Ferenc pápa buzdításában négy gyakorlati alapelvet fogalmazott meg a közjó megvalósításával kapcsolatban, amelyeket mindannyiunknak meg kell értenünk és tettekre is kell váltanunk:
– Az idő a tér fölött áll (EG 222–225). Két alapfogalommal kell számot vetnünk: a teljességgel és a korláttal. Míg a korlát a térben jelentkezik, addig a teljesség az időben, folyamatként bontakozik ki. Épp ezért a közjó előmozdításához időben előrehaladó és lépésről lépésre kibontakozó modellekre van szükség. „Az, hogy elsőséget juttatunk az időnek, azt jelenti: sokkal inkább azzal foglalkozunk, hogy folyamatokat kezdjünk meg, nem pedig tereket birtokoljunk. (…) Arról van szó, hogy olyan cselekvéseket részesítünk előnyben, amelyek új dinamizmusokat szülnek a társadalomban, s újabb és újabb személyeket és csoportokat vonnak be, amelyek aztán tovább viszik előre e folyamatot, mígnem az fontos történelmi eseményekben hoz majd gyümölcsöt” (EG 223).
– Az egység fontosabb a konfliktusnál (EG 226– 230). Minden közösségben felléphetnek az értékek és érdekek konfliktusai. Ilyenkor fontos, hogy az önközpontúság helyébe a közösségi gondolkodás lépjen. Ennek társadalmi megvalósulása a szolidaritás, amely nem szinkretizmust, egymásba mosást jelent, hanem a különbözőségben megvalósuló sokarcú egységet (EG 228).
– A valóság több az elméletnél (EG 231–233). Az eszme fontos, hisz az segít a valóság értelmezésében, elrendezésében. Ám ha elfelejtjük, hogy a valóság az első, s az idea annak szolgálatában áll, akkor életképtelen és életidegen okoskodások ütik fel a fejüket, amelyek roncsolják az egyént és a közösséget, s távol állnak az evangélium látásmódjától. A cél egy „harmonikus objektivitás” (EG 232), egy megújult keresztény realizmus elérése.
– Az egész több a résznél (EG 234–237). A pápa így fogalmaz: „Az egész több, mint a rész, és több a részek egyszerű összegénél. Tehát ne kössenek le túlságosan a lehatárolt és részleges kérdések” (EG 235). A cél nem az általánosítás, hanem az „egészben gondolkodás” képességének kialakítása. A pápa hasonlatával élve nem gömböt kell alkotnunk, ahol a felület minden pontja ugyanolyan, mivel mind ugyan akkora távolságra van a középponttól, hanem sokkal inkább egy poliédert kell formáznunk, amelyben az eltérő részletek eredetiségüket megőrizve alkotnak végül egységet (EG 236).
Nyugati konzervatív politikai és közgazdaságtani körök szerint a közösség ilyen súlyú előtérbe tolása, a piaccal és a versennyel (s azok individualista elveivel) szembeni kritika azt sugallja, hogy a pápa marxista. Erre ő a La Stampának adott interjújában így válaszolt: „A marxista ideológia elhibázott. Saját életemben viszont sok marxistát ismertem, akik mint emberek jók voltak, ezért nem érzem magam megbántva.”
