Távolabb kanalasgémek szűrték a vizet a végén kiszélesedő, lapos csőrükkel. Nem költenek itt, talán a légvonalban nem túlságosan távoli Kolon-tóról, az ottani telepről érkeztek. Újabban bütykös ásóludak költenek a Böddiszéken, és sikerült is látnunk egy fiókákat vezető madarat. Ahogy hartai barátaink mesélték, ezek az állatok rendkívül agresszívek, a fiókáik felé közeledő madarakat nyomban elkergetik. A bütykös ásólúd róka- vagy borzkotorékot választ fészkelőhelyül, annak mélyén rakja le tojásait. Amikor 1976-ban Haraszthy Lászlóval a román Dobrudzsában jártunk, egy homokdombon pillantottuk meg az őrködő gácsért. Megtaláltuk azt a mély üreget is, ahol párja valószínűleg a tojásokat melengette.
Közben erősödött a szél, és két hétpettyes katicabogarat sodort az apró hullámok közé. Kimentettem őket, közben friss vizet éreztem az egyik bakancsomban, de hamar megszáradtam, s ők is csakhamar elrepültek az ujjaimról. Balatoni nyaralások idején már gyermekkoromban is mentettem a fuldokló katicabogarakat. A fejemre raktam őket, ahonnét egyenként elszálltak.
A déli és délkeleti elterjedésű kis őrgébics viszonylag gyakori az alföldi ezüstfa- és akácligetek környékén. Éppen csak költeni jön haza Afrikából. Május elején érkezik, és augusztus második felében már újra dél felé repül. Többnyire akácon és ezüstfán fészkel, s jellemző, hogy a fészek peremét gyakran virágos zöld növényekkel rakja ki.
Több fészküket is megtaláltuk, egyikük érdekes módon ugyanazon az ezüstfán épült, ahol, tőle másfél méternyire, mesterséges fészekodúban kék vércse költött. Késő délután a vonulási időből jól ismert „csuit” kiáltást hallottam, és rövidesen meg is láttuk a fél tucat, kormos fekete nászruháját viselő füstös cankót. Ennek a madárnak a hazája a magas észak, de minden évben vannak nálunk átnyaralók. Megérkeznek tavasszal Afrika felől, és nem repülnek tovább, hanem itt maradnak. Jól érzik magukat a magyar pusztán, a sekély vizű szikes tavakon, itt vedlenek, majd ősszel innét indulnak Afrika felé. Ivaréretlen példányok, vagy csak egyszerűen kihagynak egy évet, nem tudni, ezt csak ők tudták volna megmondani. De az ismételt „csuit” kiáltáson kívül mást nem hallottunk tőlük.
Fotó: Bécsy László
