Fotó: Gábor Bertalan
Kőrösi Márk, Grodecz Menyhért és Pongrácz István 1619. szeptember 7-én szenvedett mártírhalált. A három szent kassai vértanú életáldozatának 400. jubileuma alkalmából, a mártíroknak szentelt emlékévet lezáró szeptemberi első hétvégén Erdő Péter bíboros, prímás a Kassai Főegyházmegyébe látogatott Bernard Bober érsek-metropolita meghívására.
A kassai Árpád-házi Szent Erzsébet-székesegyházban szeptember 7-én délelőtt főcelebránsként Jozef Tomko bíboros, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke mutatott be szentmisét. Együtt misézett vele Erdő Péter bíboros, prímás és Bernard Bober érsek, a szlovákiai püspökök és a főegyházmegye papsága, Marek Jędraszewski krakkói érsek-metropolita, Roman Pindel bielsko-żywieci megyéspüspök, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. Az ünnepi liturgián jelen volt Rastislav Gont eperjesi ortodox érsek is.
Az együtt misézéssel a magyar, a szlovák és a lengyel főpásztorok hitet tettek arról, hogy közös örökségüknek tartják a három különböző nemzetiségű mártír vértanúságát, akik életük árán is ragaszkodtak katolikus hitükhöz. A szentmisében, amelyet a szlovák köztelevízió élőben közvetített, Erdő Péter bíboros szlovákul is köszöntötte az ünneplő közösséget. Beszédében megköszönte a meghívást, és a szentmise részvevőit, a nézőket és a hallgatókat a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra invitálta.
Másnap, szeptember 8-án a magyar prímás Štrbák Ambróz jászóvári apát kérésére magyar–latin nyelvű szentmisét mutatott be Kassán, a premontrei templomban, közel ahhoz a helyhez, ahol hajdan a három szent vértanúhalált halt. A szentmisén a bíborossal együtt misézett Bernard Bober, valamint a jezsuita rend magyar, szlovák, lengyel és horvát provinciájának elöljárói.
Szentbeszédében Erdő Péter bíboros hangsúlyozta, keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott, s személyes életünk nem szűnik meg a földi halállal. Ez a meggyőződésünk azonban nem pusztán filozófiai felismerés. A kinyilatkoztató Isten pedagógiája fokozatosan vezette az embereket e hit elmélyítésére. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta föl ezt az alapvető igazságot az emberről. Itt ugyanis nem pusztán valamilyen természeti tényről van szó, hanem egy jelentéssel és hivatással teli felismerésről. Egy olyan jövő bizonyosságáról, amely bevilágítja és értelmezi földi életünket. Méltán mondja Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt, akkor hiábavaló a mi hitünk. Csakhogy Krisztus valóban föltámadt, és ettől kezdve az iránta való szeretet és a hozzá való hűség földi életünk és hivatásunk legfőbb tartalma és útmutatója.
Ebben a meggyőződésben éltek a szent kassai vértanúk. Mindhárman teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Grodecz Menyhértet és Pongrácz Istvánt, a két jezsuitát 1618-ban küldték Kassára. Különösen Pongrácz Istvánnak volt nagy híre mint hitszónoknak és lelkipásztornak. Alvinczi Péter, aki akkoriban Kálvin híveinek kassai prédikátora volt, róla jelentette ki, hogy „amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot”. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása idején, 1619 augusztusában a protestáns erdélyi fejedelem hadait Rákóczi György vezette. Hajdúi túlerőben voltak, ezért a császári helyőrség feladta a várost, de szerződésben kikötötték, hogy a katolikus híveknek és a papoknak sem eshet bántódásuk. Szeptember 5-én a hajdúk bevonultak a városba, a császári főkapitányt foglyul ejtették és Erdélybe vitték, a három katolikus papot pedig Rákóczi személyes parancsára szigorú őrizetben tartották. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Rákóczi először Kőrösi Márkot akarta megtörni. Küldöttséget menesztett hozzá, mely „arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét”, és akkor nemcsak a szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. Kőrösi azonban így felelt az ajánlatra: „Értem, mit akar Rákóczi és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam.” Ami pedig a vallást illeti, ezt üzente Rákóczinak: „Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, akik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni.”
