„Habár sírod megpecsételtetett, mégis életet árasztottál a sírból, Krisztus Istenünk” – énekeljük az ünnep főénekében. A mennyei Atyától ajándékba kapott hitünk a feltámadás eme örömhírén alapul. Ha Krisztus a sírban marad, ha nem támad fel a halálból, akkor minden hiábavaló, még az igehirdetés, meg a hit is. De feltámadt! (1Kor 15,14.20). És ez adja keresztény életünk értelmét. A hit évében különösen is fontos ezt elmélyíteni magunkban.
Nem mindenki számára könnyű a hit. Ez emberileg érthető. Tamás apostol példája igazolja. Bizony, pusztán emberi értelmével csak addig jutott el, hogy „hiszem, ha látom”. Hétköznapi gondolkodásába – a sokszoros tanítás ellenére – nem fért bele, hogy akit keresztre feszítve meggyilkoltak, akit eltemettek, az harmadnapra feltámadt. Több kellett neki. És Jézus végtelen emberszeretetéből megkapta ezt. Egyrészt azzal, hogy „Tedd ide ujjadat”, tapogass meg, érzékszerveiddel szerezz meggyőződést! Másrészt a felszólítással: „Ne légy hitetlen, hanem légy hívő!” (Jn 20,27).
Liturgikus szövegeink érdekes, de mélyreható paradoxonnal mutatják be Tamás apostol hitetlenségének értelmét, aki „hitetlensége által a hitet hirdette”. Sőt, még merészebb fogalmazást is találunk: „Helyes volt a Tamás hitetlensége, mely a hívek szívét megismerésre vezette.” Aztán meglátjuk mindennek az értelmét is: „A hitetlenség biztos hitet nemzett.” Mert hitvallásig jut: „Én Uram és én Istenem.”
A Szentírás és az apostolok által közvetített Szenthagyomány tanúskodásán keresztül nekünk is azt üzeni az Úr: ne legyünk hitetlenek, hanem legyünk hívők! Azt nem ígéri, hogy mi is ugyanúgy megláthatjuk és megtapogathatjuk őt, mint Tamás apostol. De nekünk itt van az evangélium szava, itt van az egyház élete, és itt van maga a kereszténység. Nem elég garancia arra, hogy érdemesebb hívőnek lenni, mint hitetlennek?
Jó lesz odafigyelni Jézusnak a hitre szólító felhívására, amely az evangéliumon keresztül nekünk is szól. A történet befejező mondata pedig különösen is hatékony lehet számunkra: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29). A húsvéti öröm közepette akarjunk ilyen módon is boldogok lenni! Köszöntsük mi is Üdvözítőnket: „Én Uram, én Istenem!”
