Mint gránátalmában a magok…

A hajdani magyar rendtartomány egyik fiatal, kétszáz éves kórháza a ma Budai Irgalmasrendi Kórházként ismert egészségügyi intézmény. A kórház a liturgikus év és saját rendi ünnepei mellett minden évben külön programmal csatlakozik a betegek világnapján tartott rendezvényekhez. Az ünnep szervezőjét, Rojkovich Bernadettet, a II. Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosát kérdeztük, miként látja mindennapi munkájukat. – A gazdasági válság mélyen sújtja az egészségügyet, a kórházak szegények, az egyházi kórházak pedig különösen azok. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy szűk anyagi lehetőségeink mellett hogyan tervezzük meg a betegek kivizsgálását és kezelését úgy, hogy a lehető legmagasabb szinten, a szakmai szabályok szerint és a betegek érdekeit szem előtt tartva, emberségesen gyógyítsunk. A gazdasági válság nemcsak pénzügyi gondokat, hanem erkölcsi kérdéseket is felszínre hoz. A beteg, szenvedő ember élete pénzben nem fejezhető ki. A Budai Irgalmasrendi Kórház dolgozói abban tudnak többet nyújtani a hozzájuk forduló betegeknek, hogy nemcsak testi gyógyulásukban, hanem a betegség, a szenvedés okozta lelki krízisükben is próbálnak segítséget nyújtani. Nemcsak szavakkal, hanem példamutatással, szeretetteljes jelenléttel, odafigyeléssel lehet megsejtetni azt a titkot, amelyet XVI. Benedek pápa az idei betegek világnapja alkalmából írt levelében így fogalmaz: „Ha befogadjuk és megéljük Isten kegyelmét a hétköznapokban, akkor megérthetjük, hogy a betegség és a szenvedés a remény iskolájává válhat.” A betegségtől szenvedő, halálra készülő emberek másmilyen légkörrel találkoznak ebben a kórházban. – Az intenzív osztályról jövök – mondja a kórház Lelkigondozó Szolgálatának vezetője, Törőcsik Júlia –, ahol élet és halál között fekszik egy fiatal férfi. Ő már nem képes a kommunikációra, családja azonban kérte számára a betegek kenetét. Imádkozó közösséggé váltunk az ágya körül. Imánkhoz csatlakozott az itt dolgozó irgalmasrendi szerzetestestvér és több munkatársunk is. Ami kórházunkban nemegyszer ez is megtörténik: együtt imádkozik a betegágy mellett a kórházlelkész, a lelkigondozó, az orvos és nővér. Megrendítő az, ahogyan együtt ajánljuk beteg testvérünket a gyógyító Isten irgalmába. – Kórházunk a gyógyulás helye – folytatja Törőcsik Júlia. – A testi bajokkal egy időben azonban a betegség idején gyógyírra vár a félelemmel, csüggedéssel, magányossággal, ezer kérdéssel küszködő lélek is. Ami kórházunkban az orvosok, ápolók, gyógytornászok tudják, mit jelent, ha egy képzett lelkigondozó is bekapcsolódik a gyógyításba, ha az egészségügyi szakszemélyzettel szorosan együttműködve a lélek is vigaszra talál. Betegeink nyugodtabban mennek a műtétre, jobban viselik a kellemetlenül gyógyuló betegségeket, önkénteseink segítségével pedig a kórház falain túli, barátságos külvilág is napjaik része lehet. Nem könnyű hosszú időt tölteni idebent, a fehér falak között. A katolikus betegek természetesen élhetnek a szentségek gyógyító erejével (kórházi szentmisék, szentgyónás, betegek kenete), a liturgiákon kívül lehetőségük van akár naponta szentáldozáshoz járulni. A protestánsok számára is szerveznek istentiszteleteket, lelkészi látogatásokat. – Egyik nagyon fontos szolgálatunk, hogy ha már nem lehet segíteni, és valaki meghal nálunk, hozzátartozói lelkigondozó segítségével búcsúzhatnak el szerettüktől, és támogatjuk őket az adminisztrációs tennivalók intézésében is. Minden évben kétszer – a hozzátartozókat és az őket ápoló munkatársakat is meghívva – különleges szentmisében imádkozunk elhunyt betegeinkért. Természetesen a mi kórházunkban sem könnyebb az élet, mint másutt, hiszen munkatársaink lehetetlennek tűnő helyzetben próbálnak helytállni, amikor a jelenlegi finanszírozási és törvényi feltételek közepette vállalják a gyógyítás feladatát. Mégis mindennap kötelességüknek tartják, hogy azokkal törődjenek, akik a betegségük miatt a világ szemében elvesztették „fontosságukat”. – Azt mondhatom: mi itt próbálunk bizalommal egymásba kapaszkodni, és folytatni irgalmasrendi elődeink sok száz éves hagyományát. Reménységgel tölt el minket a tudat, hogy a betegek világnapján egyházunk még inkább a betegekre és a munkatársakra figyel. Szükségünk van az imára, és minden támogatásra.