, de azt is kimondta, hogy ez a kapcsolat szentséggé lesz. E szentségben az részesülhet, aki akarja azt, hogy a házassága Isten elé kerüljön. Isten nemcsak tanúként van ott jelen, hanem adakozó fél. Azt mondja: amit egymásért tesztek, elviseltek, annak kegyelmi mélységet adok, segítelek titeket abban, hogy meg tudjatok felelni annak, amit ígértetek, hogy a kölcsönös kapcsolatotok csakugyan termékeny legyen. Istennek ez a kegyelme az örök élet égboltját is megnyitja – mondta Jelenits István. – Azt ígéri: a közös út, amit megtesztek, s a szeretet, ami bennetek egyre iskolázottabb lesz, az az örök életre is felkészít titeket. A házasságot egymásnak szolgáltatják ki a felek. A papra is szükség van, de neki csak az a szerepe, hogy kötelező tanú legyen. A pár kijelenti, hogy szeretik egymást, és egymás házastársaivá akarnak lenni. Ez egy nagyon egyszerű mondat, s ezeket a szavakat mondják századok óta. Ám még ez sem egészen kötelező, mert egy néma ember is köthet házasságot. Nem a szavakon múlik, hanem a szavak által fölidézett tartalmat kell hogy az ember az eszében tartsa –hangsúlyozta a szerzetes. – Amire mindenképpen szükség van, hogy szabad elhatározásból köttessék a házasság, hogy tényleg szeressék egymást a felek, s azt, amivel ez a házasság jár, szívből vállalják. Mert e nélkül a szavaknak nem volna fedezetük, belső igazságuk. Jézus első csodáját egy esküvőn teszi. Egy szent embertől azt várnánk, hogy nem a vizet változtatja borrá, hanem mivel már úgyis sokat ittak a vendégek, inkább a bort változtatja vízzé. De Jézus nem azért jött, hogy elvegyen tőlünk, hanem azért, hogy gazdagabb, teljesebb életünk legyen. Ez egy ígéret, s nem csak egyszer történt meg. Jézus mindenkinek a menyegzőjére elmegy, aki meghívja – tette hozzá Jelenits István.
Jegyesség: kegyelmi időszak
A házasságra való felkészülés nem az esküvőre való készüléssel kezdődik. Ez egy sokkal hosszabb folyamat, amelyben a családnak, az egyháznak, az egész társadalomnak szerepe kell hogy legyen. A római dokumentumok a felkészülés két szakaszáról beszélnek: egy távolabbiról és egy közelebbiről. Amikor a pár a második szakaszba ér, akkor már egy tényhelyzetről beszélünk, már a konkrét esküvőre készülnek, ezért tulajdonképpen az első szakasz fontosabb – mondta Bíró László, az MKPK családreferens püspöke. – Amikor a párkapcsolat formálása elkezdődik, az messze a házasságot megelőző időszakra esik. A lelkiségi mozgalmak, közösségek közül sok – mint például a Házas Hétvége vagy a MÉCS – segíti ebben a fiatalokat, már akkor, amikor még nincs is konkrét párkapcsolatuk. Ez nagyon fontos, hiszen valójában már ez is a házasságra való felkészítés része. Az egyház a jegyességet kegyelmi, szent időnek, az evangelizáció sajátos állapotának tekinti – mutatott rá Bíró László. – Ez egy különösen értékes állapot: a házasságra való felkészülés ideje a Lélekvárás ideje. A Lélek az egység lelke az isteni személyek, az Isten és ember, illetve az ember és ember között is. A házasság szentségében a Szentlélek munkálja a férfi és a nő egységét, amennyiben együttműködnek vele. A jegyesség kegyelmi idő azért is, mert ekkor formálódik meg a szó ereje, amely létrehozza a házasság szentségét, s amely által a felek bízhatnak a másik igenjében.
Hogyha valakiben a szerelem valódi szeretettel párosul, az nem gyermek többé, mert elkezd felelősséggel szeretni. S amikor az embernek először fáj, hogy nem szeret eléggé, akkor kezd el igazán szeretni – fogalmazta meg Bíró László. – Aki szeret, az ismeri Istent, mert Isten a szeretet – írta János apostol. A házasságra készülés ideje ezért a szerelmesek számára egyben Isten megtapasztalásának új, sajátos szakasza is. A felelős szülőben és a lelkipásztorban is általában az aggodalom jelenik meg először, amikor egy új szerelem megszületik. Pedig az egyház örül, ha két fiatal a házasságot fedezi fel állapotbeli hivatásának, s egymásra talál. Fontos, hogy az egyház kifejezze ezt az örömét, s csak utána mondja el az óvásait – tette hozzá a püspök. A jegyesség mindemellett a közös élet kialakításának, „megtanulásának” ideje is. Ezért lenne szükség minden városban vagy esperesi kerületben a házasságra való közös felkészítésre, amikor találkoznának a jegyesek vagy akik még csak foglalkoznak a házasság gondolatával – mutatott rá Bíró László. – Itt bátorítást, eligazítást kapnának a fiatalok az udvarlásra vonatkozóan, vagy hogy mit jelent a kommunikáció, a konfliktuskezelés. Ma már egyre kevesebben kötnek csak azért szentségi házasságot, mert a szülők, nagyszülők elvárják. A fiatalok, akiknek nincs kapcsolatuk az egyházzal, de mégis „templomi esküvőt” szeretnének, valamiféleképpen ki szeretnék fejezni azt, hogy a döntésük holtomiglan-holtodiglan szól – tette hozzá Bíró László. – A házasság számukra is szent, sejtenek valamit ennek spiritualitásából, s ezért tisztelettel és örömmel kell tekinteni a kérésükre. Mert valójában nem a látványosság miatt szeretnének templomi esküvőt, hanem ők is a szentséget keresik. Sokszor nem tudják ezt megfogalmazni, nem is ismerik a megfelelő kifejezéseket – szolgáltatásról beszélnek és terembérletről, mert mindenhol ezzel találkoznak – de a mélyben ők is szent házasságot akarnak kötni.
