A NATO esetében szó sincs ilyesfajta kényszerről. Történelmünk során először, saját elhatározásunkból, a közös érdekek és értékek alapján, a magyar állampolgárok által is megerősítve – a népszavazáson nyolcvanöt százalékos többséggel – léptünk be 1999-ben a NATO-ba.
Az eltelt tizenöt év világos bizonyítékát adja annak, hogy soha nem voltunk nagyobb biztonságban, mint a NATO nyújtotta kollektív védelem által. Ez védelmünk leghatékonyabb és egyben legolcsóbb módja. Természetesen lehetnénk akár semlegesek is, hiszen ahogyan önként beléptünk a NATO-ba, úgy önként ki is léphetünk.
Országunk a jelenlegi szinthez hasonló biztonságát azonban a NATO nélkül, semleges országként még a mai anyagi ráfordítás többszörösével és az általános hadkötelezettség újbóli bevezetésével sem érhetné el. Egyrészt azért, mert nincs az a hazai forrás, ami összevethető lenne huszonnyolc ország egyesített erejével. Másrészt azért, mert a semlegesség nagyon relatív fogalom, a többi állam elismerésén alapul, s nem az adott nemzet akaratán múlik. Ha valaki kinyilvánítja a semlegességét, az mindaddig nem jelent semmit, amíg mások nem hajlandók ezt tiszteletben tartani. Volt már példa a történelemben arra, hogy egy, a szövetségi rendszereket elutasító ország háborús színtérré vált, például éppen száz éve, 1914-ben. Belgiumról van szó, ahol a nagy háború legvéresebb csatáiból nem kevés zajlott le.
– Egyre többen sürgetik az 1990-es években született katonai doktrína fölülvizsgálatát. Miért van erre szükség?
– 1998-ban fogadta el a magyar országgyűlés a biztonság- és védelempolitikai alapelveket. Azóta többször felülvizsgáltuk és módosítottuk ezt a stratégiai környezet változásának megfelelően. Legutóbb 2012-ben aktualizáltuk a Nemzeti Katonai Stratégiát.
Az általános alapelvek változatlanok. Magyarország biztonságát továbbra is az euro-atlanti integrációra és a nemzetközi együttműködésre alapozzuk, ugyanakkor bizonyos hangsúlyeltolódások megfigyelhetők a 2012-ben elfogadott új dokumentumban. A korábbi egyoldalú, missziós szerepvállalásra irányuló célok mellett – vagy helyett – az ország védelmére való felkészülés, a saját erő újrateremtése került törekvéseink fókuszába.
– Mi indokolja ezt? Növekszik az országot érintő fenyegetettség?
– Mindaz, ami az elmúlt időszakban tőlünk keletre bekövetkezett, visszaigazolja a 2012-es hangsúlyváltást. A jelen történéseket látva úgy vélem, helyesen gondolkodtunk, mert veszélyek nemcsak ötezer kilométerre vannak – valóban vannak, és minket is érintenek, ezzel egyetértek –, de a közvetlen közelünkben is. Óriási naivitás volt azt hinni, hogy Európában elérkezett a történelem vége, és hogy többé soha nem szólalnak meg a fegyverek. 1991–1995 és 1999 után 2014-ben ismét egy szomszédos országban dörögnek az ágyúk.
– Ezzel magyarázható a honvédelmi kiadások tervezett növelése?
– A NATO legutóbbi, szeptemberi csúcstalálkozóján fogadták el az állam- és kormányfők az úgynevezett transz atlanti nyilatkozatot, amelyben célul tűzték ki, hogy a NATO tagállamai tíz éven belül bruttó nemzeti termékük – a GDP – két százalékát fordítsák honvédelmi kiadásokra, vagy legalább közelítsék meg ezt az arányt.
– Ma mennyit költünk katonai célokra?
– Kevesebb mint egy százalékot. A 2012-ben elfogadott nemzeti stratégia részét képezi egy, az ország fegyveres védelmére vonatkozó tízéves terv kidolgozása. Ennek biztosítására a kormány vállalta, hogy 2012 és 2016 között szinten tartja a katonai költségvetést, majd 2022-ig évente a GDP 0,1 százalékával növeli a kiadásokat.
Minderre elsősorban azért van szükség, mert a Magyar Honvédség főbb haditechnikai eszközeinek jó része ebben az évtizedben éri el élettartama végső határát. Magyarország legutóbb az 1970-es, ’80-as években költött jelentősebb összeget – értelemszerűen – szovjet katonai eszközök beszerzésére. A szeptemberi NATO-csúcstalálkozó eredményeként, a kormány és az országgyűlés közös döntésével, ez a megújulási folyamat felgyorsul.
– A katonai doktrínaváltozással összefüggésben: Magyarországnak van-e ellenségképe? Kik jelenthetnek potenciális fenyegetettséget hazánkra nézve, illetve mi indokolja, hogy magyar katonák Malitól Afganisztánig távoli országokban teljesítsenek szolgálatot?
