Tabódy István emlékezete

Ezzel – Lénárd Ödön piarista szerzetes után – a második azok sorában, akik az egyházüldözés miatt hosszú éveket töltöttek börtönben. Miért is volt e sok büntetés és szenvedés?




Tabódy István kilencéves korától katonai nevelést kapott. Először a kőszegi Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézetben tanult, majd az érettségi után a Ludovika Akadémián végzett huszártisztként. Későbbi vallomása szerint nem bírta volna ki a sok megpróbáltatást, ha nem ebben a nevelésben részesül. 1941-ben avatták tisztté, és ekkor kezdte meg a katonai szolgálatot, amelyet a visszatért nemzetrészek területén teljesített. A német megszállás után a szovjet frontra vezényelték, ahol súlyosan megsebesült – emiatt élete végéig nem tudta rendesen mozgatni a bal karját. A háború befejeztével is katona maradt, a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott.

Első büntetése 2338 napig tartott – bírói ítélet nélkül szabták ki rá.
Büntetését 1947 tavaszán kezdte meg századosként és az akkori ellenzéki Magyar Szabadság Párt kerületi titkáraként. Közben évekig levelezett Horthy Miklós Nyugaton tartózkodó unokájával. Internálása a Buda-déli Központi Internálótáborban kezdődött, ahonnan többször is szökni próbált. Később a kistarcsai, majd 1950-től a recski táborba került. Utóbbiban ő volt az egyik olyan rab, aki a legtöbb időt töltötte magán- és sötétzárkában. Többször is lelket öntött társaiba, így megmentve őket az öngyilkosságtól. Tabódy István a megpróbáltatások közt ismerte fel papi hivatását, amely egyre jobban megerősödött benne.

Szabadulása után jelentkezett Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknél, aki börtönpszichózis miatt először elutasította. Egyéves fizikai munka után azonban felvette az egyházmegye kispapjai közé, és a Központi Szemináriumba küldte. Még az első évet sem végezhette el, és az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) kitiltotta, de tovább tanult, és fűtőként helyezkedett el. Mivel a következő tanévben sem vették vissza, 1956 szeptemberében Hegedüs András miniszterelnöknek írt levelet, melyben kérte visszavételét – az igazságtalan büntetés ellentételezéseként. Meghallgatásra talált.

Második börtönbüntetését, 212 napot 1956 megtorlásaként szenvedte el. A forradalom napjaiban hívták a politikai és fegyveres erők is, de a szemináriumban maradt. Többször előfordult, hogy ő nyugtatta társait, sőt, egy alkalommal megvédte a tettlegességtől a kommunistákkal jó kapcsolatot ápoló egyik szemináriumi vezetőjüket. Az utolsó napokban üzenetet kapott Mindszenty bíboros titkárságától, hogy társaival vonuljon ki az ÁEH üresen maradt budai épületébe, biztosítva az irattár megmentését a megsemmisítéstől. Akciójukra azonban a szovjet csapatok benyomulása miatt nem került sor. A bosszú azonban nem maradt el: számos kispappal együtt letartóztatták, és különféle rágalmakkal illették őket. Végül hét hónapos büntetés után kiengedték. A kihallgatás és a bírósági tárgyalás alatt sokat számított a korábbi eljárás során szerzett tapasztalata.

1958 júniusában szentelték pappá. Ezt is meg akarták akadályozni az ÁEH emberei, de a szertartásra két nappal korábban került sor, így a budapesti elöljárók már csak a szentelés tényét tudták közölni az állami küldöttekkel.

