Nagykárolyban is imádkoztak a missziós kereszt előtt

Tóth Borbála piarista nővér arról számolt be, hogy a missziós kereszt jelenléte sokakat megmozgatott: eljött mindenki, aki csak tehette. Fiatalok és idősek egyaránt érkeztek Nagykárolyból és a környékbeli egyházközségekből.
A keresztet és a szentek ereklyéit őrző ereklyetartót szentmisével fogadták, jelenlétében szentségimádást és keresztúti ájtatosságot végeztek, a három nagykárolyi katolikus templom plébánosai pedig katekéziseket tartottak az Eucharisztiáról.
A pénteki záró szentmisén részt vettek a piarista nővérek által vezetett nagykárolyi gyermekotthon és óvoda nagyobb növendékei is. „A gyermekek számára meghatározó élmény volt valódi ereklyével találkozni – írta beszámolójában Tóth Borbála nővér. – Nagy örömmel ismerték fel a magyar szentek sorában Boldog Scheffler Jánost, aki a Nagykárolytól nem messze fekvő Kálmándon született, és a Szatmári Egyházmegye vértanú püspöke volt. Az ő személye azért kapcsolódik szorosan a meghirdetett eseményhez, mert az érdemekben kiváló lelkipásztor három alkalommal is részt vett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson: 1926-ban Chicagóban, 1930-ban Karthágóban, valamint 1932-ben Dublinban.”

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye/Romkat.ro

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.