– Ellenségképünk nincs, fenyegetések azonban vannak. A Magyar Honvédség elsődleges feladata az ország szuverenitásának és területi épségének védelme. Ugyanakkor NATO- és EU-tagságunk miatt szem előtt kell tartanunk közös érdekeinket és értékeinket. A missziós szerepvállalásra – a globális stabilitáshoz való arányos hozzájárulás, mint magyar érdek mellett – külpolitikánk egyik eszközeként is tekintünk, ami egyúttal lehetőséget nyújt katonáink számára, hogy műveleti tapasztalatokat szerezzenek, élesben alkalmazhassák a kiképzéseken és gyakorlatokon elsajátított ismereteket, s mindez az ország védelmi képességét is növeli.
Nemzeti érdekünk a biztonság megteremtése egy-egy polgárháborús országban, hogy ezzel elejét vehessük a migránshullámoknak, valamint a bűnözés exportjának. Igaz ez a Balkánra, ami elsődleges prioritásunk, és Afganisztánra is. Ami tőlünk – látszólag – nagy távolságban történik, az holnap vagy holnapután a mi biztonságunkat fenyegetheti. Persze ami közel van, az még nagyobb figyelmet érdemel.
– Az Iszlám Állam nevezetű alakulat feltűnésével és jelenlétével hogy látja miniszter úr a közel-keleti térségben kialakult feszültséget? Milyen nyomás nehezedik ránk emiatt? A hírek szerint naponta sok ezer kurd menekül Törökországba.
– Török kollégám éppen legutóbb említette, hogy több mint egymillió menekültről kell már most gondoskodniuk. Az egész közel-keleti térséget destabilizálja a szunniták és a síiták közti, vallásilag színezett polgárháború.
– Aminek éle ugyanakkor a Nyugat ellen irányul.
– Elsősorban a térségben élő kisebbségek, a keresztények, a jazidiak és a síiták ellen fordul az a brutális terrorszervezet, amely Iszlám Államnak nevezi magát. Irakban ezrével végzik ki a hatalmukba került kormánykatonákat, erőszakolják meg a keresztény vagy a jazidi kisebbséghez tartozó nőket. Vannak olyan települések, ahol a lakosság apraját-nagyját kiirtották.
Olyan elvakult, fanatikus, szélsőséges, semmitől sem visszariadó fegyveres bűnszervezettel állunk szemben, amelynek megállítására egy emberként lép fel a világ: a mérsékelt arab államoktól a nyugati államokig mindenki. Ehhez a koalícióhoz mi is csatlakoztunk. Magyarország az iraki kormány kérésére a kurd pesmerga erők számára több mint kétszázhúsz tonna lőszert, muníciót, hadfelszerelést ajánlott fel, amely mintegy hatmillió lövedéket jelent a Magyar Honvédség elfekvő készleteiből. A kurdok az egyik legjelentősebb ellenállási potenciált testesítik meg Észak-Irakban és Szíriában.
– Akik most fölfegyverzik és az Iszlám Állam ellen fordítják a kurdokat, évtizedekig éppen ők nyomták el a kurdok önálló államiságra irányuló törekvéseit.
– Meglehetősen kaotikus és változékony a politikai-katonai helyzet a Közel-Keleten. A korábbi, viszonylagos stabilitás megszűnt. Azelőtt az idősebb Asszad Szíriában, Mubarak Egyiptomban, Kadhafi Líbiában évtizedekig egyensúlyt biztosított. Olyat, amilyet… Az arab tavasznak nevezett, nagy reményeket keltő történelmi folyamat illúziónak bizonyult; nyomában nem a demokrácia virágzott fel, hanem a központi kormányzás megszűnésével súlyos polgárháborús állapotok alakultak ki.
– Mennyire veszélyezteti ez hazánkat a migránsokon és a bűnözésen felül?
– Magyarországot – mint minden nyugati országot – terrorcselekményekkel fenyegetik az iszlám szélsőséges csoportok, bár hazánk a célpontok listáján – hála Istennek – eléggé hátul foglal helyet.
De fenyeget minket az említett menekültáradat. Az elmúlt időszakban megsokszorozódott a térségből hazánkba érkező migránsok száma. Róluk a magyar adófizetők pénzéből kell gondoskodnunk a vonatkozó nemzetközi egyezmények szerint. Érdekeltek vagyunk abban, hogy a menekültek mihamarabb visszatérhessenek szülőföldjükre – a jelek sajnos arra mutatnak, hogy rövid időn belül erre nem kerülhet sor.
– A szomszédos országban, Ukrajnában háború dúl. Mennyiben érint ez minket?
– Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és függetlenségét. Elítéli a nemzetközi jog megsértését. Ilyennek tekintjük a Krím-félsziget Oroszország általi annektálását, s azt, hogy az Ukrajnában élő orosz kisebbség szeparatista törekvéseit Oroszország katonai beavatkozással támogatja.
Ukrajna segítségre szorul. Mi a harcok sebesültjeinek ápolását és rehabilitációját, illetve ukrán tisztek angol nyelvű oktatását ajánlottuk fel. Tervezzük, hogy összekötő tisztet küldünk az Ukrajnában lévő NATO-irodába. Emellett százezer eurót ajánlottunk fel arra a célra, hogy Ukrajna jobban fel tudjon készülni a kibertérben őt érő támadásokra.
A hagyományos hadszínterek mellett ugyanis egyre inkább megjelenik a virtuális hadszíntér, ezt nevezik kibertérnek. A modern hadviselésben óriási jelentőségre tett szert a szemben álló felek informatikai rendszereinek támadása, az azokba való behatolás és az azokon keresztüli károkozás. Ez olyan mértékű fenyegetésnek minősül, hogy éppen a szeptemberi NATO-csúcstalálkozón született megállapodás arról, hogy a kiberbe-hatolást hagyományos értelemben vett támadásnak lehet tekinteni, ezért hagyományos ellencsapást is kiválthat. Ennek kimondása most történt meg.
– A kárpátaljai magyarok közül már halottjai vannak a keleten folyó háborúnak.
– Két magyar nemzetiségű hősi halottról tudunk, mindketten hivatásos, illetve szerződéses katonák voltak. Arról pillanatnyilag nincs ismeretünk, hogy sorállományú, a polgári lakosságból besorozott magyar nemzetiségű áldozata lenne az ukrajnai harcoknak. Az ukrajnai háború egyben magyar tragédia is, mint ahogy a délszláv háborúk is magyar tragédiák voltak, a horvátországi, délvidéki magyaroké, így a miénk is. Csak erről mi, szerencsésebbek időnként megfeledkezünk. Ezért nagyon fontos magyar érdek a béke mielőbbi beköszöntése.
– Végül is a békéről kellene – és szeretnénk beszélni. Lehet-e békét teremteni a hadsereggel?
– A katonaságnak a béke kikényszerítésében, a biztonságos környezet megteremtésében, valamint a béke fenntartásában egyaránt szerepe lehet. Így történt ez 1995-ben és 1999-ben a Balkánon, ahol a nemzetközi katonai erők – magyar részvétellel – két véres konfliktust állítottak meg: a boszniait és a koszovóit.
A missziókban jelenleg túlnyomórészt békefenntartó feladataink vannak. Részt veszünk a működésképtelen, polgárháborúba süllyedt országok újjáépítésében. Afganisztán északi, Baglán tartományában mintegy tíz éven át folytatott missziónk során iskolák, orvosi rendelők, törpe vízművek, hidak, csatornák tucatjait építettük fel, s ezáltal esélyt adtunk az ott élő embereknek a békés, normális életre.
– Mindezek fényében nőtt-e a minket érintő nemzetközi feszültség az elmúlt negyedszázadban?
– Az 1989-ben bekövetkezett történelmi fordulat gyökeresen új biztonságpolitikai környezetet teremtett az egész világban, de különösen Közép-Európában. Ha a mai biztonsági helyzetet összehasonlítjuk a huszonöt évvel ezelőttivel, a következő változásokat állapíthatjuk meg: a széthulló Szovjetunió magja, Oroszország rendkívüli mértékben megerősödött. Miközben az európai NATO-tagállamok az elmúlt évtizedben átlagosan húsz százalékkal csökkentették katonai kiadásaikat, Oroszország ötven százalékkal növelte azokat.
Negyedszázada sem volt béke a Közel-Keleten, de 2001. szeptember 11. után az al-Kaida és más arab terrorszervezetek feltűnése, az iraki, az afganisztáni háború, az arab tavasz következményeként rendkívül bizonytalanná vált az egész térség.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nem enyhült a feszültség a két Korea között, s India és Pakisztán továbbra is szemben áll egymással. Kína szuperhatalommá vált, ennek katonai következményeivel is számolni kell, miközben rendkívül nagy technológiai fejlődés ment végbe a haditechnika területén.
A világ sokkal bizonytalanabb hellyé vált, miközben Magyarország a NATO-csatlakozás óta sokkal biztonságosabb. Ezt a biztonságot erősítette a szeptemberi NATO-csúcsértekezlet, amelyen – többek között – azt határozták el az állam- és kormányfők, hogy a NATO keleti határán – a balti államoktól Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon és Bulgárián keresztül Törökországig – áthatolhatatlan falat, NATO-pajzsot hozunk létre. Bármilyen terve legyen is az ettől keletre élő akármilyen erőknek, ezen a falon nem tudnak áthatolni.
Fotó: Cser István
