Fotó: Merényi Zita
Az asztal körül hatan telepszünk le. Akad, akit már ismerek az utcai szolgálatból, és van, akivel először találkozom. Marika csendes, eleinte meghúzza magát az asztal legszélén, ahol éppen adódott egy hely a számára. Balázs és Ildi régóta a közösség barátai, minden szerdán eljönnek a Gát utcai templomba, ahol velünk imádkoznak, és ahol meleg vacsorával várjuk őket. Zolit is több éve ismerjük, barátjával korábban a szerdai szolgálatba is bekapcsolódott, s mindig eljöttek a karácsonyi ebédekre. Árpi most kórházban van. Találkozásunk pillanatában Zoli első kérdése is rá vonatkozik, majd meséli, hogy 23-án járt bent nála utoljára. Andi nagyon keveset beszél, az ebéd során csak egyszer nyílik meg igazán, amikor húszéves fiáról mesél.
Az asztalnál elköltött ebéd az eucharisztikus lakoma folytatása – erre hívta fel a figyelmet a szentmise végén Michels Antal plébános és Szőke Péter is, a Szent Egyed közösség budapesti felelőse. Michels Antal a szentmise prédikációjában a János-evangélium elejéről vett szövegrészlettel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel, hangsúlyozva, hogy karácsonykor az Ige megtestesülését ünnepeljük, aki valóban egy lett közülünk, lakást vett nálunk, s újra meg újra szállást keres a szívünkben. A Szent Egyed közösség ennek alapján vallja, hogy minden szegényben, kirekesztett emberben, elesettben és betegben az Úr maga van jelen, így az ünnepre megterített asztal a befogadás és a testvériség konkrét megvalósulása, ahogyan arra Szőke Péter is utalt az ebéd előkészületekor.
A templomban megterített asztalokon végignézve a sok ismerős és ismeretlen arc között van egy, amely megragadja a tekintetet: az a Jézus-ikon, amely előtt a közösség rendszeres imádságait tartja. Az ikon jelenléte mindannyiunkat összekapcsol: egyetlen tekintet fogja egybe találkozásainkat, mosolyunkat, gesztusainkat, amelyekben megosztjuk magunkat szegény testvéreinkkel. S a találkozások során mi, befogadók észrevétlenül válunk befogadottakká, akiknek nincs semmijük, amit ne kaptak volna, és amit ingyenes ajándékként adhatunk vissza másoknak.
Marikát megérinti az ünnepi asztal látványa, egészen meghatódik a fogadtatástól. Ebéd közben elmeséli, hogy egy barátja hívta el a közösség egyik ebédjére, amelyet havonta tartanak a Gát utcai Kaniziusz Szent Péter-templomban. Most is Erzsike hívására érkezett a közös ünneplésre.
Ebéd közben a vendéglátók műsorral kedveskednek a meghívottaknak: a béke iskolájába járó gyerekek a családokkal együtt pásztorjátékot adnak elő, a közösség tagjaiból verbuválódott alkalmi kórus karácsonyi dalokat énekel, majd elhangzik egy fuvola-cselló-zongora trió is. Anikó Sík Sándor versét szavalja, később pedig az idősek otthonának egyik lakója énekel. A zenés műsor után meglepetésben van részünk: Bíró László püspök látogat el a közösséghez, s néhány kedves történettel ajándékozza meg a résztvevőket.
A minden évben gondosan becsomagolt ajándékok idén sem maradnak el: Balázst és Ildit a közösség egy-egy új táskával lepi meg, amelyekbe rögtön be is pakolnak. Többen sapkát és kesztyűt, meleg zoknit kapnak. Ignác bácsi, egy másik asztalnál helyet foglaló idős barátunk is nagyon örül ezeknek. Vele gyakran találkoztunk a Váci utcában és a Duna-korzón, még soha nem vett részt a karácsonyi ebéden. Józsi bácsi, aki esténként rendszerint a Margit híd pesti lábához közel, a Váci utca végén ücsörög, elmondta: nem is emlékszik, mikor kapott utoljára becsomagolt ajándékot. Nagy az öröm!
Szőke Péter az ebéd végén megköszöni a vendégek részvételét, és röviden bemutat három fiatalt, akik közül ketten Afrikából jöttek, a harmadik pedig Szíriából. A Nigériából érkezett lány, Kate jelenleg a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozik ápolóként, Étienne, a Guineából származó fiú Szegeden tanul, nemzetközi kapcsolatok szakirányon. A szíriai Radzsab gépészmérnök lesz, jelenleg a gödöllői egyetemre jár. Muszlimként is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a közösség ebédjén, hiszen a karácsony számára is ünnep. Megköszönte, hogy a közösséggel együtt imádkozhatott a békéért. A három fiatalon kívül egy kubai család is jelen volt a szentmisén és ebéden.
A templomi hideg és a nagy tér ellenére mindannyian otthon vagyunk itt. Akár van földi hajlékunk, akár nincsen, ma, a születés csodáját ünnepelve valamennyien pásztorok vagyunk, akik a jászol melegét keressük, amelyet embertársaink egy-egy elejtett, kedves szavában, mosolyában, ajándékozó gesztusában, érintésében és könnyeiben fedezhetünk fel.
