Magyarnándor faluban Ipolyi Károly plébános hangsúlyozta: az idei földrengés okozta repedések mintegy hozzáadódnak az egy évvel korábbi sérülésekhez. Tavaly 4,6-os erősségű földrengést mértek, a mostani legerősebb rengés 4-es volt, amelyet több utórengés követett. A 2014-es földrengés epicentruma légvonalban alig öt kilométerre volt tőlük, az idei valamivel messzebb.
A templom építésének százötvenedik évfordulójára, 2008-ban teljesen felújították az épületet. Most mégis tenyérnyi – vagy annál is nagyobb területeken – vált le és hullott alá a vakolat. A megyés püspök és a helyettes államtitkár látogatásakor is friss vakolatdarabok jelentek meg a mennyezetről a templomhajó szőnyegén. A tavalyi rengés idején – tájékoztatott Ipolyi Károly – harminc cserép is összetört, s a külső párkányzat leszakadt. A kóruson – új jelenségként – hosszában végighasadt a fal. Hiába a 2003-as külső, majd a 2008-as belső felújítás, a boltíveken folyamatosan táskásodik a vakolat, amely bármikor leválhat.
A hívő közösségről is szót ejtettünk. „Vasárnap százszázötvenen járnak templomba – mondta Károly atya. – Fiatalok is előfordulnak, bár Nógrádra különösen jellemző, hogy nemigen születnek gyerekek. A statisztikák az országos átlagnál is rosszabbak.” Demográfiai katasztrófa fenyegeti az országot – vagy már el is érte. Tudjuk jól, s magyarázat is akad persze, csakhogy… Ebben a térségben sem igen találni munkát, aki teheti, elvándorol. Balassagyarmatra, s egyre messzebb, a visszatérés reménye nélkül. „Huszonnégy éve szolgálok a faluban, az alig valamivel több mint ezer lelket számláló település létszáma közben legalább százzal csökkent. Valaha virágzó almáskert volt itt, azt sem gondozzák, egyre inkább tönkremegy. A közeli nógrádkövesdi kőbánya úgy-ahogy működik még.” Hogy valami biztatót is mondjon Károly atya: dicsérte a polgármesteri hivatalt, Sándor István polgármestert, aki az egyházközséget is segíti, amiben tudja.
Mohorán is gyönyörű természeti környezetben emelkedik az 1902-ben épített neogótikus templom. A fölkeresett istenházák közül talán ez szenvedte a legnagyobb károkat. Különösebb szakmai vizsgálat nélkül is megállapítható: a templom súlyosabban megrongálódott. „Fél négykor éppen itt voltunk a templomban – nyilatkozta a helybéli Gulyás Gézáné. – Egyszer csak föntről érkezett a riasztó hang. Először reggel mozdult meg a föld, utána dél körül (ez volt a 4-es erősségű), s fél négykor érkezett a következő – féltünk…”
Ipolyi Károly atyához tartozik ez a templom is. A következőképpen fogalmazott: „Statikai vizsgálatra lesz szükség. Meg kell erősíteni az alapot is. Körmös kézzel kell hozzányúlni.”
Gulyás Gézáné elmondta, vasárnaponként száz körül van a hívők száma, ünnepnapokon többen is jönnek, köztük fiatalok és gyerekek. A hétköznapi miséken „mi, harmincöt asszony, szépen járunk”. Majd Beer Miklós püspökre tekintett, s nevetve mondta, de mintha így is gondolná: „Ha majd a püspök úr nyugállományba vonul, ez a falu szívesen befogadná papjának.” A főpásztornak ezt minden településen elmondanák. Megható – és az eleven hit jele – az ilyen ragaszkodás.
Cserhátsurány felé tartottunk. Útközben szóba kerültek a vidék cigány lakosságának égető gondjai. Beer Miklós egy-két helyen a cigány gyerekek fölzárkóztatására tanodát létesített, s ezek számának növelését tervezi a helyiekkel közösen másutt is. „Somos Laci atya, legkedvesebb tanítványom Kaposfőn tizenöt éve működtet tanodát, Illésy Mátyásék is indítottak hasonlót Miskolcon. A tanoda korrepetáló, fölzárkóztató intézmény. A gyerekek délelőtt az iskolában vannak, majd ebéd után a gyengébb tanulók, vagy a nehezen nevelhető gyerekek átmennek a tanodába. Elkészítik a leckét, nem csellengenek, felügyelettel értelmesen töltik el a tanulási és a szabadidőt. Somos atyáék tapasztalata: így minden gyerek elvégzi a nyolc osztályt, s utána segítenek nekik a továbbtanulásban, valamint munkahely keresésében.”
