Mindig a hiteles kimondásnak lehet ereje –, nappal-múltán hangosabban kérdez az élet letűnt pár órája. A lelkiismeret előáll.
Egyszerű az élet – mondhatom a csöndnek szerzetével, s minél magasabb rendű, annál szimplábbá válhat. A tudománya bonyolult.
A Nobel-díjas J. M. Coetzee regényét lapozom (Jézus gyermekkora), a kisfiú, David és gondozója-megmentője, Simon párbeszédét olvasom:
„(…) – végeredményben jó, hogy hézagok vannak a dolgok közt, hogy te meg én nem egy vagyunk, hanem kettő. – De lezuhanhatunk. Beleeshetünk a hézagba. A hasadékba. – A hézag nem ugyanaz, mint a hasadék.
A hézag a természet része, a dolgok rendjének része. A hézagba nem lehet beleesni, és eltűnni. Ez egyszerűen nem történhetik meg. A hasadék, az más. A hasadék törés az élet rendjében. Olyan, mint amikor megvágod magad egy késsel, vagy kettétépsz egy lapot. Te mindig azt mondod, vigyázzunk a hasadékokkal, de hol vannak ezek a hasadékok?”
Karthauzi (névtelen) szerzetes mintha folytatná: „Miért változnak állandóan a békés és a viharos időszakok? Miért váltja egymást az öröm és a szomorúság? Csak egy válasz van, mégpedig magának Istennek a meghatározása: Deus Caritas est, vagyis szeretet az Isten. Isten mindent szeretetből tesz vagy enged meg. Ennek a gondolatnak szilárdan meg kell gyökereznie az elménkben, vagy még jobb, ha beköltözünk a terébe, mintha valamiféle erőd lenne. Azért ráznak meg minket annyira a benső viharaink és a külső forrásból eredő bosszúságok, mert nem leltünk rá erre a sziklahasadékra. Mert hát mi mást is találnánk e menedéken kívül, mint saját nyomorúságunkat? Nyilvánvaló, hogy ellenállás kifejtésére teljesen képtelenek vagyunk. Máshol tehát nem lelhetünk gyógyírt túlságosan érzékeny reakcióinkra. De megpróbáltuk, és ez már a kegyelem első jele. Ennyivel viszont nem érhetjük be: oly gyakran meg kell ismételnünk, hogy állandósult készséggé váljon, mintegy a lelki életünk szokásává. Mindegy, milyenek a körülményeink, mindig őhozzá kell fordulnunk, aki az igazság és az élet. Ha boldogok vagyunk, benne vagyunk boldogok; ha szenvedünk, hát hozzá fordulunk, hogy nyomban segíteni tudjon nekünk szenvedésünk elviselésében – és megszentelésében.”
Teljes Istenre-hagyatkozás a védelem, és nem kell kérdezni: van-e másféle mentő-szakadék? Különös tartam: erős karakterű, alázatos istenkeresők közül többen barlangokba húzódtak. A grotta (barlang) nyújtott menedéket Benedeknek, aki Európa védőszentje lett. Hézagok közt botorkál az ember, bizonytalanságban, amely másféle hasadék, nemegyszer súlyos-veszejtő.
Világunk állapotában ritkulnak az oltalmazó mélységek, s egy „abszolút” szabadság rabságot jelenthet, amely nem „Isten pillanata”. Meggondolatlan életvitel, téves hivatásátgondolás, önző (beteges) öntörvényűség a grotta felirata. A hasadék maga lesz a pokol.
Felbomlónak látszik, ami a bölcsesség erényéhez tartozik. Hebehurgya rendelkezések, próba nélküli kihirdetések, „vállalkozások” – még a spiritualitásban” is jelentkeznek azzal, ami „korszerű”. Az újítások nem lehetnek feladásai kincses értékeknek (szellemben, gyakorlatban), hanem a beváltak új formába öltöztetése, és erre azok vállalkozhatnak, akiknek az elmélyült lelki élet napi kenyerük, legnemesebb „szokásuk”.
Tóth Árpád óraingájának „lassú fénye villan” az éjszakában. 1924-et írt kézirata alá a költő és felsóhajtott: Aludjunk vagy száz évet csöndben át. Számolom: kilencven esztendő telt el, hol van még az ébredés? Tíz év múlva vajon hol-hogyan leszünk?
