Leszállás – Az ének első része így szól: „Midőn leszállottál a halálhoz, halhatatlan Élet, akkor megtörted a poklot Istenséged fényével.” Jézus Krisztus gyökerestül akarta orvosolni az emberi elesettséget, nem elégedett meg azzal, hogy csupán „felületi” vagy „tüneti” kezelést adjon. Ezért „rettenetes az ördögnek és az ő hírnökeinek” az alvilágba való leszállása, amint egy másik énekünk mondja. A nagy örömöt énekeljük meg egy másik himnuszunkban, ugyanis az alvilágba leszálló Krisztus ezt hirdette: „Bízzatok bennem, most győzedelmeskedtem. Én vagyok a feltámadás, és kivezetlek titeket a kárhozatból, lerombolván a halál kapuit.” Az alvilágig leszálló Krisztust nem győzzük ünnepelni: „egész a pokolig leszálltál, és az ottan található sötétséget szétoszlattad, és a nemzeteknek a feltámadás fényét megmutattad.” Igen, „istensége fényével” győzedelmeskedett az alvilág sötétjén! Micsoda örömmel tudjuk énekelni a húsvéti kánonunkban: „Leszállottál, Krisztus, a föld alsó részeibe, és összetörted a foglyokat letartó börtönök zárait.” Mert feltámadást hozott földi életutunk végén is, és addig a bűneinkből is!
Fölemelkedés – A liturgikus himnusz folytatása már ezt az utóbbi szempontot mutatja be: „S midőn a holtakat is a mélységből föltámasztottad, (akkor) minden mennyei erők örvendezve kiálták: Életadó Krisztus Istenünk, dicsőség néked!” A magyar szövegünkből itt hiányzik az „akkor” határozószó; de a párhuzam így is látható. Miután Jézus fölemelte a halálból és a bűnös állapotából a lebukott és elesett embert, akkor következik az angyalok örvendezése. Hiszen Jézus az egyik énekünk szerint „mint Isten, dicsőséggel feltámasztotta a letartva tartott foglyokat”. Ezért így énekeljük őt: „A holtakat magaddal fölemelted isteni és dicső föltámadásod által.” Igaz, Jézus Krisztus a „helyszínen” győzte le az ősi ellenséget, de hogy ezt a világ számára is bebizonyítsa, föl is emelkedett onnan, hogy a világ Királyaként nyilvánuljon meg.
Amikor liturgikus rendünkben ez az énekünk kerül sorra, ne elégedjünk meg azzal, hogy csak „a mennyei erők” kiáltsák örvendezve a dicsőítést a Feltámadottnak, hanem mi is tudjunk szívből köszönetet mondani neki. S ez a köszönet akkor igazán szép, ha nemcsak ajkainkkal, hanem hitvalló, elkötelezett, keresztény életünkkel tesszük.
