– Képviselő úr, az Ön számára nem idegen a vallási okokból hátrányt szenvedő emberek sorsa.
– Európai uniós parlamenti megválasztásomat követően – miután régebben az EU néppárti frakcióján belül a vallásközi párbeszéd munkacsoportot vezettem – több hónapja felszólalásokkal, tárgyalásokkal igyekeztem elérni, hogy minél pontosabb kép rajzolódjon ki arról, milyen helyzetbe jutottak a vallási kisebbségek – különösen a keresztények, s a mellettük leginkább kiszolgáltatott jeziditák – Irakban.
Irakon belül Kurdisztán autonóm terület. A Törökországgal, valamint Iránnal határos északi rész gazdaságilag és politikailag egyaránt a legbiztonságosabb területnek számít ebben a kaotikus – háborús – helyzetben. A keresztények hagyományosan Észak-Irakban és a déli országrészben, Baszra környékén éltek.
A dás által elfoglalt területekről Kurdisztánba menekültek a két keresztény nagyvárosból, Moszulból és Karakosból, valamint a környező vidékről a lakosok. Már akik életben maradtak, s el tudtak menekülni. Moszul több százezres lakosú, Karakos ötvenezres lélekszámú, korábban békés, virágzó város volt. Amel Shamon Nona moszuli káld érsek ugyancsak menekültsorsra jutott.
– Miért a segélyszervezet útján kereste fel a térséget?
– A helyszínen dolgozó segélyszervezetek nyújtják a leginkább megbízható információkat a valóságos helyzetről. Az Aid to the Church in Need szervezettel több hónapja egyeztettük a látogatást azzal a céllal, hogy valóban reális képet kapjunk, mi a helyzet 2015. január végén ebben a térségben. Azért fontos hangsúlyozni az időpontot, mert egészen más állapotok uralkodtak fél évvel ezelőtt, s lehetséges, hogy rövid időn belül alapvetően megváltoznak a viszonyok a háború alakulásától függően – mert háború folyik arrafelé.
– Mely területeket kereste föl?
– Menekülttáborokat látogattunk meg Kurdisztán központja, Erbíl környékén. A négymilliós Kurdisztán területén ma több mint másfél millió menekült él. Egyedül Erbíl körül mintegy nyolcvan-százezer keresztény húzza meg magát. Már ebből is elképzelhetjük a viszonyokat, a súlyos gondokat.
– Délről az iraki hadsereg támadja a dást. Kurdisztán területén kik állnak szemben velük?
– A kurd harcosok, a pesmergák megszervezték magukat az Iszlám Állammal szemben. Ők az egyetlen olyan reguláris hadsereg, amely az iraki hadsereg mellett föl tudta tartóztatni az Iszlám Államot, a dást. Figyelembe kell vennünk azonban az iraki hadseregen belül jelentkező síita–szunnita ellentétet, valamint a hadsereg morális állapotát. A kurdok rendkívüli teljesítményről tettek és tesznek tanúbizonyságot. Hangsúlyozom: gondoljunk el egy országot – bár nemzetközi jogi szempontból nem tekinthető annak –, amelyben négymillió ember másfél millió menekültet fogad be, miközben háborús védekezésre szorulnak.
– A szomszédos Törökország legnagyobb ellenfelének tartja a kurdokat.
– Törökországnak az iraki vagy iráni kurdokkal nincs konfliktusa. Ennek következtében Törökország és az autonóm iraki Kurdisztán jó kapcsolatokat ápol egymással gazdasági és más téren is. Kurdisztán egyébként fejlettebb, mint a vele határos török területek. Olajban gazdag, s ha békés körülmények között élhetnének, a gazdasági helyzet folyamatosan javulhatna.
– Milyen tapasztalatokat szerzett?
– A káld katolikus egyház mindennapi létük fenntartásában segíti az Erbíl környékén százezerre becsült keresztény menekültet. Az ő táboraikat kerestük föl.
Bazar Varda, a bagdadi káld patriarchátus egyik érseke maga is menekülni kényszerült. A körülötte lévő kisszámú segítővel mégis ő szervezi a százezer menekült mindennapi életét. Heroikus munka, miközben nem számíthat ebben külső segítségre, kivéve a kurd autonóm államot, amelynek lehetőségei azonban rendkívül korlátozottak.
– Milyen körülmények közül menekültek el ezek az emberek? Ma idehaza a menekült kifejezésen a nincstelenek tömegeit értik általában.
– A Kurdisztánba menekültek többsége szülőföldjén, odahaza tisztes egzisztenciával rendelkezett. A dás betörése miatt azonban órák alatt el kellett hagyniuk az otthonukat, kisemmizettekké váltak. Anyagi tartalékaik gyakorlatilag nincsenek. Az értelmiség egy része kapcsolatai révén el tudott jutni Jordániába vagy Libanonba, vagy aki tehette, Európába. Az ezer-kétezer fős táborokat közvetlenül a karakosi papok vezetik. Miután maguk is menekültek, ugyanúgy nem maradt semmijük, mint híveiknek.
– Milyen körülmények uralkodnak a menekülttáborokban? Honnan kapnak segítséget a mindennapi élelmezéshez?
– Jelentős a nemzetközi anyagi támogatás az ENSZ, az UNICEF, a különböző egyházi segélyszervezetek, a Katolikus Karitász és az Európai Unió részéről. Óriási összegek jutnak ide, de így is csak a mindennapi vegetáláshoz elégségesek. A szerencsésebbek konténertelepeken laknak, a konténerek egy részén van ablak, más részén nincs. Egy-egy család lakik a konténerekben, gyakran nyolcan-tízen, hiszen sok a gyerek.
