Fotó: Merényi Zita
Bűnös emberekkel telt meg a mátraverebély-szentkúti kegytemplom ezen a kedd délelőtti szentmisén. A padokban rabruhába öltözött hívek ültek csendben, meghatottan. Bűnös emberekkel telnek meg a templomok minden szentmisén. A szertartás elején minden alkalommal megvalljuk, hogy sokszor és sokat vétkeztünk. Mégis, ha elgondolkodunk ezen a párhuzamon, számos érvünk támad arra nézve, miért más mégis az a sokféle súlyos bűn, amelyet a fogvatartottak követtek el. Ott, a templom csendjében, a kegyhely szentségében azonban mintha egy másik dimenzióban éreztük volna magunkat. Egyformák voltunk mindannyian: rabok, lelkészek, a büntetés-végrehajtás dolgozói, az újságírók. Ugyanazt az emberi méltóságot hordoztuk, amellyel az irgalmas Atya megajándékozott bennünket.
Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka köszönetet mondott Bíró László püspöknek, akiben azt követően fogalmazódott meg ennek a rendezvénynek az ötlete, hogy tudomására jutott: Ferenc pápa az irgalmasság szentévében találkozik a fogvatartottak zarándoklatának résztvevőivel is. A zarándoklat nem vallási turizmus, hanem lelki feltöltődés. Az embert átjárja a szent hely kegyelme, és jobbá akar válni – tette hozzá.
Vári Krisztina Ágnes, az evangélikus egyház egyházi koordinátora, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze és L. Molnár István, a református börtönmisszió vezetője mondott köszöntőt, majd Bíró László püspök nyitotta meg a zarándoklatot.
Egy történelmi esemény résztvevői vagyunk” – jelentette ki. — A büntetés-végrehajtás vezetői, dolgozói, a börtönlelkészek és a fogvatartottak együtt ünnepelnek: „megrendült a hely, ahol együtt voltak” – ahogyan az Apostolok cselekedeteiben olvashatjuk.
Bíró László püspök homíliájában elmondta, hogy Péter és Pál apostolok „nem voltak mintafiúk, volt az életükben gikszer”, hiszen Péter háromszor is megtagadta Jézust, Pál pedig üldözte a keresztényeket. Mégis tudtak lépést váltani, megfordította az életüket az, hogy bűnbánattal odafordultak Jézushoz. A püspök azt kívánta, a zarándoklat résztvevői is engedjék, hogy megérintse a szívüket a szent hely, és fogadják be Jézus szeretetét, irgalmát.
Isten előtt egy a méltóságunk. Nem vagyunk leselejtezett emberek – hangsúlyozta Bíró László és hozzátette: — Az egyház szeretne szeretettel hordozni benneteket. Nagy küzdelem az újrakezdés, de Isten szeret, nem írt le minket! – buzdította hallgatóit. Úgy fogalmazott, hogy ez a zarándoklat egyúttal üzenet a társadalomnak is. Fontos imádkozni azokért, akik otthon várják majd a hazatérő szabadultakat, akiknek szívét megérintette Isten irgalma. Ahogyan régen az idősek mondták a zarándoklatokról hazatérve: „Legyen részetek benne!”, vagy „Imádkoztam értetek.” Vigyük haza Isten irgalmát, osszuk azt meg másokkal, engesztelődjünk ki azokkal, akikkel összetűzésben vagyunk – kérte Bíró László a fogvatartottaktól, majd felhívta a figyelmüket azokra az emberekre, akikkel a börtönökben együtt élnek: legyenek az öröm forrásai cellatársaik számára!
A szentmisét a Kalocsai Fegyház és Börtön lakóinak éneke tette még szebbé, ünnepélyesebbé. A női börtönben évek óta működik egy kórus, nagyobb ünnepeken a városba is kijárnak énekelni. A zarándoklat zárórendezvényén, a püspökkel folytatott beszélgetés előtt félórás műsort adtak versekkel, magyar és latin nyelvű Mária-énekekkel. A padokban elismerő szavak kísérték a mélyen átélt és magas színvonalú előadást. Az ének érezhetően mélyről szakadt fel, a lelkük mélyéről – állapította meg Bíró László püspök.
