– Mit jelent az, hogy valaki magyar püspöki helynök Kassán?
– Ez a szolgálat 2002 óta létezik. Először itt, a Kassai főegyházmegyében neveztek ki magyar püspöki helynököt. Mivel nincs magyar püspökség, sem magyar nyelvű papképzés, azt mondanám, ez a tisztség a haladás fokmérője. Ám ennél többet nem jelent. A püspöki helynök semmilyen nagyobb kompetenciával nem bír. Ő a tartalékos, a helyettesítő. Viszont lehetőségem van a magyar hívekkel foglalkozni.
– Szlovákiában is egyre kevesebb a hívő, úgy, mint az anyaországban?
– A szekularizáció itt lépéshátrányban van a magyarországi helyzethez képest. Ugyanakkor Kassán most mintha gyorsabb lenne a tempó. Csak egy példát mondok: tavaly hetven kispap volt a szemináriumban, most tizennégy. Ugyanakkor néhány éve bevezették az iskolákban a hit- és erkölcstan oktatását. A nehézség az, hogy az igazgatókra bízták a szervezést, vagyis ők döntik el, hogy például a hittan bekerülhet- e a délelőtti órarendbe, vagy csak a délutániban kap helyet. A szlovák katolikus egyház egyébként nagyon aktív. Mi leginkább a cserkészekkel foglalkozunk. A gyerekek örömmel jönnek, és a szülők is szívesen engedik el őket.
– Magyar egyházi iskolák is működnek?
– Nem, Szlovákiában eleve kevés az egyházi iskola. Nem az állam akadályozza, az egyház is megszervezné. Elegendő igény nincs rá sajnos.
– Kassán van a magyar hívek számára közösségi hely?
– Igen, a Szent Gellért Pasztorációs Központ, amely 2008 óta működik. Vasárnaponként öt magyar mise van a városban. A misék után itt összejöhetnek a hívek. Van egy nagy előadótermünk, hittantermünk, különböző programjaink.
– Miért járnak öt különböző templomba a magyar hívek? Miért nem egybe?
– Ismerik Magyarországon is azt a szokást, amely szerint a hívek „öröklik” a helyüket a templomban. Oda ülnek, ahol hajdan a nagymama, a dédanya ült. Egyfajta ragaszkodás ez. Az emberi élet sokszor egy templomhoz kötődik. Ott kereszteltek meg valakit, ott volt elsőáldozó, ott kötött házasságot. Ez a „hagyományőrzés” nehezíti a magyarok közötti összetartást. De a híveink hús-vér emberek, nem pedig nemzetiségi kisebbségi mutatók. Emberek, akiknek történeteik, érzéseik, kötődéseik vannak.
– Ha a magyar hívekről beszélünk, beszélnünk kell a szlovákokról is. Hiszen az élet mindig összetettebb. Gondolok itt a vegyes házasságokra…
– Sok a vegyes házasság. Több családot is ismerek, ahol az anyuka szlovák, az apuka magyar, és a gyerekek magyar cserkészetbe, hittanra járnak. Én örülök ennek, de nincs mindig könnyű dolgom. Egy szlovák anyukát egyszer szlovákul köszöntöttem. Nemcsak a gesztus miatt, hanem valóban örömmel. A magyar hívek közül néhányan rögtön összevonták a szemöldöküket. Viszont, ha nem állok szóba a szlovák hívekkel, akkor a szlovákok fognak csúnyán nézni rám. Papként arra is szoktam gondolni, hogy Isten sem nem szlovák, sem nem magyar. Attól én nem leszek jobb magyar pap, ha keresztülnézek a szlovákokon.
– Milyen a kapcsolat a szlovák és a magyar hívek között?
– Az emberek élik az életüket. Nem akarnak állandóan a trianoni problémán lovagolni. Élni akarnak. Jóban vannak egymással, gyakran együtt töltik a szabadidejüket is. Sokszor az egyház részéről is okosabb döntés, ha ebbe a kérdésbe nem nagyon ártja bele magát.
– Milyen segítségre lenne leginkább szükségük az anyaországból?
– Először arról beszélnék, mi az, ami nem segít rajtunk: az irredenta hozzáállás és a butaság. Számunkra sok nehézséget okoz, ha idejön egy magyar csoport, és frázisokat kezd pufogtatni. Ők hazamennek, de mi itt maradunk. S itt kell élnünk holnap is, holnapután is. Mégpedig a szlovákokkal. Őszinte leszek: az anyaországtól jólesne az elismerés. Talán Magyarországról úgy látszik, mi itt szépen elvagyunk, nem harcolunk, lassan asszimilálódunk. De azt csak mi tudjuk, akik itt élünk, hogy a hétköznapok csapdahelyzeteiben mi mindent kell kikerülnünk, áthidalnunk azért, hogy megmaradjunk. Amikor a magyarországi zarándokcsoport szétnéz a dómban, és felteszi a kérdést: ez miért nincs így, az miért nincs úgy, arra röviden az a válaszom: mert itt másként van. Arra is nehéz felelni, amikor a magyar hívek azt kérdezik: miért nem lehet kapni a dóm kis boltjában magyar nyelvű térképet? Nem árulnak, de szlovákot sem. Egyébként minden szlovák könyvesboltban, információs központban van magyar nyelvű térkép.
– Milyen a viszony a szlovák és a magyar papok között?
– Alapvetően jó, de természetesen van mit javítanunk rajta. Mindig nehéz szívvel hallgatom, amikor egyesek úgy képzelik el a közös utat, hogy majd leülünk és tanácskozunk. Az értekezletek helyett többet érne, ha a szlovák papokat elvinnénk néha Tokajba, a magyarokat meg a Tátrába. Együtt lenni, beszélgetni, minél jobban megismerni egymást: ez segítene a legtöbbet. Én itt, a püspökségen egyedül vagyok magyar. Sokszor tapasztalom a szlovák munkatársak részéről, hogy szinte túl figyelmesek. Nehogy azt gondoljam, hogy ők azt gondolják, hogy… Olykor már szinte nekem kínos, mennyire kedvesek. Nem mondom, hogy ez mindenhol így van, de a szlovák átlagember érti, mi az, ami nehéz, ami fáj nekünk. Természetesen léteznek szlovák provokatőrök, és vannak magyarok is. A politika is gyakran szítja az indulatokat. A kassai szlovákok most megküzdenek ezzel a kulturális főváros projekttel. Volt egy történeti kiállítás, óvatosságból csak az 1960-as évekig mertek visszamenni. Az origó 1964 lett, amikor Gagarin Kassára látogatott. Egy átlagos és jó érzésű szlovák is mosolyog ezen, ha másért nem, hát kínjában. Csak a dóm hatszáz éves…
– Úgy hallottam, hogy Márai regényeit most adták ki először szlovákul. Talán kis lépés ez, mégis biztató…
– Nem olyan kicsi. Olvassák és értik is…
– Önnek mit jelent ez a város?
– Huszonhét éve élek itt – mindent. Szeretem Kassát. Naponta hálát adok az Istennek azért, hogy itt misézhetek. Árpád-házi Szent Erzsébet, a választott patrónusunk, a kassai vértanúk, Salkaházi Sára: valamennyien forrást, támaszt, erőt jelentenek nekem.
