Az az emlékem is idevág, hogy egyszer ifjúkoromban egy templomi hittanórán felnevető gyerekcsapatra így kiáltott rá a plébános: „Templomban nem nevetünk!”
Bevallom, sosem tetszett, hogy a templomban és sajtónkban egyaránt aránytalanul több szó esik a böjtről, a bűnbánatról, a szenvedésről, mint az örömről, a jókedvről, a vidámságról. Pedig az egyik és a másik megélése egyaránt fontos hívő életünkben. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa nagyszerű tanítása, az Evangelii gaudium, vagyis Az evangélium öröme címet viseli. És a pápa oly sokszor biztat az örömre.
Hiszen a bűnbocsánat, az ima, a szenvedéseinket és halálunkat követő feltámadás a hit örömével ajándékoz meg minket. Szomorkodjunk, mert megszabadulhatunk bűneinktől? Mert feltámadunk? Az öröm nem duhajkodás, a hit nem komorság. Ráadásul az a tapasztalat, hogy aki nem éli át a farsang vidámságát, annak a nagyböjtje is ellaposodik.
Vízkereszt múltán farsangoljunk hát, mosolyogjunk cseperedő gyerekeink láttán. Egyházközségeink is a báli szezonba léptek, s ez segítheti a karitatív és lelkipásztori tevékenységet is: szerezzünk örömet tréfásan embertestvéreinknek! Hamar eljön aztán a hamvazószerda, idén már február 18-án. Akkor sem válunk szomorú kereszténnyé!
