Februárban megjönnek az erdei pacsirták is, amelyek csak a nevükben erdeiek, s felbukkannak az első bíbicek, nyári ludak, cigánycsukok. Márciusban tart a vörösbegyek vonulása, dalolnak az énekes rigók, megszólalnak az első barátkák. Áprilistól csattognak a fülemülék, énekelnek a kis és mezei poszáták, aztán a hó legvégén vagy csak május elején jönnek a sereghajtók: a sárgarigó, a karvalyposzáta, a színpompás gyurgyalag, a tövisszúró gébics és a csodálatosan daloló, aranytorkú énekes nádi poszáta. Május 5-én a Csillebérctől a budaörsi kopárosok felé tartva örömmel hallottam a sárgarigó gyönyörű „huncut a bíró” flótáját. Nem láttam, ahhoz túl messze volt az erdőben, de nekem a hangja is elég volt. Szerencsésen hazatért, megmenekült a dél-európai, észak-afrikai és közel-keleti madárpusztítók puskáitól és hálóitól. A másik oldalon kék galamb kezdett búgni, erdei pinty csattogott, egy kis kék cinege a fejem felett kutatott a lombok között hernyók után.
Amikor a fák közül a kopár füvű dombokra értem, tücsökciripelés fogadott. Szeretem ezeknek a bunkós fejű fekete rovaroknak a muzsikáját. Kis alagútjaik előtt ülnek, mindig menekülésre készen, és ciripelnek. Május-júniusban lehet hallani őket, elsősorban a reggeli és az alkonyati órákban. A magasban gyurgyalagok repültek. Először csak a „prü-prü” hangokat hallottam, de aztán a távcsővel sikerült megtalálnom néhányat. A napokban érkezhettek, de nem mennek nyomban a költőhelyre, először kóborolnak, vadászgatnak egy kicsit. Hiányoztak az erdei pacsirták. Ezeken a dombokon korábban, az 1950-es, ’60-as években több pár is költött, de most már évek óta nem hallom őket. Már kora reggel meleg volt, a rezzenéstelen kék égen egyetlen felhő sem látszott, mintha július lett volna. Elvirágzott a tavaszi hérics és a fekete kankalin, de azért még néhányat sikerült találnom. Bárhol is kerül elém egy virágzó galagonyabokor, mindig megállok előtte néhány percre. Gyönyörű a tömötten ülő fehér virágok pompája, de csodálatosak a rájuk érkező apró rovarok is. Virágzott a vadrózsa is, az egyik virág kelyhében rózsabogár ült. Szárnyfedői zölden csillantak meg a napfényben. A fehér dolomitsziklákon fali gyíkok szaladtak, körülöttük a rövid fűben a kis sziklai daravirág nyílt.
Az egyik galagonya csúcsán tövisszúró gébics ült, nem messze a párját is láttam. A gébicsek énekesmadarak, de ragadozó természetűek. Kampós végű csőrével a tövisszúró gébics főleg rovarokra vadászik, de a mindössze harminc gramm tömegű madár az irodalom szerint akár a mezei pockot is elkapja. A tövisszúró gébics közelében nagyon gyakran költ a szép karvalyposzáta. Vártam egy ideig, hátha látom, de hiába. Talán legközelebb.
