Szentbeszédében a főpásztor a következőket mondta: Ez a nap különleges, hiszen az egyházi év utolsó napja. Adventtel kezdődik az új egyházi év, amely mindnyájunkat életünk megújítására hív. Ennek a napnak más jelentősége is van. Itt áll a templom, amelyet megáldottunk és ismét Istennek szenteltünk. Összefogásunk gyümölcse a megújult templom, amely bennünket is megújulásra sarkall.
A templom felújítása széles körű összefogás eredménye – mondta el a Szent István Televízió kérdésére Lengyel Gyula plébános. A főpásztor és a főegyházmegye biztosította a szükséges forrásokat, és segítettek az itt élők, valamint a helyi önkormányzat is.
Az elmúlt időszakban számos, a templom környezetét érintő fejlesztést is végeztek, 2020-ban pedig a szemközti karitászház felújítását tervezi az erdőtelki egyházközség.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye