Az Osztrák és Német Püspöki Karok Európai Segélyalapjának munkatársa, és az Europäischer Hilfsfonds Magyar Osztályának ügyvezetője (1972-1996), mindemellett a bajorországi Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumot fönntartó Iskolabizottság elnöke és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség európai társelnöke volt. 1980-tól 1986 novemberéig a Német Szövetségi Köztársaság magyar főlelkésze volt. 1981-ben pápai prelátusi címet kapott. 1987-től a bécsi Európa Club elnöke volt 2007-ig. Tevékenyen részt vállalt az OMC Könyvkiadó (Opus Mystici Corporis Verlag) apostoli munkájában, vezetésében annak megszűnéséig. Ausztriai magyar főlelkészként szolgált 1996. és 2005. között. Elnöke volt a budapesti Osztrák-Magyar Európa-iskola Alapítvány Kuratóriumának. 1996-ban apostoli protonotáriussá nevezték ki. „A magyar egyházért és kultúráért” végzett munkájáért Stephanus-díjban részesült 1997-ben. A Collegium Pázmáneum szemináriumi tanácsának elnöke, valamint gazdasági tanácsának tagja volt egészen haláláig. 1972 óta az irgalmas nővérek gumpendorfi anyaházában élt, ahol aktívan kivette a részét a lelkipásztori munkából.
Az emigrációban élő magyarság kiemelkedő és népszerű alakja volt. Sokat tett a magyar nemzetért, a külföldön élő magyarokért, a magyar egyházért. Anyagilag és erkölcsileg egyaránt sokféle módon segített az erdélyi magyarságnak is. Figyelmes volt minden rászoruló iránt, igyekezett mindenkinek önzetlenül, áldozatosan segíteni. Átfogó és sokoldalú tudását, gazdag tapasztalatát kész volt megosztani, illetve minden jó ügy érdekében bevetni. Papi működésének egyik fő célja volt adományokat közvetíteni Magyarország felé, anyagi forrásokat biztosítani iskolák, templomok, egyházi intézmények, programok támogatására. A Szegedi Biblikus Konferenciáknak lelkes segítője volt, amiért a 2010-es konferencián támogatói díjat kapott. Szívén viselte a volt pázmáneumos diákok, a pázmániták összefogását. Szervezte találkozóikat, gyűjtötte és archiválta a róluk megjelent sajtóanyagokat.
Fiatalkori tüdőbetegsége ellenére is egész életében aktív volt, fáradhatatlanul dolgozott. Néhány nappal nyolcvannegyedik születésnapjának megünneplése után került kórházba. Valentiny atya gyógyíthatatlan betegségét emelkedett lélekkel viselte, igen gyenge volt, de derűjét, sőt humorát és szellemi frissességét az utolsó napokban sem veszítette el. Betegágyán is az egyház ügyei, a másokon való segítés lehetősége foglalkoztatta.
Szelídsége és adakozó jósága sokak számára mérce volt. Felmérhetetlen az a tudás és lelki kincs, amelyet magával vitt, ugyanakkor hálaadásra és emlékének ápolására kell hogy indítson az, amit tőle kaptunk. 2007-ben, nyolcvanadik születésnapja alkalmából az európai magyar katolikusok lapjában, az Életünkben önkritikusan a következőket írta, addigi életére visszatekintve: „Amit rosszul tettünk, jóvátehetjük. Ami jót elmulasztottunk, soha többé nem pótolhatjuk.
Ez az, ami rám nehezedik. Az elmulasztottak. Az íróasztalomon egy bekeretezett mondás áll: Sokan beléd helyezik bizalmukat; ne csalatkozzanak. Megkönnyebbülést csak az adhat, ha azok, akik csalatkoztak bennem, megbocsátanak. Köszönöm nekik. Imádkozzatok értem, hogy Isten is megbocsásson!” Ez az íróasztal, amelynél kórházba kerüléséig rendszeresen dolgozott, immár fájóan magányos és üres. Egy ideig bizonyára még gyűlnek majd rajta a levelek, amelyek e napokban íródtak. Ő már nem válaszol, és nem segít, amint életében fáradhatatlanul tette. Emléke állhatatosságra int és a krisztusi erényekre buzdít bennünket – ez a legtöbb, a legmaradandóbb, amit adhatott.
A végakaratában megfogalmazott mondat, mint búcsúgondolat segít abban, hogy megköszönjük az Úrnak papi életét, áldozatos szolgálatát: „Hála legyen Istennek, aki meghívott, hogy színe előtt álljak és szolgálhassam Őt!”
A végső búcsúvételre Bécsben kerül sor 2011. június 15-én. Az ünnepélyes rekviem 11 órakor kezdődik a St. Ägyd plébániatemplomban (Bécs, Gumpendorf, Brückengasse 5.), ezt követően a temetés 14 órakor kezdődik – az elhunyt végső akarata szerint – az irgalmas nővérek kolostorának temetőjében, Bécstől húsz kilométerre délnyugatra, Laab im Waldében (Klostergasse 7- 9.). Csoportos részvételre előzetes bejelentés után van lehetőség. A temetést szervező nővérek felhívják a figyelmet, hogy parkolási nehézségekre lehet számítani, különösen Gumpendorfban. A gyászmise helyszínéről közös autóbusszal lehet eljutni a temetésre, amelyhez előzetes bejelentés szükséges június 9-ig. További tudnivalók, illetve segítség a Pázmáneumban kérhető.
Fotó: Varga János
rektor Collegium Pázmáneum
