Ha visszaemlékezésemben csak Kada Lajos érsek száraz életrajzi adataival foglalkoznék, már az is nagyon színes és hosszú lenne. Magyarország katolikus lakossága igazán 1991-ben, II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmával ismerte meg őt. Ott állt a pápa mellett, és tolmácsolt. De számomra ezen túl sokkal többet jelentenek a személyes találkozások és élmények
Amikor 1985-ben Albertfalvára kerültem plébánosnak, már ismertem. Megtudtam, hogy a karácsonyt és újév első napjait itthon fogja tölteni, és meghívtam, hogy számos programja közé iktassa be az év végi hálaadás végzését templomunkban. Nagyon gondosan felkészültünk a liturgia végzésére, mert akkor már az Istentiszteleti Kongregáció titkára volt Rómában. Számomra a legjelentősebb emlék erről a miséről a himnuszok eléneklése. A pápai himnuszt még könnyen énekelte, de amikor a magyar himnusz elkezdődött, a hangja egyre inkább elcsuklott, és majdnem sírásra fakadt. Nem lehet ezen csodálkozni, mert hosszú évtizedek óta először énekelte itthon a himnuszt.
A főpap, aki a világ akkori legnagyobb személyiségeivel találkozott, sokszor megfordult plébániánkon. Szívesen végezte a szentmisét, és mindig egy rövid, a napi liturgiához illő gondolatokat tartalmazó homíliát mondott. Minden liturgikus tevékenységére gondosan készült, és ezt elvárta a többi résztvevőtől is. A ministránsok karingét pedig ezzel a kis megjegyzéssel igazította meg: „Az Úr oltáránál mindenkinek rendben kell lennie.” A nagylelkű segítés, együttérzés tengernyi példáját lehetne felsorolni: közösségeknek és egyéneknek itthon és külföldön egyaránt támasza volt. Fontos szerepet vállalt Teréz anya nővéreinek hazánkba jövetelében. 1986-ban Teréz anya már járt Magyarországon, és tárgyalt a letelepedés megszervezéséről Lékai László bíborossal. A főpásztor 1986. június 30-án elhunyt. A rendalapító egy hónap múlva Kada Lajost kereste fel Rómában, hogy megkérje: továbbítsa Szakos Gyula székesfehérvári püspöknek azon kívánságát tartalmazó levelét, hogy „amint lehetséges, jöhessünk Magyarország csodálatos embereihez. Nem tudom elfelejteni az emberek kedvességét”. Az örömteli eseményre három évet kellett még várni. Kada Lajos Teréz anya és nővérei érkezése előtt egy-két nappal érkezett meg Renato érsekkel, kedves barátjával, aki a nővérek nagylelkű segítője volt. Együtt mentünk a repülőtérre, és vártuk a nagy pillanatot. Teréz anya négy nővérrel érkezett. Az utána következő napokban még inkább megismerhette népünk szeretetét, nővérei pedig azóta is tevékenykednek hazánkban.
Kada érsek mindig szem előtt tartotta az egyház érdekeit. Számtalan alkalommal kényes ügyekben kellett eljárnia. Egyszer az egyik „állami jóakaróm” arra próbált rávenni, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatomat. Indokul azt hozta fel, hogy „vele nem lehet tárgyalni”. Ezt én is tudtam, de csak ennyit válaszoltam: ez nem befolyásolhatja kettőnk kapcsolatát. A rendszerváltással pedig megszűnt ez a probléma.
Találkoztam vele Rómában, a plébánián, és sokszor meglátogattam otthonában is. Amikor nyugdíjba vonult, véglegesen plébániánk területére költözött. Nemcsak velem, hanem mindenkivel kedves, megértő volt. Szerette a tréfát, ugyanakkor tudni kellett a határokat. Diplomáciai dolgokról nagyon kimérten beszélt. Egy korábbi elbeszéléséből tudtam, hogy egyszer egy szlovák nemzetiségű főpappal kellett hivatalos útra Amerikába mennie. Mindketten tudtak magyarul. Megkérdeztem tőle: – Milyen nyelven beszéltetek egymás közt? – Angolul vagy olaszul – válaszolta.
Az elhunytakról gyorsan megfeledkeznek az élők, talán még azok is, akik sokat kaptak tőlük. Ám azzal a főpappal nem tehetjük ezt, aki püspöki jelmondata szerint – „A Te szavadra” – kivetette a hálót, hogy Krisztust szolgálva az emberek halásza legyen.