A főpásztor úgy látja: ezt a népcsoportot oktatással, a munkahely megszervezésével és lakhatási körülményeik javításával lehet fölemelni és integrálni a társadalomba. Követendő példának megint csak Somos atya plébániáját említi. „Közösségi házat hoztak létre, ahol a betérők használhatják a konyhát, a mosógépet, gyerekfoglalkoztató működik, s lelkipásztori foglalkozásokat is tartanak. Cigány embertársainkat először nem a templomba kell hívni, mert az még messze van nekik. Mindennapi életükben kell segítségükre lennünk, s ebbe »csempészhetjük bele« a szentírásolvasást, azokat a lelki beszélgetéseket, amelyekre szívesen jönnek, s ahol jól érzik magukat.”
Beer püspök lényegesnek tartja a vidéki közmunkaprogram továbbfejlesztését. Példát is hozott: Cserhátsurányban megindult a gyógynövényprogram és -képzés. Hasznos, később már szakismeretet is igénylő munkába vonják be a mostanáig tétlenül élő embereket. A faluban katolikus iskola működik, egyre több a cigány gyerek. Nem lehet nagy szociológiai és politikai szólamokba burkolódzni. Közvetlenül kell tenni valamit – érdemes figyelni az egyházra az úgynevezett cigánykérdésben is. Az egyház számára ugyanis embertársaink kérdése létezik, s ha a politika és más közéleti színterek is eszerint cselekednének, már előbbre tartanánk.
Szántó József polgármester elmondja: gyönyörű templomuk középkori alapokra épült, később bővítették, az évszázadok stílusainak egybefonódása különös hangulatot teremt. A január eleji földrengés epicentruma a falu határában volt. A templom korábbi károsodásait különleges építészeti eljárással igyekeztek helyreállítani, s most újabb repedésekkel kellett szembesülniük, például a főbejárat fölötti falszakasz hasadt meg.
A torony 1242-ből származik. A barokk stílusban átépített középkori kórus támasztja meg a tornyot, szemközt román kori ülőfülkék… odébb ugyancsak a korai századokból való keresztelőmedence áll. Ki kellene cserélni néhány ablaküveget, de nem olyan egyszerű ez, meg kell bontani hozzá a kőkeretet. Az egyik szárnyat még a második világháborúban lőtték be… S kívülről az időjárás rongálja a homokkőből épült templomot.
Kishartyánban – Miklós Zalán plébános távolléte miatt – Kovács Istvánné polgármester vezette végig a megyés püspököt és az államtitkárt. A sekrestye elvált a főépülettől, a külső oldalfalakon a vakolat föltáskásodott, a balesetveszély elhárítása érdekében nagy területen le kellett verni. A karzat falain is repedések jelentek meg.
1701-ben épült a dombtetőn a szép templom. Érdekessége, hogy a harangláb a falu központjában áll, talán hogy mindenki meghallja a hívó szót.
A bejárást követően a helyettes államtitkár biztosította Beer Miklós püspököt, a kormányzat – lehetőségei mértékében – anyagilag hozzájárul a helyi közösségek életében fontos helyszíneken, a templomokban keletkezett károk helyreállításához.
A polgármester asszony meghívta Beer püspököt a faluház megáldására február végén. Közben Várszegi Tiborné óvónő, az egyházközség lelke, ahogyan mindenki mondja, nem a panasz hangján, de megemlíti: „Kevesen vagyunk, kevesen járnak templomba, vasárnaponként talán csak nyolcvanan lehetünk. Nálunk sem születnek gyerekek.” Évek óta tizenöt-tizenhét óvodással foglalkoznak az egyetlen csoportban, idén váratlanul megnőtt a szám, huszonegy kicsire ügyelnek. Igaz, a faluból csak hatan vannak, „a többieket a környező öt falu adja össze”. Itt alacsonyabb a cigány lakosság számaránya, de tavalyi adatok szerint – ha valóban segíteni akar valaki, szembe kell nézni vele – Nógrád megyében az újszülöttek több mint ötven százaléka cigány. „Ennél fontosabb nemzetpolitikai cél nem lehet – hangsúlyozza Beer püspök: „Iskoláztatás, munkahelyek teremtése, a fiatalokat pedig megtartani vagy visszacsábítani. Ha valaki itt alapít családot, itt a munkahelye, itt születik a gyermeke, akkor megtelik az óvoda, nem kell bezárni az iskolát, lesz élet! Ez jelenti az egész országban a jövő biztosítékát.”
Hazafelé tartva az autóban hosszabb, elgondolkodó csöndek követték egymást. A föld rengésének nyomában indultunk, s végül a társadalom rengéséről beszéltünk. A geológiai jelenséggel még valahogy megküzd az ember, de a társadalmi mozgásokkal?! Mert ez jelenti az igazi nagy megrázkódtatást!
Fotó: Elmer István