Ezt követően főduktorrá nevezték ki a szemináriumban: ő közvetített az elöljáróság és a növendékek között. 1958-ban a kispapokat kötelezték arra, hogy vegyenek részt a békepapság gyűlésein, amit testületig megtagadtak. Ezért tizennégy szeminaristát, hangadóikat, köztük Tabódyt 1959 janurjában már végleg kizárták az ország szemináriumaiból. A többiek márciusban követték őket.
Tabódy István néhány felszentelt társával megszervezte a kizártak további oktatását és vizsgáztatását, titkos körülmények között, lakásokon, az esetleges visszavétel reményében. A kispapoknak albérletet, munkát, pénzt szerzett, s az oktatókat és a vizsgáztatókat is támogatta. Egykori rabtársai, katonatársai, arisztokrata ismerősei segítettek neki. Mindig ügyelt arra, hogy különböző kapcsolatai ne tudjanak egymásról, ezzel is megelőzve a lebukást. A francia és az olasz követség közvetítésével, a bécsi apostoli nunciuson keresztül a Vatikánnal tartott kapcsolatot, illetve anyagi támogatás és szentszéki áldás is érkezett munkájához. A negyed- és ötödévesek közül tizenhét kispapnak szervezte meg a szentelését, amit Zadravecz István végzett el Endrey Mihály püspök engedélyével. Tabódyék tervei között további papszentelések és püspökszentelések is szerepeltek, valamint ő gyűjtötte az adatokat a kommunistákkal együttműködő papok tevékenységéről.

Az illegális szeminárium működésére az állambiztonság is felfigyelt, majd nagy erőkkel dolgozott a bizonyítékok begyűjtésén, Tabódy és társai elfogásán. Rendszeresen követték mozgását, telefonját lehallgatták. Feltárták kapcsolatait, ismerőseit, környezettanulmányt készítettek róla, s ügynöki jelentések is segítségükre voltak. Végül 1961. február 6-án, egy országos egyházellenes akció keretében tartóztatták le.

Ezután kezdte meg harmadik, egyben leghosszabb ideig tartó büntetését, mely végül 4346 napig tartott. A kihallgatások során kezdetben a titkos szeminárium és a papszentelések megszervezése, majd a külföldről szerzett pénz, illetve a levelezések alkották a legfőbb vádpontokat. Tabódyt egy fogdaügynök cellatársa segítségével próbálták vallomásra bírni. Hol őrültekházával vagy kivégzéssel fenyegették, hol a szabadulás ígéretével próbálták megtörni. Az is előfordult, hogy püspöki címet ígértek neki. Sem a kihallgatásokon, sem a bírósági tárgyalásokon nem vallott egyháza és segítői ellen.

A politikai foglyok között is az egyik legveszélyesebbnek tartották. A forradalom tizedik évfordulója előtt a Gyűjtőfogházból átvitték a sopronkőhidai börtönbe, majd egy évvel később visszaszállították. Többször is megfenyítették titkos rádiózás miatt, amelynek technikáját szinte tökélyre fejlesztette. Büntetése alatt Eszter nevű nővére több alkalommal adott be kegyelmi kérvényt, amelyet rendre visszautasítottak, mondván, „a társadalomra fokozottan veszélyes esküdt ellenségről” van szó.

Kiszabadulása mégis kegyelemből történt, ami a hatalom cinizmusát is mutatta. 1972-ben, az állam és a Vatikán tárgyalásai során felmerült néhány bebörtönzött pap szabadonbocsátása, külön a pápa kérésére – köztük Tabódyé is. Az állam csak így engedett el néhány hónapot, mintegy kegyet gyakorolva, és ezt felhasználva a megbeszéléseken. Az ÁEH elnöke természetesen tudatta Tabódy püspökével, hogy papját bármikor visszavihetik a börtönbe. Szabadulása után Székesfehérvárra került káplánnak, majd két év múlva plébános lett Csabdiban. Később Kisláng és Bicske voltak papi működésének állomásai. Templomokat, plébániákat újított fel. Mindenhol könnyen tudott ismeretséget kötni a hívekkel, akik tisztelettel és szeretettel vették körül.

A rendszerváltás után rehabilitálták, a kiszabott ítéleteket semmisnek mondta ki a bíróság. Számos szervezet, többek között a Máltai Lovagrend, a Vitézi Rend, a Recski Szövetség, a Magyar Cserkészszövetség tagja lett. Igazi megbecsülést a katonaságtól kapott, vezérőrnaggyá nevezték ki, majd rövid ideig a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottja lett. 2000. szeptember 25-én halt meg. Bicskén szobor és emléktábla is őrzi emlékét.