Fotó: Németh Péter
Az eseményen jelen volt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Németh László püspöki helynök, Bognár István püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa, Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora, Schmatovich János kanonok, teológiai tanár, valamint Kiss Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója.
A rendezvény filmvetítéssel kezdődött, amelyen szemtanúk számoltak be Apor Vilmos püspök utolsó napjairól és vértanúságáról. Ezt követően Cseh Sándor, a Szent László Látogatóközpont igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett arra, hogy idén is éppen ugyanazokra a napokra esik a szent három nap és húsvét ünnepe, mint Apor Vilmos vértanúságának idején, 1945-ben. Az elmúlt hetvenhárom év során csak egyszer volt ilyen naptári egyezés: 1956-ban.
A köszöntő után Ligeti Imréné emlékezett vissza 1945 nagyhetének eseményeire, amelyeket huszonkét évesen, édesapjával és unokahúgával élt át a Püspökvár pincéjében. 1945 tavaszára Győr a folyamatos bombázások miatt romokban hevert. Ebben az időszakban Apor Vilmos nem pihent, őrizte, óvta, erősítette híveit és a papságot. Amint a légiriadó véget ért, a püspök azonnal a romok között termett, és segített a túlélők felkutatásában, illetve a haldoklók lelki megerősítésében. „Keresztelt és temetett egyfolytában” – mondta el Ligeti Imréné. Felidézte 1945 nagyszerdáját, amikor találatot kapott a székesegyház tornya.
A hirtelen keletkezett tűzben az építmény összeroskadt, a tetőszerkezet pedig súlyosan megrongálódott. Ligeti Imréné látta, amint Apor Vilmos zokogva borult egy heverőre: a jelenet megrendítette, mivel addig még soha nem látták sírni a püspököt.
A háború idején a Püspökvárban két pincerendszert alakítottak át óvóhellyé, ezeket egy titkos nyílás kötötte össze, amelyet egy nagyméretű szentkép takart el. A szovjet katonák már nagycsütörtökön felfedezték az óvóhelyet, s az itt menedékre találók szeme láttára vittek el egy légoltalmis fiatalembert. Apor Vilmos hiába tett ígéretet arra, hogy innen többet senkit el nem visznek, másnap újra eljöttek a katonák, és fosztogatni kezdték az élelmiszerkészletet, illetve eltulajdonították a menedékkérők óráit. Ekkor vették észre, hogy számos fiatal nő is tartózkodik az óvóhelyen.
Éppen a nagypénteki szertartáshoz készülődtek, amikor újra megjelentek a katonák, hogy konyhai kisegítő szolgálatra nőket vigyenek magukkal. A felkérésre biztatására főként férfiak és idős hölgyek jelentkeztek, amit a katonák kifogásoltak. Rövid vitát követően a püspök egy erőteljes mozdulattal megragadta az egyik katonát, és a német „Hinaus”! (Kifelé!) felszólítással kituszkolta a pincéből. Ekkor dördültek el a lövések. Ligeti Imréné csak annyit látott, hogy Apor Vilmos egy lassú mozdulattal megmarkolta mellkeresztjét, levette pileolusát, majd titkára karjaiba roskadt. Egy Gyuláról menekült orvos elsősegélyben részesítette. Egy férfi eközben elrántotta a titkos nyílás elől a szentképet, hogy a nők menekülni tudjanak. Néhány óra várakozás után megérkezett Apor Gizella, a püspök nővére, aki arra kérte a menedékkérőket, hogy imádkozzanak a főpásztorért, mert nagyon súlyos a sérülése.
A visszaemlékezés után Szabó Ferenc jezsuita szerzetes tartott előadást Apor Vilmos szociális tevékenységéről. XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű körlevelét idézve kifejtette, hogy az Egyház lényegéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a karitász. „Körlevelében Benedek pápa a karitászt magas fokon gyakorló szenteket is felsorolja – hangsúlyozta Szabó Ferenc. – Én ezt a listát kiegészíteném Apor Vilmos nevével.” A szerzetes azt is elmondta, hogy szociális tevékenysége terén Apor Vilmos Prohászka Ottokár püspököt tekintette mesterének, ezt huszonöt éven át tartó gyulai plébánosi szolgálata idején mondott beszédei is alátámasztják. Apor Vilmos győri püspöki kinevezését követően is folytatta, amit Gyulán elkezdett, s a gyakorlatban is megvalósította azt, amit XIII. Leó pápa javasolt Rerum novarum, valamint XI. Piusz Quadragesimo anno kezdetű körlevelében. Támogatta az egyesületeket, különösképpen is a KALOT-ot, amely a parasztság fölemelkedését szolgálta, valamint szorgalmazta az egyházi földreformot. A megemlékezést közös imádság zárta a vértanúság helyszínén.