Láttunk egy olyan városrészt, ahol szinte pillanatok alatt új házblokkokat húztak föl, s ezekben nyolcezer menekültet helyeztek el. A háromszobás lakások minden szobájában egy-egy nagycsalád él, s még ők tekinthetők a legkiváltságosabbaknak.
Pillanatnyilag április végéig látszik biztosítottnak az emberek ellátása. Szeretném – és szorgalmazom –, ha Magyarország is hozzájárulna a menekültek élelmezéséhez.
A konténer- és sátortáborokban, valamint az említett épületekben úgy-ahogy elfogadható állapotok uralkodnak, ugyanakkor iszonyatos feszültségek jelentkeznek. A menekülés kezdete óta a gyerekek nem járnak iskolába, a felnőtt férfiak nem dolgoznak. Most kezdik megszervezni, hogy a gyerekek ne tétlenségben töltsék napjaikat.
A bizonytalanság oka éppen az, hogy teljesen kiszámíthatatlannak látszik a jövő. A menekültek vissza tudnak-e térni lakóhelyükre belátható időn belül? Ha igen, milyen állapotok fogadják őket otthon? Ez a hadi helyzettől függ.
– Hogy a dás (Iszlám Állam) fél év vagy egy év múlva létezik-e még, vagy sem?
– Igen. Illetve, hogy kiszorítják-e őket arról a területről, ahonnan a menekültek érkeztek. Mire rendezkedjenek be ezek az emberek? A néhány hónapig tartó bizonytalanságra, vagy pedig a végleges menekülésre? S ha így lesz, Kurdisztán mihez kezdjen másfél millió földönfutóvá lett emberrel? Ismételten hangsúlyozom: az egyházak és a különböző felekezetek közreműködése nélkül ma sem működne a segélyezés.
– Mi volt az Ön küldetésének közelebbi célja?
– EU-képviselőként az a legfőbb feladatom – és ez nem vallási, hanem humanitárius kérdés –, hogy felmérjem, a helyi segélyszervezetekkel együttműködve hogyan biztosítható ilyen nagy létszámú embertömeg életben maradása. S az sem elhanyagolható szempont, hogy az egyébként jelentős segélyadományok valóban azokra a területekre és valóban azokhoz jussanak el, akik leginkább rászorulnak. Ezt elsősorban a káld egyház képes biztosítani. A káld egyház – keresztényi szellemben – a mintegy félmilliónyi jezidita népesség megmaradását is segíti az adományok megszervezésével és szétosztásával. Az Aid to the Church in Need kifejezetten az ő számukra is tart fenn táborokat.
– Említette a papok szervező, irányító szerepét.
– Emellett lelki tartást adnak az embereknek. Járják a házakat, nyugtatják őket, erősítik hitüket – nélkülük elviselhetetlen lenne a feszültség. Harminc kilométerre élnek a fronttól, minden onnan érkező hírre érzékenyen reagálnak.
– Az Iszlám Állam, a dás betörhet-e Erbílbe?
– Ez nem valószínű. A pesmerga harcosok szilárdan tartják a frontot. Az amerikaiak a bombázással elérték, hogy a dás – a pillanatnyi helyzet szerint – nem tud támadásba átmenni. Kirkukba – Erbíltől délre – ottlétünk idején öngyilkos támadók hatoltak be, áldozatul esett a városparancsnok is. Kirkuk már nem tartozik Kurdisztánhoz, így a pesmergák ott már nem nyújthatnak védelmet.
A dás által ellenőrzött terület és Kurdisztán között hermetikusan le van zárva a határ – amelyet mindig a pillanatnyi frontvonal határoz meg. Semmiféle információ nem jut ki arról, hogy mi folyik azon a területen. Az Iszlám Állam megszüntette a mobilszolgáltatást, semmilyen elektronikus hírközlés nem működik – egymás között sem.
– Mit tehet az Európai Unió, ezen belül Magyarország a menekültek érdekében?
– Az EU évente – Szíriát is beleértve – kétszázmillió eurót költ humanitárius célokra. Ezt folyamatosan fönn kell tartani. Az unió irodát működtet Erbílben, s onnan irányítják a segélyek szétosztását.
Szeretném megnyerni képviselőkollégáim támogatását iskolák indításához, függetlenül attól, hogy béke lesz-e, vagy folytatódik a háború. Béke esetén az EU nyújtson segítséget az egzisztenciális talpra állásban – vállalkozások életre keltésével, a mezőgazdasági termelés újraszervezésével. Ezekbe is be kell vonni a helyben dolgozó segélyszervezeteket.
Valamennyi magyarországi szeretetszolgálat jelen van a térségben. A Baptista Szeretetszolgálat négyezer dollárt küldött velünk, a Katolikus Karitász hétezer dolláros gyorssegéllyel járult hozzá a gondok enyhítéséhez.
– Szélesebb összefüggésben hogyan látja a kialakult helyzetet?
– Ami ma Irakban – Észak-Irakban – történik, az menekültügyi, biztonságpolitikai és kulturális kérdés. Kétezer éves keresztény kultúra tűnhet el, ha nem segítjük meg ezeket az embereket. A korábban itt élt közel kétmillió keresztényből mára négyszázezren maradtak. A többiek meghaltak vagy elmenekültek. Mind ebből nyilvánvaló keresztényi kötelezettségünk.
