Az egyház és a város nagyjait és köznapi hőseit megörökítő, számtalanszor restaurált, újrafogalmazott falfestménysorozat természetesen a hatalmas tűz és a robbanás áldozata lett, de Wilhelm Castelli lübecki fotóművész jóvoltából legalább az 1701-es változat háború előtti fényképeit láthatják az ide belépő látogatók. Halott harangok, halott festmények, de mindenekelőtt a város háromszázegy virágvasárnapi halottja, tizenötezer hontalanja és az ötödrészben lerombolt belváros sorsa markolja meg a nagyszámú látogató szívét. Az esemény tragikumát-fájdalmát, a veszteség nagyságát fokozza, hogy mindez éppen a virágvasárnap előtti éjszakán történt, ama nap előtt, amikor Jézus, bár – Ady szavait idézve – „csöndes szamárháton”, de még az emberek (köztük későbbi hóhérai, árulói) ujjongásától kísérve, pálmaágak zöldellő boltíve alatt vonult be Jeruzsálembe. A német Palmsonntag nagyon szép, költői szó, a latin Dominica palmarum, azaz a „pálmák vasárnapja” tükörfordítása, s mint ilyen, bibliaközelibben csengő szó, mint a mi ugyancsak szép „virágvasárnapunk” vagy éppen a spanyolok „domingo de ramosa”, az „ágak vasárnapja”.
A halott harangok keltette gyászt esetemben az is fokozta, hogy szülővárosomban, Pécsett minden évben a székesegyház Péter-harangjának felejthetetlen bongása jelzi a virágvasárnapi szertartás kezdetét. Amikor két, pusztulásra ítélt, elnémított testvérét megláttam, az „ő” hangját hallottam, s halálukban és a megsemmisített falfestményekben mindnyájunk életének veszteségeit, életünk hiábavalóvá tett szépségeit sirattam meg. Sokakat láttam a Mária- templomban könnyes szemmel fel- alájárkálni, ezt a lebombázott templomot mégsem a végleges halál, hanem a Feltámadás Házának érzem, amelynek újrarakott tornyaiban, ha máskor nem is, de a virágvasárnapra virradó éjszakán mégis megszólalnak a néma harangok. És nem egy nemzet halottainak, nem egyetlen város áldozatainak hirdetik a húsvéti feltámadást, hanem mindnyájunknak.
A lübecki harang(virág)haláltánc
1942. március 28-áról 29-ére – virágvasárnapra – virradó éjjel a lübecki Mária-templom két, 434 és 273 éves nagyharangja is áldozatul esett a bombázásnak, roncsaikat mementóként őrzik.
Kék kondulásból
szürke, hallgatag
érc-halom:
se irgalom,
se oltalom.
A két harangnyelv
(két kitépett porzó),
a két harangtest
(két roncsolt virág-lepel),
évente egyszer,
virágvasárnap,
magasba lendül, s énekel.
Táncot jár
két halott harang,
láthatatlan kötélen,
táncot jár minden holtakért,
a józan Hanza-éjben.
