– Elgondolkodtató, hogy az állami normatíva évek óta nem képes fedezni a béreket és a bér jellegű kiadásokat. Míg korábban tíz százalékos volt ez a rés, az idei költségvetésben már huszonöt százalékra nőtt, és tudjuk, hogy jövőre harmincöt százalék lesz. Az elmúlt öt évben az intézményben nem tudtunk fizetést emelni, sokaknak csak minimálbért tudunk fizetni. Ennek következtében az itt dolgozó ápolókat, gondozókat, gyógypedagógusokat az elszegényedés fenyegeti. – Sokszor elhangzik: milyen jó az egyházi intézményeknek, mert megkapják az egyházi kiegészítő normatívát – folytatja az intézményvezető –, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy ezt az összeget az önkormányzatoknak két évvel ezelőtt adott juttatás átlagából számolják ki. Ebből kell gazdálkodnunk a mai viszonyok között, miközben például a szemétdíj egy esztendő alatt háromszorosára növekedett. Azt kell látnom, hogy esetünkben a szolgáltatók hiányzó bevételeiket a fogyatékos emberekkel mint végfelhasználókkal fizettetik meg. – A szülők által fizetett csekély térítési díjat sem emelhetjük abban az arányban, ahogy a költségek nőnek, mert a sok esetben szintén elszegényedő szülők nem tudnák azt kifizetni. Jelenleg is sokan kérik a térítési díj csökkentését, amit az egyházi szeretetszolgálat meg is ad a rászorulóknak. A szeretetszolgálat támogatásaiból, és az adományokból egészítjük ki a költségvetésünket – mondja Formanek Tamás. – Az intézményünkben élő súlyosan és halmozottan sérült fogyatékos emberek számára az egész év során biztosítanunk kell a megfelelő hőmérsékletet. Ez igen költséges, mert a „nagyfogyasztók” közé számítunk, mintha ipari létesítmény lennénk, s így nem vagyunk jogosultak gázár-kompenzációra. A villannyal is hasonló a helyzet, minden téren a legfelsőbb kategóriába esünk). Feltettem a kérdést a minisztériumban: lehetne változtatni ezen az abszurd helyzeten? Az európai uniós szabályozásra hivatkoztak: nincs lehetőség a különbségtételre, az otthon is nagyfogyasztónak számít. S nem beszéltünk még arról, hogy ugyan a közgyógyellátás a nálunk lakó rászorulók számára napi három pelenkát biztosít, de az emberhez méltó mennyiséget nekünk kell előteremteni, piaci áron, s ez éves szinten jelentős költség. – Huszonöt ével ezelőtt egészségügyi gyermekotthonként indult az intézmény, de rövid időn belül kiderült, hogy a nagykorúvá vált, súlyosan, halmozottan sérült embereket nincs hová elhelyezni. Tehát átszervezték az intézményt, és a lakók azóta életük végéig nálunk maradhatnak. Azt gondolom, ez az egyetlen emberséges válasz a helyzetükre. Mindebből azonban az következik, hogy az intézményt nem lehet bezárni, mert ha ez bekövetkezne, az itt lakók nagy részének nem lenne hova mennie. Hosszú a várólistánk, ugyanakkor olyanok a feltételek, hogy alig lehet múlködtetni az otthont. Azt gondolom, hogy ez az összetett probléma nem csak a mi ügyünk, hanem a társadalom egészének, telejes közösségének problémája.
