Vajon miért olvasunk fel a Bibliából a misén, a keresztelőn, esküvőn vagy temetésen egyaránt? Csupán tanítás lenne, bibliaismereti tájékoztatás? A II. vatikáni zsinat Liturgikus konstitúciója, amikor Krisztus jelenlétének formáiról beszél a liturgia során, megemlíti: „Jelen van igéjében, mert ő maga beszél, amikor az egyházban a Szentírást olvassák” (7. sz.). Tehát az Úr jelenlétében, lábainál ülünk a Szentírás felolvasásakor, már maga ez kegyelmet közvetít. A zsinati dokumentum a 24. szám alatt magyarázza részletesen a Szentírás szerepét. Fontossága nem csak abban rejlik, hogy a homília majd ezt magyarázza, a zsoltárokban a Biblia szavaival dicsérjük Istent, hanem ennek „hatása és ösztönzése alatt fakadtak a liturgikus imádságok, könyörgések és énekek, s belőle tárul föl a cselekmények és jelek értelme”. Tehát a Szentírás nem egy a liturgia forrásai közül, hanem pontosan a már korábban ismertetett azonos módszer miatt rokona, szülőföldje, építő anyaga. Láthatjuk ezt a könyörgések, prefációk vagy eucharisztikus imádságok elemzésénél.
A Szentírás alkotóeleme a liturgikus cselekményeknek, akkor is, ha hátteréül szolgál születésükkor (például könyörgések), ha darabjaiban használják fel őket (például antifónák), ha egészében válnak imádsággá (például zsoltárok), vagy pedig a nép épülésére hosszabb szakaszban olvassák fel (olvasmányok). Ezért nem mondhat le nemcsak a vasárnapi szentmise, de semmiféle szentségkiszolgáltatás sem Isten igéjének felhangzásától és jelenlététől. Az isteni szavakra figyelő nép lesz az a szent gyülekezet, amely aztán Isten más, misztériumosabb kegyelmeit is be tudja fogadni. Miért olvassuk a Szentírást szertartásainkon? – mert Szentírásra figyelő nép és kegyelmet adó nép elválaszthatatlanok egymástól.
