Magyar vezető a ferences világiak élén

Az új elöljáró építészmérnök, ötvenöt éves, nős, három gyermek édesapja. A Ferences Világi Rend 1989-ben szerveződött újjá Magyarországon, Kauser Tibor azóta tevékeny tagja. 1991-ben tett örökfogadalmat, feleségével együtt a piliscsabai Páter Pio közösséghez tartozik.

A világi rend november 1. és 8. között Assisiben tartotta XIV. általános káptalanját. A világ minden részéből érkezett, szavazati joggal rendelkező nyolcvanöt küldött Encarnita del Pozo eddigi miniszter generális vezetésével megvitatta a rend életének időszerű kérdéseit, beszámolót hallgatott meg a vezetés eddigi munkájáról, és döntéseket hozott a jövőre vonatkozóan.


Az FVR a világ száztizenhat országában van jelen. Hetven országban működik teljes jogú testvéri közösség, további negyvenhat országban pedig napjainkban válnak hivatalossá a helyi szervezetek. Magyarországot Kauser Tibor, a nemzetközi elnökség eddigi tagja és Varga Anna helyettes nemzetközi tanácstag képviselte a káptalanon.

Az FVR központja és állandó titkársága Rómában székel. A megválasztott tisztségviselők, így a miniszter generális is társadalmi munkában tesz eleget megbízatásának.

A magyar közösségnek négyszázötven tagja és harminchárom működő közössége van.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .