E folyamatok legfontosabb előmozdítója az 1980-ban alakult Szolidaritás Mozgalom volt. Húsz évvel ezelőtt a lengyel nép – minden korábbi szenvedés dacára – reményteli szívvel készült a Születés titkának ünneplésére. Az 1981-ben kihirdetett hadiállapot és az azt követő nélkülözések nem roppantották meg a nemzetet, és azt a fájdalmas veszteséget is elviselte, hogy néhány esztendő alatt több mint hétszázezer polgára menekült külföldre. 1989 drámai változásokat hozott. Február eleje és április között lezajlottak az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások, amelyeken a leköszönő hatalom, az ellenzék és a lengyel egyház képviseletében több mint négyszázötven ember vett részt. E tárgyalások eredményeként létrejött a Harmadik Lengyel Köztársaság. December 31-ei hatállyal pedig visszahelyezték a lengyel címerbe a koronát és a fehér sast.</p>
A nemzet nagy utat tett meg, ám néhány fontos lépés még hiányzott. A köztársasági elnök népszavazás útján történő megválasztása (Lech Walesa személyében), illetve az egyház által szorgalmazott szigorú abortusztörvény (az élethez való jog) megalkotása a következő év feladata volt, csakúgy, mint a gazdasági sokkterápia beindítása. A helyzet pontos megítéléséhez tudnunk kell, hogy Lengyelországban a katolikus egyház társadalmi súlya jelentősebb, mint Magyarországon – ennek köszönhető a lengyel papság tevékeny szerepvállalása a politikai változásokban. Nem véletlen tehát, hogy amikor egy apró dél-lengyelországi falu, Bogusza idős plébánosát a húsz évvel ezelőtti emlékeiről faggattam, Mieczyslaw atya azt felelte: „Elevenen él bennem a pillanat, amikor az ország megnevezését népköztársaságról köztársaságra változtatták. A kihúzott nép- előtag abban az alkalmazásban természetesen hazugság volt, ugyanis a bukott hatalom valójában azt értette rajta: kommunista. Márpedig a lengyel nép nem volt kommunista; sokkal inkább az egyház tanításának követője.” Szilézia gazdasági központja, Katowice szellemi életének vezéralakja, a Márai Sándor műveit lengyelre átültető író, Feliks Netz így vall az időszakról: „Akkoriban azon tréfálkoztunk, hogy az új Lengyelországban máris változni kezdett az éghajlat, ugyanis 1989. december 19-én a déli országrészben plusz tizenkilenc fokot mutattak a hőmérők! Az ország miniszterelnöke már Tadeusz Mazowiecki volt, a Szolidaritás Mozgalom egyik vezéralakja, ám a kormányt még a levitézlett kommunista miniszterek alkották. A megszálló orosz csapatok is jelen voltak. Nagyon megindított a perc, amikor az alkotmányból törölték a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető szerepét biztosító cikkelyt. A parlament pedig megszavazta, hogy az ország hivatalos megnevezése szocialista állam helyett demokratikus állam legyen. Az évek múlásával, ha fájdalmak közepette is, de lassacskán megszületett az új Lengyelország. Hála Istennek, akkori álmaink egy részét sikerült megvalósítanunk, vagy legalábbis megőriznünk.”
