Megpróbálás és szabadság (Mk 1,12–15)

A pusztai negyven nap – amint Mózes negyven napig böjtölt az ígéret földjére tekintő hegyen – az Istenre tekintés és a szabadság különleges ideje Jézus számára is. Már engedi vezetni magát a Lélektől. De már a legmélyebb emberi kísértést is megtapasztalja. Jézus teljes emberségét érezhetjük a történetben, ahogy érdemes erre újra és újra rátekintenünk, egészen a Getszemáni-kerti haláltusáig, haláláig. Igen, a megkísértés nála is az ember igaz voltát próbára tevő konkrét kihívás. Szabadságunk helyes megélésének mércéje. Jézus ellenáll annak, hogy önző módon visszaéljen messiási hatalmával. Ne feledjük, egész küldetése során a körülötte álló csodálkozó emberek hasonló kísértést tapasztalnak mindig, amikor egy földi paradicsomot gyors úton megteremtő messiást akarnak faragni belőle. Sokszor talán mi magunk is így vagyunk.

Jézus válaszát most csak a következményben tapasztalhatjuk. Nem enged a kísértőnek. Meghívásának és emberségének integritását megőrizve elkezdi nyilvános működését. Jézus, mint „aki jó hírt visz” (Iz 40,9), magától értetődő tudatossággal hirdeti Isten hatékony tetteit, ahogy ezek ismeretét Istentől kapta. Isten országának megvalósulását ő már egészen közelinek tapasztalta meg, míg kortársai erre még csak várhattak a Noéval kötött szövetségkötés szerint, ahogy a vasárnapi olvasmányban is halljuk (Ter 9,8–15).

E napokban a bűnbánat és megújuló hitünk egységét tapasztaltuk meg a hamvazkodás felszólításában. A közelgő „hit évében” indítsuk úgy nagyböjtünket, hogy ne merüljön ki néhány akcióban, hanem lépjünk magunk is a növekedés Jézus járta útjára. Ehhez szükségünk van arra, hogy kilépjünk abból, ami késznek, komfortosnak és befejezettnek látszik életünkben. Szükséges, hogy mintegy kívülről nézzük magunkat, kapcsolatainkat, világunkat. Rá kell tudnunk nevetni magunkra, önsajnálatunkra – talán önzésünkre is –, hogy újfajta párbeszédre léphessünk Istennel. Ahogy a régi tapasztalat mondja, amikor kőbe botláskor (vagy a kísértés idején) felszisszenek, álljak meg, hiszen talán azért került utamba, hogy rátekintsek, és beszélni kezdjek róla Istennel.