Ezt az elemi emberi igényt persze sokan készek meglovagolni, s üzleties szemléletükkel nemegyszer lejáratják, olykor nevetségessé teszik a benső utak keresésének igyekezetét, ugyanakkor ma is találhatunk hiteles, életre vezető nyomokat a lelkiség ösvényein.
A modern kor mindenre magyarázatot ígérő önteltségét a múlt században a posztmodern darabokra hulló univerzuma váltotta fel: nemcsak a tudomány, de a történelem is azt igazolta, korántsem minden kiszámítható, a minket körülvevő és a bennünk lévő világ egyaránt titkok, bizonytalanságok hordozója. Ez az, amivel az ember sohasem elégszik meg, és keresi mindenek alapját, a kapcsolatot a kimondhatatlannal, a megfoghatatlannal. Sok csalást és zavaros kezdeményezést tudva magunk körül és magunk mögött, napjainkban is szükség van hát szavahihető tanúkra, akik csakugyan a végső valóság közelébe vezetnek.
Korunk átlagemberének életstílusa, körülményei messze esnek mindattól, ami elsőre eszünkbe jut a misztika kapcsán. De vigasztaló és felemelő lehet az igazság, hogy nemcsak a kolostorok zártságában, hanem az egyszerű hétköznapokban is van lehetőség a misztériummal kapcsolatos közvetlen tapasztalatok megélésére.
Bartók Tibor jezsuita szerzetes tartott előadást a közelmúltban a Párbeszéd Házában rendje misztikus lelkiségéről, melynek eredetét Loyolai Szent Ignác élettörténetéből ismerhetjük meg, aki – saját szavai szerint – „mindig és minden órában meg tudta találni Istent, amikor csak akarta”.
Természetesen Ignác is jól tudta, hogy a misztikus tapasztalat nem kiszámítható, nem azért jelenik meg a lelkét kiüresítő, egyszerűvé csendesült emberben, mert felkészült rá, hanem ajándék, kegyelmi pillanat, amelyben Isten kitágítja, felszabadítja az embert.
„Minden Istenben – Isten mindenben” – többek közt e rövid állításban összegezhető Szent Ignácnak az általa híressé vált katalán kisvárosban, Manresában megélt megvilágosodása. A jezsuita rend alapítója műveiben megemlékezik a Cardoner folyó partján átélt tapasztalatáról is, amelynek jelentősége különösen kiemelkedik spirituális élményei közül. Ekkor árasztotta el a spontán, „minden ok nélküli” lelki vigasz, melynek nyomán megváltozott viszonya a valóság egészéhez. E misztikus megértést eredményező, alig körvonalazható, mindent átfogó tapasztalat alapozta meg Ignác meggyőződését, mely szerint Istent mindenben meg lehet és meg kell találni. Innen ered az a meglátás is, hogy a mégoly profán valóságoknak is szerepük lehet az Isten felé vezető úton. E szemléletmód korunkig vezet, a világhoz fűződő örömteli kapcsolat (Weltfreudigkeit) Karl Rahner által megfogalmazott misztikájáig. Ennek lényege: nem kell kiszakadni a teremtett világból, hogy Istennel találkozhassunk – összegezte az előadó. A Szent Ignác-i lelkiség útja az evangéliumi szabadságra és szeretetre vezet. Jelentős állomása az indifferencia, azaz a szabaddá válás ragaszkodásainktól, ami a vértanúság fájdalmával járhat, míg összhangba kerülünk az evangéliumok Jézusával. „Tartsd bensőleg szellemedet szabadon úgy, hogy bármikor kész légy az ellenkező megtételére is” – írja egy levelében.
Pál apostol írja a kolosszeieknek (2,9): Krisztusban „lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei” – azaz Krisztus a keresztények számára „a Misztérium”. Ignác „gyakorlatias” misztikájában is ez az alapigazság bontakozik ki: Krisztus, az ember által jutunk el az Isten- Krisztushoz s az Atyához. Ignác Jézusra összpontosítja figyelmét: szentháromságos tapasztalatai (a „fent”) és a teremtmények (a „lent”) között Jézus jelenti a „középet”, aki összeköti Isten és a teremtmények világát. Szent Ignác a „tiszteletteljes távolságtartás” misztikáját valósítja meg – mutatott rá Bartók Tibor -; nem akar úgy elmerülni Istenben, hogy megfeledkezzék a világról, amely a megváltás fájdalmát szenvedi. Útja az önközpontúságból a te-központúságba vezet. Igaz ez Krisztus-szemlélésére s tettrekészségére is, mely azt mondatja vele: „A szeretet inkább cselekedetekben nyilvánuljon meg, mint szavakban.” E bensőből fakadó külső úton, a hétköznapok misztikájának ösvényén bármelyikünk Ignác nyomába szegődhet – Krisztus felé.
