Áldott szenvedés

A zsinati dokumentum a római egyház ősi eucharisztikus imáját idézve Jézus áldott szenvedéséről beszél, amely Isten megváltó tervének és megdicsőülésének része. A fájdalom és a szenvedés olykor kerülendő, félelmetes, abnormális dolognak tűnik fel számunkra. A fájdalom azonnali csillapítása, a kuszaságok azonnali elsimítása, a szenvedésmentes élet, a tökéletes gyógyulás olyan illúziók, amelyek fenntartásához nemcsak a gyógyszeripar, a wellness-kultúra, hanem a népszerű spirituális irodalom is hozzájárul. Pedig a fájdalom emberi létünk olyan velejárója, amelyet sem eltagadni, sem büntetlenül elkerülni nem lehet.

 

 

Amikor Jézus áldott szenvedéséről mint a liturgikus ünnep egyik jelenvalóvá váló titkáról beszélünk, akkor tudjuk, hogy Isten ide emeli emberi utunk kötelező fájdalmait, a szorongattatást, amely éppen arra teremt lehetőséget számunkra, hogy húsvét titkát, a halálból való feltámadást már most befogadjuk, részesei legyünk, átéljük. Ki merünk-e tartani az áldott szenvedésben, nagypéntek és nagyszombat fájdalmas, de a feltámadásra irányuló várakozásában? A liturgia és emberi-keresztény életünk dinamikája erre hív bennünket.