A cél az volt, hogy mindezekből az egységekből a bioszféra működő hasonmását hozzák létre, ahol a növényeken és az állatokon kívül emberek is képesek élni, dolgozni, kevés szabad idejüket értelmesen eltölteni. Olyan rendszert akartak alkotni, amelybe a napenergián kívül más nem jut be, egyébként teljesen elzárt a környezetétől. Amilyen a Földünk is. A Nap energiája élteti a Bioszféra 1-et, a világűrbe pedig – a napenergia felhasználása után – hőenergia kerül. Ez az energiafolyam működteti az anyagok körforgását a bioszférán belül. A körforgás zárt rendszerű, mert anyag a világűrből lényegében nem kerül a Földre, és nem is távozik oda.
Ugye nem kell részletesen fejtegetnem, milyen izgalmas kísérletről volt szó? Amennyiben működő rendszert sikerül felépítenünk, az azt jelenti, hogy értjük a bioszféra működésének mibenlétét, az ökológiai folyamatokat, és képesek vagyunk reprodukálni azokat. Ez megnyitja az utat a Föld tönkretett ökoszisztémáinak gyógyítása, a nagyobb termőképességű mezőgazdaság kialakítása, a földi létfeltételek megvalósítása felé más bolygókon is. Szédítő kilátások!
Mint említettem, a végső cél egy emberek által lakott, önfenntartó rendszer létrehozása volt. Több előzetes kísérlet után végül 1991. szeptember 26-án nyolc, gondosan kiválasztott, jól képzett kutató költözött be új otthonába, és ott élt egészen 1993. szeptember 26-ig. Űrhajósok lettek a Földön. Ezeknek az embereknek a napjait jórészt az önfenntartáshoz szükséges feladatok töltötték ki. Szántottak, vetettek, arattak, állatokat gondoztak, hasonlóan ahhoz, mint amikor még nem volt mezőgazdasági tömegtermelés a Földön, és minden család maga állította elő a számára szükséges táplálékot. Gondot kellett fordítaniuk az egyéb ökoszisztémák karbantartására is. Sokat, átlagosan heti hatvanhat órát kellett dolgozniuk ahhoz, hogy fenn tudják tartani a rendszert és benne magukat. (Jelenleg Európában hetente negyven-negyvenkét óra a teljes munkaidő.) Természetesen végeztek tudományos kísérleteket, és maradt egy kevés idejük olvasásra, társasági életre is.
A rendszer, ha döcögve is, de működött. Az egyik nagy problémát a légköri oxigénkoncentráció csökkenése jelentette (tizennyolc hónap után oxigént kellett pumpálni az üvegházba). A rendszert befedő nagy üveglapok ugyanis nem engedtek át annyi napfényt, mint amennyit a kutatók terveztek, ezért sok növény nem fejlődött megfelelően, és nem sikerült megtermelni a tervezett táplálékmennyiséget. Érdekes ökológiai jelenség volt továbbá az is, hogy míg a fontos be porzószervezetek, mint a méhek, folyamatosan pusztultak, addig néhány ismert kártevő, mint például egyes sáska- és csótányfajok, valamint a patkányok elszaporodtak. Csakúgy, mint a házunk táján, vagy a nagyüzemi mezőgazdasági területeinken. A négy nő és négy férfi két évig tudott élni az üvegfalak között, de ehhez külső segítségre is szükségük volt.
Rengeteg tudományos eredmény született a projekt működése alatt, de számos kudarcot is el kellett viselniük a terv megálmodóinak. Ezek felsorolására, bemutatására itt most természetesen nincs hely. Ám egy összefoglaló értékelést azért talán megkockáztathatok. A projekt eredményeképpen sok ökológiai jelenséget jobban megértettünk, de működő bioszférát – vagy valami ahhoz valóban hasonlót – mégsem tudtunk létrehozni. A történet befejezéseként egy ma már közhelynek ható kijelentés kívánkozik ide, amelyet sokfelé olvashatunk. Csak egyetlen Földünk van. Ámde a közhellyé vált kijelentéseknek az a sorsuk, hogy bármilyen igazak is, egy idő után legyintünk rájuk: unalmassá válnak, nem hatnak ránk. Ezért talán nem árt a gondolat kiegészítése a következőkkel: Vigyázat, a Bioszféra 2 kísérlet nem sikerült!
