Machaerus oszlopai

Az eredeti helyükön újra felállított jón és dór heródesi oszlopok
(Fotók: Dósa Papp Tamás)

Elfelejtették, olyannyira, hogy a Nagy Konstantin császár idején meginduló keresztény zarándoklatok idején már azt sem tudták, hogy hol volt Machaerus. Sok évszázad elteltével, 1807-ben a német Ulrich J. Seetzen – Josephus Flavius-kötettel a kezében – azonosította be.

Az elveszett ókori vár ekkor került vissza a térképre; az orientalisták azóta mint fontos biblikus helyszínre tekintenek rá… – foglalta össze Vörös Győző 2012-es beszélgetésünkkor Machaerus várának történetét. Az ókorkutató akadémikus, régész Keresztelő Szent János vértanúságának helyszínén dolgozik. 2009-ben nyerte el a jordániai régészeti koncessziót, jogosítványt szerezve a Holt-tenger partján magasodó lelőhely teljes feltárására, dokumentálására és műemléki helyreállításának megtervezésére.

Vörös Győző a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt vezeti a szentföldi magyar régészeti missziót. Az elsőt! A milánói Edi­zio­ni Terra Santa gondozásában idén jelent meg a projektet – a citadella és vonzáskörzetének minden apró részletét – rögzítő impozáns „munkanapló” második része, amely terjedelmét tekintve még az elsőnél is reprezentatívabbra sikerült. A könyv a jeruzsálemi Pápai Biblikus Egyetem evangéliumi régészeti helyszíneket bemutató, 1941-ben indult Collectio Maior sorozatának ötvenötödik kötete.
A Machaerus II-ben Vörös Győző többek között röviden beszámol a citadellához vezető új, illetve felújított (zarándok)utakról, a turisztikai fejlesztésről, a felépült szállodáról, a nemzetközi érdeklődés s vele a látogatószám fokozatos növekedéséről. Szól a hegy alatti régi sziklasírokról, Machaerus város egykori temetőjéről, ahová a feltételezések szerint a Keresztelőt is temethették. Bemutatja az amerikai baptisták úttörő archeológiai terepmunkáját, majd az 1968-ban, Jerry Vardaman vezetésével indult első ásatások történetét, amelyek keretében beazonosították a hegy délkeleti gerincén futó egykori aquaeductus (csatornahíd) nyomvonalát is.

Prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének előszava a Machaerus II című könyvhöz

Kedves Olvasó! Ön egy olyan könyvet tart a kezében, amely áttételesen arról szól, hogy a Volt, a Van és a Lesz időhatárait mi, emberek éljük meg, de a teremtő Isten jelöli ki számunkra. Nincs is módunk befolyásolni rendjüket, de ajándékként elfogadva kivételes lehetőséget kapunk arra, hogy szerves egésszé kössük össze őket. Aki tehát a jelenben él, annak kezében van a múlt titkai megfejtésének tudományos kulcsa és átvezetésének képessége a jövőbe.
Azok tehát, akik a titkok szorgalmas vallatói, megfejtői, minden bizonnyal választott emberek, sorsukban elhivatottak és a keresztény hitnek belső bizalmasai. Képzeletükben és felkészültségükben ott lapul a történelem, az építészet, a régészet, a geológia, a teológia minden olyan intuíciója, eszköze és módszere, amelyek segítségével párbeszédre képesek hívni a földet, a hegyeket, a romokat, a tárgyakat, az írásokat és a szóbeli emlékeket. Munkájuk nyomán tényekké válnak a feltételezések, a legendák, és a közös történelem aktív részeseivé tesznek bennünket.
A Holt-tenger parti kutató misszió vezetőjét is ez a tudat, ez az erő élteti, amikor a nevezetes heródesi királyi palota mintegy kétezer-egyszáz esztendős épület maradványait „faggatja” Machaerusban azért, hogy az evangélium világának épített öröksége üzenetét közvetítse. A vállalás célja monumentális: Jézus nyilvános működésének kétezer éves évfordulóján kaput kíván nyitni a zarándokok főhajtásai előtt az életre keltett falak, oszlopok, terek varázslatos, rekonstruált világában ott, ahol Keresztelő Szent János mártírhalált halt. A könyv tehát úgy foglalkozik a múlttal, hogy egy emelkedettebb jövőbe mutat. Őszinte és mély büszkeség tölt el bennünket, hogy Vörös Győző ókorkutató a mi honfitársunk, hogy Magyarország fia vezeti a szentföldi ásatásokat!
Tisztelet e nagy ívű munka szerzőjének, tudós és szorgalmas csapatának s mindazoknak, akik hitüket, szorgalmukat, szakértelmüket és szenvedélyüket e könyv lapjai, képei tanúságai szerint az Ige szolgálatába állították. Többek leszünk általa és erősebbek abban a meggyőződésben, hogy a múlt, a jelen és a jövő örök áramának sodrásában magunk is megtisztulhatunk.