Hitükhöz való hűségükért Kőrösi Márkot és Grodecz Menyhértet válogatott kínzások után lefejezték, Pongrácz Istvánt pedig halottnak vélve a szennygödörbe vetették. Húsz órai szenvedés után érte a halál.
A három szent vértanú ereklyéje azért maradhatott fenn, mert fél évvel vértanúságuk után Bethlen Gábor és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három szentet megkínozták. A díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond nádor feleségét, Pálffy Katalint. „Ő azonban csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadja neki a három pap holttestét.”
Mára az ereklyék alapján sikerült rekonstruálni a három vértanú arcvonásait, így megrendült szívvel tekinthetünk bele tiszta, szép arcuk tükrébe, és kérhetjük pártfogásukat, amelyre minden időben nagy szükségünk van.
Azóta is új és új példaképekkel gazdagodott Magyarország és Szlovákia egyháza és a világegyház. Új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását. Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János, Gojdis Péter Pál, Vasil’ Hopko (Hopkó Bazil), a nemrégen boldoggá avatott Koleszár Anna és mellettük még oly sokan, világiak, szerzetesek, papok és püspökök bizonyítják, hogy a szeretetnek ez a teljessége ma is lehetséges.
A kassai vértanúk különösen időszerű ajándéka a kiengesztelődés. Közülük senki nem született sem a mai Magyarország, sem a mai Szlovákia területén. Egy közülük horvát volt, egy magyar, egy pedig lengyel. Mégis közös szentjeink ők, sőt, bátran mondhatom: nemzeti szentjeik a magyaroknak és a szlovákoknak egyaránt, hiszen vértanúságukkal megszentelték ezt a földet – mondta Erdő Péter.
Szeptember 8-án délután a bíboros Kassa-Bélára látogatott, ahol megáldotta egykori elődje, a helyi születésű Scitovszky János bíboros, prímás, esztergomi érsek emléktábláját. A plébániatemplom falán elhelyezett táblát az egyházközség és az önkormányzat közösen készíttette hálából azért, hogy falujuk szülöttje elsőként – és sikeresen – kezdeményezte a Szentszéknél a három vértanú boldoggá avatását.
A bensőséges ünnepségen az egyházi és a társadalmi élet számos elöljárója mellett részt vett Kassa város és a környék papsága, a bíboros egykori római és budapesti diákjai, valamint a főegyházmegye magyar ajkú papjai is.
A bíborost népviseletbe öltözött asszonykórus köszöntötte a kassa-bélai templomban. Erdő Péter a három szent kassai vértanú ereklyéjét követendő példaként adományozta a templomnak, hogy Kelet-Európa népei továbbra is egyek legyenek, s egyként szolgálják az evangélium ügyét.
A két főpásztor a három szent kassai vértanú rekonstruált arcképének emléktáblára rögzített mását kapta emlékül. Erdő Péter bíboros a Kassai Főegyházmegye egyetlen magyar nyelvű egyházi iskolájától, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközponttól a három szent kassai vértanú egyedi ikonját kapta, hálából mindazért, amit az intézmény létrehozásáért és új épületeinek felépítéséért tett és tesz.
A liturgiát követő ünnepi fogadáson a falu polgármestere arra kérte a bíborost és az érseket, hogy áldják meg az önkormányzat épületét és a polgármesteri irodát. A főpásztorok a kérésnek örömmel tettek eleget.
Bernard Bober a jubileumi évet meghirdető pásztorlevelében többek között ezt írta: „A három szent kassai vértanú közül egyik sem volt szlovák származású – olvasható a körlevélben. – Mindhárman más-más kulturális közegből jöttek: Kőrösi Márk a mai Horvátország területén született, Grodecz Menyhért Lengyelországban, Pongrác István pedig Erdélyből származott. Kassán haltak mártírhalált, így lettek »kassaiak«. A közös hit testvérré tette őket, ebben is megmutatkozik a Katolikus Egyház nemzetekfelettisége. A megkeresztelteket fajra és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egy családba gyűjti.”
Forrás: Gábor Bertalan/Szepsi Római Katolikus Esperesség, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
