Így kitölti a lukakat a történetben (anyának varázsszeme van, amivel a spájzban is lát, a szomszéd néni pedig egyszerűen megevett valamit, amit nem kellett volna…), és a világ rendje máris helyreállt. Fantázia és valóság határai lassan szilárdulnak meg, sokáig átjárhatók.
Éppen ezért az „igazmondásnak” is csak korlátozottan van jelentése a kicsik fejében. Hat-hét éves korukig gyakran bizonytalanok abban, mi számít hazugságnak. Képesek könnyes szemmel, feldúltan védeni az „igazukat” („de TÉNYLEG egy kismanó ette meg!!!”), és nem megtéveszteni akarnak, hanem megtartani a csodát, az érthetőség illúzióját. A kisiskoláskor elejére szigorúbbá válnak egy büntetőbírónál: minden hazugság, ami nem igaz! Éber szemmel figyelik a felnőttek udvarias mellébeszélését, és számon kérik, ha megdicsérjük Juci néni ronda kalapját. Lassan enyhülnek – hogy kilenc-tíz éves korukra helyet kapjon megítélésükben a hazugság lényege: a megtévesztés szándéka. (S majd felnőttként talán egyszer az egyetemes etikai elvek mint a hitelesség és igazság végső mércéi.)
Mit tegyünk hát, ha lódításon kapjuk gyermekünket? Az ovisnak segíthetünk, hogy a mese elváljon a való élettől. Színezzük ki minél jobban a fantáziáit („és eeekkora szája volt annak a manónak, hogy ennyi csoki belefért?”), hogy aztán mellé tehessük saját, reális elképzelésünket egy nagyon éhes és türelmetlen kisgyerekről… és örüljünk együtt, hogy sikerült közösen jobban megértenünk egy szeletet a valóságból. A lelkiismeret alakulásával szaporodó érdekhazugságok esetében azt kell elérnünk, hogy az igazat megmondani mindig „megérje”: legyen dicsőség, a jó viszony előmozdítója, az elrontott helyzet rendbe hozásának első (megbecsült!) lépése. Azt kell megértetnünk fokozatosan, hogy a hazugság rombolja a kapcsolatainkat: a másikkal, Istennel, sőt még önmagunkkal is. És ha egy kiskamasz sportot űz a hazudozásból? Nos, legyünk tudatában, hogy ez már nem erkölcsi kérdés, hanem egy nagyon megterhelődött gyerekember küzdelmének jele a néha elviselhetetlen valósággal – amiben sürgős támogatásra szorul.
a szerző pszichológus