A szentmisét ebéd majd sajtótájékoztató követte. Csóti András, a Büntetés-végrehajtási Szervezet országos parancsnoka a sajtó képviselői előtt kifejezte örömét, amiért részese lehet ennek a különleges alkalomnak, és elismeréssel szólt a lelkészek munkájáról.
Bíró László püspök megvallotta: egy olyan álom volt ez a zarándoklat, amelyről maga is alig merte hinni, hogy sikerülni fog. Kegyelmi csodának nevezte, hogy a büntetés-végrehajtás vállalta ezt a rendezvényt. Méltatta a börtönlelkészek munkáját, amely csendben zajlik, a hétköznapokban talán nincs látványos eredménye, de gyümölcse ebben a szép együttlétben is megnyilvánult. Elismeréssel szólt a Cursillo mozgalomról is, és felvetette a megválaszolásra váró, cselekvésre ösztönző kérdést: Vajon a társadalom befogadja-e a hit által a börtönökben megújult életeket? Hozzátette, hogy a Cursillo kovász lehetne azokban az egyházközségekben, ahová hazatérnek a megtért szabadultak. Hosszú út vezet odáig, míg a hívőközösségek és a szélesebb társadalom bizakodóan, reménykeltően oda tud állni azok mellé, akik új életet akarnak kezdeni. Ma még az út elején járunk. Bátorítani kell a karitatív szervezeteket és az egyházközségeket, hogy támogassák a hazatérőket – fogalmazott Bíró püspök.
Kálmán Peregrin ferences, a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely igazgatója a rendezvény jelentőségéről beszélt: a zarándok útra kel Krisztus felé, és a cél meghatározza a lépteit, belsőleg átalakul. A fogvatartottakkal való beszélgetés mintha éppen ezt igazolta volna. Egy férfi elmesélte, hogy a börtönben került kapcsolatba a Cursillo mozgalommal: el kellett gondolkodnia az életén, és a negyedik napon igazi átalakulást élt át, közel került az Úrhoz, letette bűneit. A zarándoklat szentmiséje mélyen megindította, könnyezett is. A szabadulását követően a családjával is szeretne majd visszatérni Szentkútra.
Egy Kalocsán raboskodó asszony megrendült azon, hogy Szentkútra jönnek; hét évvel ezelőtt még a családjával járt itt. Elmondta, hogy a szentmisén imádkozott a családtagjaiért, az otthon maradt rabokért, és azért, hogy az irgalmasság évében valódi irgalmat nyerjünk. A kórus tagjaként hálás azért, hogy szép Mária-énekekre tanítják őket. Egy másik kórustag is arról számolt be, milyen nagy élmény és csodálatos érzés számára, hogy Szentkúton lehetnek, és énekelhetnek a kegytemplomban.
A délután a kultúráé és a személyes hangvételű beszélgetésé volt. A kalocsai női börtön kórusának előadása után püspöki kérdezz-felelek következett a kegytemplomban. A fogvatartottak közül bárki feltehette a kérdését Bíró Lászlónak. „Hogyan tudjuk megbocsátani magunknak a bűnt, amelyet elkövettünk?” – hangzott az egyik kérdés. Bíró László a bűnbánat fontosságát hangsúlyozta, és arra figyelmeztetett, hogy aki megbánta a bűneit, az ne keverje össze a megbocsátott bűnt és a bűn emlékét. Sokan emlegetik majd az életben az elkövetett bűnüket, de ők tudják, hogy a bűn már nincs többé, csupán az árnyéka az, ami megmarad. Keresztelő János így mutatott Jézusra: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.” Engedjük, hogy elvegye a bűneinket! – buzdította a püspök a fogvatartottakat. Az utolsó kérdés –„Mit tegyen az ember, ha úgy érzi, ártatlanul kell börtönben ülnie?” – alkalmat adott Bíró Lászlónak arra, hogy hangsúlyozza: a leginkább ártatlanul Krisztus szenvedett. Ha ártatlanul szenvedünk, hasonlóvá válhatunk hozzá, s vele együtt részünk lesz a szenvedésben és a feltámadásban is.
A zarándoklatot — a püspöki áldás előtt — a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának személyes hangvételű gondolatai zárták. Köszönetet mondott a püspöknek, a munkatársainak és a lelkészeknek a zarándoklat megszervezéséért, és hozzátette: a lelkészeket is a munkatársaiknak tekinti. „Történelmi esemény részesei voltunk” – ismételte meg Bíró László püspök szavait.
