Amikor a pápa 1991 nyarán nálunk járt, a magyar egyház számára is sürgetően ajánlotta a korszerű lelkipásztori tervek elkészítését, követését. Paskai bíboros 1992 nagycsütörtökén meg is hirdette az esztergomi egyházmegyei zsinatot. Tizenhét munkacsoport készítette elő a zsinat elé terjesztett javaslatokat. E munka alapja a papoktól és hívektől kérdőíveken begyűjtött helyzetjelentés volt. A javaslatok megvitatása július 3-tól 9-ig tartott Esztergomban. A zsinat megmozgatta a papságot és a világi híveket, közelebb hozta őket egymáshoz, értelmes, fontos, mindannyiunkat érintő kérdésekről felelősséggel gondolkodhattak, szólhattak, dönthettek a közeljövőjükről – a múlt fényében. A papság éve várhatóan ezen a nyomon fogja előmozdítani papok és hívek együttműködését, imádságos felelősségvállalását. Akkor, a zsinat idején még éppen csak elkezdődött a különböző lelkiségi mozgalmak „beágyazódása” az egyházközségi életbe. Ma már örömmel tapasztalhatjuk, hogy a különböző közösségek nem fellazítják, hanem erősítik a nagyobbat, az egyházközséget. A zsinat határozatait „zsinati könyvben” foglalták össze, amely máig kézikönyve az egyházi életnek. Mert a zsinat valójában nem zárult le. Ma is igaz, amit Paskai bíboros a befejező szentmisén mondott: „Feladatainkat az elkövetkező időben papoknak, szerzeteseknek, világi híveknek egyaránt teljesíteniük kell. Az evangélium örök értékeit megélve új formákat, korszerű megfogalmazásokat kell keresnünk.” A zsinat talán leglátványosabb gyümölcse volt a budapesti városmisszió, de eredményei közé sorolható rengeteg más kezdeményezés is. Jelenlegi társadalmi-gazdasági körülményeink között kiemelkedő fontosságú egyházközségeink életében a hitoktatás, a vallásos nevelés előmozdítása és a karitászcsoportok működése – az esztergomi zsinat tizenöt évvel ezelőtti útmutatása szerint.
