A növény nem rokona a mezőkön, réteken nyíló kis ezerjófűnek, csak népi nevük közös, hiszen mindkettő fontos gyógynövény. A nagyezerjófű Közép- és Dél-Európában, KisÁzsiában honos, a tölgyesek, bükkösök, bokorerdők lakója. A virágzó növény akár egy méter magasra is megnőhet, és igen szép, rózsaszín, halványlila, csíkos virágai, valamint látványos porzói vannak. Különlegessé teszik a szárain, bimbóin, termésein és a levelein található pontszerű, illóolajtartalmú mirigyek. A kirándulók előszeretettel tépik le impozáns virágait, bár olaja napfény hatására égési sérülésekre emlékeztető hólyagokat okoz az emberi bőrön. Arról nem is beszélve, hogy természetvédelmi értéke ötezer forint.
A növény májusban és júniusban virágzik. Vegetatív állapotában könnyű összetéveszteni a kőrisek fiatal csemetéivel, és ez szerencsére elrejti az önkényes növényszedők elől. A Sóstói erdő szakemberei remélik, hogy a vidék eldugott helyein további példányok is lehetnek még, amelyek szintén elkerülték a virággyűjtők figyelmét.
