„Mars és Minerva kedvence”

Az olasz származású, párizsi születésű Prinz Eugen von Savoyen-Carignan-Soissons (1663-1736) a legfényesebb karriert befutó osztrák katona, diplomata, mecénás, művészetpártoló, természetbarát, filozófus és könyvrajongó, kinek életébe, tevékenységébe kapunk sokoldalú betekintést, megismerhetjük személyiségét. Montesquieu és Voltaire szellemén nevelkedett. Megalapította a Nemzeti Könyvtárat. Tekintélyes festménygalériát gyűjtött. Kitűnő stratégaként határok mögé szorította a törököt. Szorgalmazta a kereskedelmet, egzotikus növényekkel, állatokkal, madarakkal gazdagította villáinak kertjeit, akárcsak városi és vidéki barokkcsodákkal az építészetet. „Nem tudnék megnevezni mást, aki Prinz Eugennál nagyobb tapasztalattal, szorgalommal törekedne a császár szolgálatára, nagyvonalúbban és önzetlenebbül tenné ezt nála; vagy katonát említeni, akiért jobban lelkesednének emberei, mint Eugen von Savoyenért” – mondta Starhemberg marsall, amikor a harmincnégy éves hadvezért Leopold császár kegyeibe ajánlotta. XIV. Lajos, a Napkirály ugyancsak fájlalhatta e különleges tehetségű embere elvesztését. Egy apróság miatt: Eugent nem vették fel a francia királyi gárdába, amiért is megsértődött, és Versailles-t elhagyva Habsburg szolgálatba állt. Bár a Habsburgok fényességének régen vége, Savoyai Jenő fénye messze nem hunyt ki, mint azt a mostani életművét és gyűjteményeit felidéző kiállítás bizonyítja. Levelezések és tárgyi ritkaságok mutatják példátlan felemelkedésének történetét a kis abbétól a hatalmas hódítóig. Kiépített tanácsadó hálózatával és szakembereivel képaukciókat szervezett, felvásárolván neves művészek alkotásait, melyek újra szép számban láthatók a Belvederében. Írásos dokumentumok bizonyítják, hogy ismerte kora legnagyobb művészeit és tudósait. Építészeivel tudományos alapon terveztette meg kastélyparkjait, nemzetközi hírű művészek támogatásával kulturális cserét folytatott. A Belvedere tematikus kiállítócsarnokaiban festményeken és egyéb dokumentumokban látjuk őt a Balkán és Észak-Itália hódító harcaiban, a spanyol örökösödési háborúban és Flandriában. Könyvei szemléltetik, hogy Petrarca-kéziratot olvasott; tanulmányozta az oszmán népviseletet, hagyományokat, hogy megismerje ellenségét. Ügynökeivel és Rousseau segítségével bővítette könyvtárát. Az Alsó-Belvedere egyik terme tizenöt nagy formátumú festményével és Eugen korabeli eredeti képakasztási rendjével (!) 1736-ot idézi. E festmények újra összegyűjtése és az összesen háromszáz kép kölcsönzése fél Európára kiterjedő munkát igényelt a múzeum munkatársaitól. E szinte minden tulajdonságában kivételes személyiség csupán jóképűségéről nem volt híres; kortársai „Vénusz nélküli Marsnak” gúnyolták. Mégis élvezte érdekesnél érdekesebb hölgyek társaságát. Adóengedményekből, hivatalaiból, hadvezetéséből származó hatalmas bevételeiből megteremtett luxuséletéhez a példát Versailles szolgáltatta. Halála után közvetlen örökös hiányában VI. Károly egyik unokahúgát, Victoria von Savoyent jelölte ki örököseként. A hölgy pénzéhségében állítólag a bécsi társaság gúnykacajától kísérve herdálta el az Eugen-féle hatalmas vagyont. A császár csupán Bibliotheca Eugeniana nevű könyvtárát vásárolta meg, majd Mária Terézia egy-két kastélyát. A festménykollekció II. Károly Emánuel birtokába vándorolt. Nyomai ma is fellelhetők a torinói Galleria Sabaudában. Nagy Frigyes az „évszázad legnagyobb hódítójának, Mars és Minerva kedvencének, az osztrák Monarchia Atlaszának” nevezte a savoyai herceget.

(A tárlat június 6-ig tekinthető meg az Alsó-Belvedere palotában.)