Ebben az esetben a jogosítványt az intézkedő rendőrnek a helyszínen be kell vonnia.
Takács Albert február 1-jén nyilvánosságra hozott és február 6-án elküldött válaszlevele szerint „a rendelet és az egyéb jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy amennyiben az intézkedő rendőr az ellenőrzés során megállapítja, hogy az egyházi személy szervezetében szeszesital-fogyasztásból származó alkohol van, az általános szabályok alól kivételt tegyen” – azaz a „zéró tolerancia” elvét alkalmazni kell azon papok esetében is, akik szentmisét mutattak be, melyen természetesen „fogyasztottak” misebort. Bár elhangoztak olyan gyakorlati szempontok, melyek szerint a miséző pap által elfogyasztott, átváltoztatott misebor jellemző mennyiségét a szonda nem mutatja ki, ez aligha megnyugtató megoldás. Amit tisztázni kell, az mindenekelőtt az, hogy az állam tilthatja-e a gépjárművezetést a katolikus papoknak, akik az egyházi előírások szerint mindennap kötelesek szentmisét bemutatni.
A szentmise bemutatása a vallásszabadság, azon belül a vallásszabadság különösen védett magja, a kultuszszabadság gyakorlása. A miséző pap tehát egy, az Alkotmány által elismert szabadságjogát gyakorolja. Ha egy alapvető jogot korlátozni kíván az állam, akkor az ő kötelessége azt igazolni, hogy a korlátozás valóban kényszerítően szükséges-e, nincs-e egyéb, enyhébb eszköz az elérni kívánt cél, például egy versengő alapvető jog vagy alkotmányos érték biztosítására. Ha a jogkorlátozás szükségesnek tűnik, akkor még azt is vizsgálni kell, hogy az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan-e a korlátozás. Ha a korlátozás szükségtelen vagy aránytalan, az az Alkotmányt is sérti. Alapvető jogokkal szemben a közbiztonság mint versengő érték – a közrend, a közerkölcs vagy a közegészség fontos, de szintén elvont értékeihez hasonlóan – gyengébb, mint ha egy konkrét versengő alapjog állna szemben a másik alapvető joggal.
Az államnak tehát, amikor egyébként jogos célokat kíván elérni, gondosan mérlegelnie kell azt, hogy milyen eszközt használ fel, milyen módon érvényesít tilalmat és korlátozásokat: nem lőhet ágyúval verébre – mert ez a cinkéket, rigókat is veszélyeztetné, tehát kíméletes egyensúlyt kell teremtenie a versengő jogok, értékek és érdekek között. A közlekedés biztonsága nagyon fontos szempont, az állam elsőrendű kötelessége, hogy óvja a veszélyeztetett emberéleteket, azonban a balesetek természetéből fakadóan az állam a jövőre nézve egy statisztikai kockázat csökkentésén munkálkodik, azaz a leendő áldozatok nem nevesíthetők előre (ebben az esetben nyilván inkább otthon maradnának). Százszázalékos biztonság csak a forgalom teljes megállításával lenne elérhető, minden egyéb megoldás kompromisszum, melyet kockázatelemzés előz meg és kísér: az indokolt, de csak az indokolt korlátozásokat be kell vezetni és fenn kell tartani.
Kérdés, hogy egy általános korlátozás, tiltás alól lehet-e kivételeket engedni? Egyáltalán szabad-e kivételezni? Az alapvető jogok biztosítása szükségszerűvé teszi a kivételek biztosítását. Éppen a miseborral kapcsolatban emlékezetes, hogy a vallásszabadságra tekintettel a múlt századi amerikai szesztilalom alkalmával kivételt tettek. De ma is mentesülnek az Egyesült Államokban a kábítószer-tilalom alól azok, akik vallási okokból szertartásaik során hallucinogén gyökereket (peyotee) rágnak. Nyilván egy jól körülhatárolható csoport évszázadok óta gyakorolt, és vallási okból gyakorolt szokásáról van szó, azaz nem egy most, újonnan megjelenő igényről. Hasonló példa lehet a magyar jogból az, hogy a rituális vágás (sahtolás) esetén nem kötelező az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény azon előírása, mely szerint a melegvérű állatot vágás előtt kábítani kell. E példákat hosszan lehetne sorolni, lényegük azonban közös: egy általános tilalom alól a jog szabályozott módon kivételt enged egy kisebbség számára, mivel esetükben az általános tiltás alkalmazása valamely más joguk méltánytalan és aránytalan korlátozását jelentené. A jogalkotó – és a kedvezményezett kisebbség – felelőssége, hogy a kedvezményezett kör ne éljen vissza a mentességgel. Általános kötelezettségek alól mentességet a jog olyan kisebbségi csoportoknak adhat – bizonyos esetekben kell, hogy adjon -, melyek jól körülhatárolhatóak, és a mentesülési igény általában történelmileg megalapozott, azaz „kipróbált”: e szempontok a visszaéléseket is megelőzik. Nem arról van szó, hogy bárki, bármikor előállhatna egy olyan igénynyel, hogy az ő lelkiismereti vagy vallási meggyőződése megköveteli, hogy ittasan, vagy akár csak csekély menynyiségű szeszes ital elfogyasztása után autózzék. Tapasztalat, hogy a kisebb csoportok igényeinek testre szabott elismerése a főszabályt, illetve a főszabály által elérni kívánt jogalkotói célt nem veszélyezteti.
A peyotee-t rágó indián természetesen nem ülhet a volán mögé. A szentmise bemutatásához elengedhetetlenül szükséges alkohol elfogyasztása azonban az egészséges szervezet számára semmiféle kockázatot nem jelent, járművezetésnél sem. Nem arról van szó, hogy a papok törvényen kívül helyeznék magukat, és részegen akarnának vezetni. Pusztán arról, hogy alapvető jogaikat gyakorolni kívánják: mivel az ország jelentős részén más közlekedési lehetőség nincs, a vallásszabadság mellett a mozgásszabadságot is korlátozza az a szabályozás, illetve gyakorlat, mely a katolikus papokat kizárná a gépjárművezetésből. Az emberi jogok iránt érzékeny jogrendszernek – a józan közlekedésbiztonsági keretek között – érzékelnie kell a különbséget a kedvtelésből és a vallási okból történő alkoholfogyasztás között.
