A művészetben a főangyalokat általában szárnnyal ábrázolják, Szent Mihályt harci öltözékben vagy egyházi ruhában, kezében karddal, olykor mérleggel. Szeptember 29-éhez számos népszokás is kötődik, nem véletlenül, hiszen Szent Mihály napja fordulópont volt: ekkor fordult hidegebbre az idő, s ekkor kezdődött kisfarsang, a lakodalmak időszaka, amely Katalin-napig tartott. Ettől a naptól fogva nem lehetett az ágyneműt a szabadban szellőztetni. Mihály-napon tilos volt mosni, mángorolni. A gyergyói pásztorok szeptember 29-én tartották a farkas-ünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől. A Szent György-napon kihajtott állatokat ugyanis ekkor terelték védett helyre. A népi megfigyelések szerint Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák.
A XIX. században gyakran adták az újszülött fiúgyermeknek a Mihály nevet. Több nagy költőnknek is a harcos angyal volt a védőszentje: gondoljunk csak Csokonai, Vörösmarty, Fazekas vagy a szekszárdi születésű Babits Mihályra. A Mihály-napi álom című Csokonai-vers záró sorai valamennyiünknek szólnak: „Mind Mihály, mind a nem-Mihály, akik itt örvendenek, / Töltsenek sok szép szerencsés esztendőket. – Éljenek!”
