Házasságkötésemkor, 1970-ben telepedtem le Dunaföldváron, s még ebben az évben kenyérkereső foglalkozásnak választottam a fafaragást. Egy iparművészeti pályázat első díjának elnyerése után Foky Ottó zsűrielnök tanácsára fordultam a népművészet felé. Bekapcsolódtam a Sárospatakon akkoriban indult népművészeti fafaragótábor munkájába, mely döntő hatással volt rám. Már nemcsak szakmámmá, hanem hivatásommá vált a faművesség. Sárospatakon értettem meg a paraszti kultúra által leginkább őrzött jellegzetességeink mélységét, és azt, hogy ezt a szellemi örökséget tudatosan éltetnünk kell a jövőben is.
Az alkotás és a teremtés közötti különbségről így vélekedik:
– Az alkotás képessége Isten adománya az embernek. Az egyedi képességgel élni felelősségteljes és felemelő folyamat, melynek révén olyan fizikai és szellemi termék jöhet létre, amely a közösség javát szolgálja, építi, gazdagítja azt, s a jóra, a szépre mutat utat. Fiatal asztalossegéd koromban persze a termelőmunkában is részt vettem. A sorozat- termékgyártás mögött lélektelenné, arctalanná vált az ember. (Ahogy Madách írja Az ember tragédiájában.) Érték Isten, az általa teremtett világ, s annak minden élő és élettelen létezője. A gondolkodó ember által létrehozott minden szellemi és tárgyi alkotás is érték. Én mintegy kétszáz jelentős művemet tartom számon, a dunaföldvári várkaputól a solti templombelsőig. Ez utóbbit most készítettem el a fiammal, közel egyévi munka árán. Időtálló, minőségi tölgyfával dolgoztunk; a szentély és a Mária-oltár is sok dicséretet kapott. Nem csak a monumentális műveket tartom fontosnak. Készítek apró alkotásokat is: marhacsontra karcolt képeket hagyományos pásztortechnikával.
Túlpolitizált, manipulált, értékvesztő korunkról határozott véleményt fogalmaz meg Csepeli István:
– Mai világunkból (nem a természetből!) hozzávetőleg négy évtizede kiábrándultam, s ezzel egyidejűleg a napi valóságától is elszakadtam. Tudok róla, de nem érdekel. A családom számára létrehozott szigetünk közösségért tevő, nyitott, s alapvetően az elődöktől átvett, „otthonról hozott” erkölcsi szabályok betartásával működik. A magyarság globalizálódó világa régóta átpolitizált, határozott, erőszakos érdekcsoportok küzdenek a hatalomért. Rombolnak, az életünk minden területén szembenállásokat hoznak létre, ezért építő jellegű párbeszédek nem alakulhatnak ki. A felszínről, felszínesen vitatkoznak. Feltűnő és tragikus, hogy mindez a szellemi elit többségi jóváhagyásával történik. Pedig mindannyian tudjuk, hogy hazugságra nem építkezhetünk. A magyarság megoldáskeresése megkerülhetetlen. Kulcsa a különböző színtereken létrejövő értelmes párbeszéd lehet.
Fotó: Hoffmann Ferenc