A megismerkedéstől a döntésig
A megismerkedés fogalma egyértelmű mindenki számára. A szerelem viszont megfoghatatlan. Ám aki volt már szerelmes, megtapasztalhatta, hogy nincsenek véletlenek. Móni és Balázs esetében sem történt ez másképpen. Ők őszre tervezik az esküvőjüket. Minden akadály, régi kapcsolat, másvalakivel kibontakozó ismeretség, térbeli távolság, mind-mind semmivé lesz, ha az ember hajlandó rálépni az útra, amelyet Isten neki szánt. Ennek az útnak a része a megismerkedés, vagy inkább a másik megismerése, amely nem egy pillanat, hanem folyamat – mondta Balázs. –Ennek legfontosabb eszköze pedig a beszélgetés. Úgy éreztük, érezzük, rengeteg mindent kell megosztanunk a másikkal – folytatta Móni. – Soha nem áll be kínos csend, és ez nagyon fontos jel a számunkra. Ugyanakkor számos téma csak a házasságra való felkészülés során merült fel, amikor a közösségünkben feltettek olyan kérdéseket, amelyek máshogyan talán nem kerültek volna elő.
A legnagyobb szerelem közepette is törekedni kell a kapcsolat, a közös élet tudatos megtervezésére. Fontos, hogy lássuk a másikat a családjában, hogy milyen a természetes viselkedése, milyen szokásai vannak, hogy azután együtt ki tudjuk alakítani saját szokásainkat – hangsúlyozta Balázs. Mi is tisztában voltunk azzal, hogy a kezdeti rózsaszín, mámoros szerelem elmúlik. Ugyanakkor érezzük, hogy jó dolog, Isten akarata, hogy ez legyen – mondta Móni. – Ezen az érzésen keresztül óriási energiát kapunk. Megpróbáljuk mások felé fordulva továbbadni ezt, s ez ettől kezdve tanúságtétel is. Akármilyen jól működik egy kapcsolat, néha akkor is felmerül az emberben: helyes úton jár-e. Móni megtalálta a választ erre a dilemmára is: ha visszajelzést kapunk környezetünktől, hogy jó minket együtt látni, nagy bizonyosság a számunkra, hogy kapcsolatunkat Istenben építjük. Sokan gondolják, a döntés, hogy két ember házasságot köt egyedül az övék, ám ahogyan Teréz és János, akik már tíz éve házasok, megfogalmazták: a döntés Isten ajándéka. Mert ehhez az kellett, hogy Isten megálmodjon minket.
Azt akarta, hogy együtt legyen férfi és nő, együtt tükrözzék vissza őt – tette hozzá János. – Így ő nemcsak a döntésben, de annak megélésében is jelen van. A házasság az egyetlen olyan szentség, amelyet a felek egymásnak szolgáltatnak ki. S ez nem csak egyszeri, pillanatnyi – nap mint nap meg kell hozni ezt a döntést – hangsúlyozta Teréz. – Hogyha ez megtörténik, akkor probléma, válaszút esetén már nincs ok a megfutamodásra. Hiszen döntöttem, már csak eszerint kell cselekedni. A házassággal sok más későbbi döntés is együtt jár. Az egyik ilyen a hűség. Hűnek lenni valakihez azt jelenti, hogy teszek érte valamit – fogalmazta meg Teréz. – A passzív hűség, ha csak a magam örömét keresem, már a hűtlenség kezdete. Egy másik későbbi döntés a gyermekvállalás, az elköteleződés az élet mellett. János mindehhez még hozzátette: a házasság végső eredménye a szeretetközösség, amelyben megvalósul az önátadás. Aki igazán jó kapcsolatban él, soha nincsen egyedül, még ha egy időre fizikai távolság van is közte és a párja között. Úgy hiszem, az ilyen köteléket a halál sem választja el – hivatkozott János egy plébánosra, aki egy temetésen így vigasztalta az özvegyet: A házasságod nem bomlott fel, csak az egyik feled előre ment, hogy helyet csináljon neked.
