Bárhol is kezdtük, nagyanyám valahogy mindig visszakanyarodott életének eseményeihez, néha gyerekkori emlékek felidézéséig jutott el. Egy alkalommal észrevétlenül az asztal közepére helyeztem a diktafont, az aszalt szilvásgyümölcsös és a pirított mogyorós tál közé. A magnókazettát – több másikkal együtt – ma is őrzöm, és sikerült a felvételt digitalizálni is. Értékes kincs ez számomra, és nemcsak azért, mert bármikor hallhatom mama hangját, hanem azért is, mert olyan múltbeli epizódokat elevenített föl, amelyek bár az ő személyes történelmének a részei, szorosan kötődnek a magyar történelemhez.
Régóta kutatok egy vers után, amit mama idézett 1994 karácsonyán: „Mikor a Gyurink járt iskolába, ilyen vers volt a könyvükben: »Pozsony híres városában / Egy iskola fölött / Díszes magyar címerünkre / Két angyal őrködött. // Mint Kárpát annyi gyöngyszeme, / Pozsony is elesett, / Búsan kondult a vészharang / A szép címer felett.« Aztán nem tudom, itt nem tudtam megtanulni. Csak aztán ott is az volt, hogy le kell onnan szerelni a magyar címert, de nem akadt rá senki, aki megtegye. De aztán mégis volt, aki vállalta. »Zord martalóc létrafokán / Hág a magasba föl, / Nagy kőműveskalapácsot / Szorít a vad ököl. / Mire fölér a porkoláb, / A két angyal szeme – úgy tetszik – / Mintha szikrázó villámot öntene. / A kalapács csak egyet sújt, / S a dühös porkoláb / Holtan zuhan a mélybe le – / S a címer áll tovább. // Él az Isten, sóhajt a nép, / A címer ott ragyog, / Ki védte azt, minket is véd, / Reméljünk, magyarok! «”
Sajnos, eddig semmit sem sikerült kiderítenem a versről. Az interneten egyetlen helyen akadtam a nyomára, Skribanek Istvánné Brenner Anna visszaemlékezésében szerepel, hogy egyszer március 15-én sváb lány létére ő mondta el a Pozsony híres városában című verset. Brenner Anna 1929-ben Őrszálláson született, tizenhat évvel később, mint nagyanyám, és nyolc évvel később, mint mama öccse, akinek a könyvében ez a vers szerepelt. Nemrég hozzájutottam egy olvasókönyvhöz, amit az osztott és részben osztott katolikus elemi iskolák V–VI. osztálya számára adott ki a Szent István Társulat 1936-ban, de ebben nem leltem a költeményt. Viszont megtalálható benne oly sok más, amikből mama szintén gyakran idézett: Czuczor Gergely Hunyadi, Tompa Mihály A madár fiaihoz és Lévay József Mikes című verse, a Családi kör és a Szózat. Karácsonykor több idő jut a múltdarabkák felidézésére. Ilyenkor mamára gondolok, s az ismeretlen szerzőjű költemény egyik sorát mormolom: „Ki védte azt, minket is véd”…
Gajdó Ágnes