Budapest, 2014 adventjén

Vörös Győző a Mississippi Állami Egyetem Cobb Régészeti Intézetében folytatott kutatásainak eredményeképpen jegyzetekkel ellátva teszi közzé a Vardaman-expedícióhoz kapcsolódó 1968–69-es dokumentációt: fényképeket, levelezéseket, helyszínrajzokat. Precízen összeállított katalógusokban sorakoznak az akkor megtalált feliratos cseréptöredékek (osztrakonok), pénzérmék, agyag- és kőedényrészletek, üveg- és fémtárgyak, az ostromok során használt kőgolyóbisok, a különböző díszítő épületelemek: márványpadló- és mozaikdarabok, gipsz- és színes stukkómaradványok…
Az albumot lapozgatva tanúi lehetünk, hogy az elmúlt évtizedekben zajló kutatások-feltárások eredményeként miként nyertek ismét formát, kontúrt, karaktert a fennsík kőtörmelékdűnéibe merült falak, lépcsők, helyiségek, udvarok. Fokozatosan „világosul a kép”, ahogy a citadella feltárásának kezdeti, tapogatózó fázisaitól eljutunk a jelenig. Megközelíthetővé, bejárhatóvá vált a kilenc és fél méter mély ciszterna is. A magyar kutatócsoport tagjai immár rekonstrukciós modellek segítségével teremtik újjá az egykori palota pontosnak tekinthető „színhelyes valóságát”. Jelenleg a nyugati bástya feltárása zajlik.
A Machaerus-sorozat második részének legfontosabb és legérdekesebb fejezetéről azonban még nem esett szó. Vörös Győző a kötetet a magyar misszió világviszonylatban is kiemelkedő eredményeivel indítja: 2013–2014 folyamán az anasztilózis archeológiai módszerével, kizárólag eredeti, egymáshoz illő épületelemekből (oszlopdobokból), az ókorban használt technikák alkalmazásával sikerült összerakni és eredeti helyére visszaállítani a palota két „heródesi” oszlopát.

A közel öt méter (475 cm) magas, stukkóborításának részletét őrző jón oszlop az egykori királyi fürdőház négyzetes csarnokában álló tizenkét oszlop egyike volt. Majdnem négyméteres (379,5 cm) dór társa pedig a dór perisztiliumos udvart körülvevő oszlopsor részét képezte. Ott magasodik a fennsík platóján, ahol egykor Heródes Antipász tragikus kimenetelű születésnapi lakomája zajlott. Ahol Salome táncolt, aki anyja, Heródiás ösztönzésére az általa gyűlölt, rabként őrzött „szent ember”, Keresztelő János fejét kérte jutalmul. Oszlopok, messze látszó, hiteles jelek Keresztelő Szent János szikárra tisztult golgotáján.

„Mikor Heródes lett a király, ezt a várat különösen gondjaiba vette, és elsősorban tartotta alkalmasnak a megerősítésre, főként az arabok szomszédsága miatt, mert a vár éppen országuk határán, kedvező helyen épült. Ezért nagy területet fallal és bástyatornyokkal vett körül, és benne várost építtetett, amelyen előbb át kellett menni, hogy a tulajdonképpeni várba jusson az ember. A hegy csúcsát is fallal vette körül, és a fal sarkain százhatvan könyöknyi magas tornyokat emelt. Az ekként megerősített hely kellős közepén palotát építtetett, tágas és pompás termekkel; megfelelő helyeken egész sor víztartó medencét is készíttetett, hogy felfogja a vizet, és az egész környéket ellátta ivóvízzel. És mintha csak versenyre akart volna kelni a természettel, a hely természetes erősségét mesterséges erődítményekkel túl akarta szárnyalni. Ezenfelül megrakta a várat lövegekkel és hadigépekkel, és általában igyekezett a lakosságot mindenképpen úgy felszerelni, hogy akármilyen hosszú ostromot kibírjon.” (Josephus Flavius: A zsidó háború, VII/6.)

„Heródes ugyanis parancsot adott, és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« Ezért aztán Heródiás áskálódott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya, és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: »Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.« Meg is esküdött neki, hogy: »Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!« Az kiment és megkérdezte anyjától: »Mit kérjek?« Az így szólt: »Keresztelő János fejét.« Erre nagy sietve bement a királyhoz, és előadta kérelmét: »Azt akarom, hogy hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor tanítványai megtudták  ezt, eljöttek, elvitték a testét, és sírba helyezték.” (Mk 6,17–29)