Fotó: Merényi Zita
A hazai sajtóban társadalmi vita bontakozott ki Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt mondott ünnepi szentbeszédében a lombikbébiprogram kormánytámogatásáról megfogalmazott kritikája nyomán. Az MKPK elnökét a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos egyházi álláspontról és a gyermekre váró házaspárok lelkipásztori gondozásáról is kérdeztük.Püspök atya augusztus 20-i beszédében így fogalmazott: „Egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…” Az ünnepi beszéd, mint prédikáció nem adott volna lehetőséget a téma bővebb kifejtésére, ami árnyalta volna ezt a sokakat érzékenyen érintő témát?
– Ha valaki figyelmesen követte, esetleg újra elolvasta a szentbeszédet – amely teljes egészében több fórumon is megjelent – akkor látni fogja, hogy ez a téma egy példa volt abban a felsorolásban, amelyben jeleztem, milyen területeken látom a keresztény értékvesztés és önfeladás veszélyét. Ezek között szerepelt, hogy egy önmagát kereszténynek valló kormány törvénykezésében veszélyt jelent, ha a keresztény értékrenddel ellentétes kezdeményezéseket támogat. Tehát nem a téma kifejtése és értelmezése volt a célom. Továbbá, e kérdés sajátos természeténél fogva nem gondolnám, hogy egy nagy tömeg előtt, ahol gyermekek és idősek is jelen vannak, kell erről a témáról beszélni.
Az Egyházon belül milyen szempontokat hangsúlyozna az életvédelem területén szolgáló katolikus emberek számára ebben a kérdésben?
– Mindenekelőtt azt, amit az Egyház vall: az emberi életet a fogantatás pillanatától annak természetes befejezéséig tisztelni, óvni és ápolni kell, ebből következik, hogy az élet- és egészségvédelem a keresztény ember számára alapvető kötelesség. A lombikbébiprogram kérdésének vizsgálatakor is ezt tartjuk szem előtt. Természetesen együttérzéssel viseltetünk a meddő házaspárok iránt, és az Egyház igyekszik is minden segítséget megadni a betegségük gyógyításához. Ezért a Vatikán által felkért, a világ legelismertebb szakembereiből álló kutatócsoport folyamatosan dolgozik azon, hogy minél hatékonyabban tudják gyógyítani a meddőséget. Az Egyház a sterilitás gyógyítását támogatja, nem pedig a meddőségen való túllépést egy technikai beavatkozás által. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már sikeresen alkalmazott NaPro Technológia, amely valóban gyógyítja a sterilitást, reményeink szerint Magyarországon is általánosabban ismertté válik. Ezt ajánljuk a lombikprogrammal szemben. Ebben kérjük az egészségügyben és az életvédelemben dolgozó katolikusok segítségét. Sajnos, gyógyíthatatlan meddőség – igaz sokkal kisebb számban, mint ma – mindig létezett, és ezután is lesz. Nekik az örökbefogadást ajánljuk, vagy azt, hogy még nagyobb odaadással szolgálják a közösséget, amelyben élnek. Szeretetből fakadó szolgálatuk által sokaknak tudják közvetíteni Isten szeretetét.
Milyen lehetőséget lát az egyházi álláspont társadalmi szintű megismertetésére és a segítség e másik formájának népszerűsítésére?
– Az egyházi álláspont hatékony népszerűsítésének előfeltétele, hogy az emberekben legyen nyitottság ennek meghallgatására, még azokban is, akik különben már részt vettek a lombikbébiprogramban. Azt gondolom, hogy az indulatokat mellőzve, higgadtan kell beszélnünk a témáról. Lelkipásztori szolgálatom során tapasztaltam, hogy idősebb korban azoknál a szülőknél, akik részt vettek a lombikprogramban, lelkiismeret-furdalás jelentkezik a megfogant, de be nem ültetett, és megsemmisített életek miatt, az abortuszt követő traumához hasonlót élnek át. Nekik is fontos lenne, hogy ezekről a tapasztalatokról nyíltan, őszintén, racionális módon tudjunk beszélni. Természetesen a lelki gyógyulás, a bűnbocsánat, a bűntől való szabadulás lehetőségét az Úristen nyitva tartja mindenki számára. Alapvető, hogy tudjuk, miben áll a lombikprogram, milyen felelőssége van az orvosnak ebben az eljárásban, és milyen felelőssége van a házaspárnak, aki ezt kéri. Én bízom benne, hogy sikerül a közeljövőben – erre ígéreteket kaptunk – létrehozni egy olyan kórházi osztályt, vagy akár egy intézményt is, ahol a NaPro Technológiát nemcsak szélesebb körben megismertetni, hanem alkalmazni is lehet. Erre fölöttébb nagy szükség lenne, hiszen ma Magyarországon a fiatal párok húsz százaléka küzd a sterilitás problémájával. Ez szükségessé teszi, hogy egy ilyen kórházi osztály vagy intézet jöjjön létre minél előbb. Már csak azért is, mert eredményessége messze felülmúlja a lombikprogramét.
A gyermekre váró meddő házaspárok és a lombikbébiprogram útján született gyermekek, a családok lelkipásztori gondozásának milyen útjait javasolja?
– Az Egyház senki előtt sem zárja be az ajtót, mindenkit hív. Sajátos módon segíteni és támogatni akarja a meddő házaspárokat és a lombikprogramban korábban részt vevőket is. Minden megfogant élet Isten ajándéka, ezért szent, sérthetetlen, védendő és támogatandó, a fogantatás módjától függetlenül, tekintet nélkül arra, hogy lombikprogramban, erőszak következtében, vagy a férfi és nő természetes kapcsolatában, szerelmében fogant meg. Úgy, miként kiállunk a testi vagy szellemi fogyatékkal az anyaméhben fejlődő vagy már világra született gyermekek mellett is. A sérülés nem jogosítja fel az orvost, a szülőket sem a magzati korban, sem a megszületés után az élet kioltására. A beteg és a sérült élet is ugyanolyan szent, mint az egészséges. Akik pedig fontolgatják, hogy a lombikprogramban részt vegyenek, tisztelettel kérem, ne tegyék!
Mély érzelmeket érint ez a téma, egy helyütt azt nyilatkozta a napokban, hogy ezt Ön is érzi. Milyen utakat lát az Egyház erkölcsi tanításának kifejtésére, illetve e kifejtés módjának „lelkipásztori” tisztázására?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy lelkipásztoraink ebben a témában is jól informáltak legyenek. Ne felejtsük el, hogy ezzel a problémával csak a legfiatalabb papok találkozhattak tanulmányaik során, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt ez a kérdés még nem merült fel, nem volt erkölcsi probléma. A papok kötelessége, hogy folyamatosan részt vegyenek teológiai és lelki továbbképzéseken, többek között az életvédelem témájában is. Szükség lenne olyan egyházi műhelyekre, fórumokra, ahol erről szabadon, nyíltan lehet szólni az érintetteknek, ismereteket átadni számukra. A templomi közösség – amelyben minden generáció jelen van – nem alkalmas erre, mert az időseket és a gyermekeket megzavarhatja ez a téma. Tehát nem lehet erről a kérdésről bárhol, bármikor beszélni, meg kell találnunk azokat a helyszíneket és alkalmakat, ahol és amikor ezt meg lehet valósítani. Nem kevésbé örülnék annak is, ha társadalmi szinten is sikerülne a másik személyét tisztelő és a másik véleményére odafigyelő párbeszédet kialakítani.
